Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXXVIII.

Hiába álltunk hozzá mindannyian úgy a dolgokhoz, hogy majd az idő megoldja, már nagyon kezdett úgy tűnni, hogy nem fog megoldani semmit. Lassan három hete várjuk, hogy anya és Izunáék anyja elfogadja a helyzetet, de még mindig semmi haladás. Sőt, a dolgok egyre csak rosszabbodtak. Anyám nem szól hozzá a bátyámhoz és amiért én mindig mellettük kampányolok, már velem se beszél. Madaráéknál szintén rossz a helyzet, az anyja olyan szinten ignorálja Izunát, hogy az már nekem is fáj. Ez a helyzet már teljesen kikészített engem és Madarát is, még belegondolni is rossz, hogy mennyire maga alatt lehet most a bátyám és Izuna. Az utóbbival egyébként a napokban valamilyen szinten megváltozott a viszonyom, kezdjük egyre elviselhetőbb társaságnak tartani a másikat. De sajnos ez az egyetlen jó az elmúlt hetekben.
Madara és a bátyjaim ma megint megbeszélésre indultak egy klánnal, akik csatlakozni szeretnének hozzánk. A falu egyre növekszik, már önálló családok is csatlakoztak hozzánk nemrég, akik kiváltak a klánjaikból, vagy egyedül maradtak, mert a többieket lemészárolták. Mi igyekszünk mindenkit befogadni, akinek komolyak a szándékai.
A fiúk távollétében Mitoval közös programok után néztünk és az egész napot együtt töltöttük. Estére még Izunát is összeszedtük magunk mellé, így hárman társalogtunk a falu szélénél a fűben ülve.
- Meg fogok bolondulni...- jelentette ki Izuna.
- Hát hallod, én is- vágtam rá.- Anyám egy hete velem sem beszél, mindent Hashiramától üzenget.
- Veled miért nem áll szóba?- kérdezte meglepetten Mito.
- Túl sokszor védtem meg a bátyám és Izunát, ez zavarja.
- Miattunk igazán nem kellett volna összeveszned vele- szólt Izuna.
- Ne aggódj, ebbe nem halok bele. Amúgy meg a bátyámért bármit megtennék. Szóval, ha boldog, amikor veled van, az nekem tökéletes. Még ha engem utálsz is...- mosolyodtam el.
- Tévedsz, már nem utállak- nézett mélyen a szemembe Izuna.
- Fontos a jó családi viszony- vont vállat Mito.
- Még nem vagyok benne a családjában- nevettem fel kínosan.
- Még?- vonta fel a szemöldökét a lány, mire nevetve rácsaptam a karjára.
- Ha anyádon múlik, én nem is leszek benne soha- sóhajtott Izuna.
- Nem a faszt. Ezt nem ő dönti el- mondtam biztatóan.
- Nem, de... Franc akarja, hogy Tobiramát egy életen keresztül gyűlölje az anyja.
- Ez csak az ő hülyesége, ne adj a szavaira- legyintettem.
- A lényeg amúgyis az, hogy mit éreztek egymás iránt- mondta Mito mosolyogva.
- Kösz. Azt hiszem jobb, ha megyek. Nem szeretnék belekeveredni a tipikus csajos beszélgetéseitekbe- állt fel a földről Izuna.
- Pedig pont azt akartuk megbeszélni, hogy ki mennyire jó az ágyban- vágtam rá visszafolytva a nevetésem.- Csak hogy tudd, Madarára nem lehet panaszkodni.
- A bátyádról inkább nem nyilatkozok- mondta Izuna, majd magunkra hagyott minket.
Leesett állal bámultam utána, de elment mielőtt bármit kérdezhettem volna.
- Mi a retek...?- motyogtam halkan.
- T-tényleg erről akarsz beszélni... ez azért elég privát dolog, nem gondolod?- kérdezte Mito totál elvörösödve.
- Csak poén volt, nem kell komolyan venned- legyintettem.- De remélem azért Hashirama is érti a dolgát.
- Amaterasu!- szólt rám Mito még jobban elpirulva.
- Jó, jó, befejeztem- tettem fel a kezem védekezően.
Kevés dologgal lehet Mitót zavarba hozni, de úgy látszik, ez most betalált. Nemsokára elindultunk haza, mert reggel mindenképp szeretném Madarát a főkapunál várni, ami miatt hajnalban kell majd felkelnem. Anyámmal felesleges lett volna beszélgetést kezdeményeznem otthon, mert egyáltalán nem válaszol a kérdéseimre, ezért hazaérve egyenesen a szobámba mentem és hanyatt feküdtem az ágyon.
Hajnali ötkor álmosan pislogva kapkodtam a ruháim után és azon kezdtem gondolkozni, hogy megéri-e ez az egész egyáltalán. Végül sikerült pár perc alatt elkészülnöm, és lassan a főkapu felé kezdtem sétálni. Izuna tegnap úgy látszik olvasott a gondolataimban, ugyanis félúton találkoztam vele.
- Lepődjek meg azon, hogy képes vagy hajnalok hajnalán felkelni csak azért, hogy találkozz a bátyámmal?- kérdezte nevetve, amikor mellé léptem.
- Na és én?- vágtam vissza.
- Jogos. De már kezdett hiányozni...
- Azta- tátottam el a szám, mire Izuna furán nézett rám.- Bocsi, csak mindig meglepődök, hogy vannak érzéseid.
- De humoros kedvében van valaki- rázta meg a fejét.
- Fő a jókedv- vontam vállat, mire mindketten elnevettük magunkat.
Annyira nem is szörnyű ez az Izuna, ha jobban belegondolok.