Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXX.

Értetlenül fordultam meg, amikor észrevettem a karddal felém rohanó ellenséges ninját, de már képtelen voltam kivédeni a támadását. Túl késő volt.
- Hiraishin!- hallottam meg, majd valaki elém ugorva elhárította a támadást.
Halvány mosollyal az arcomon néztem rá, mire megfordult és a nevetését visszafolytva pillantott rám.
- Figyelj jobban!- idézte fel a szavaimat, amire csak egy szemforgatással válaszoltam.- A húgom megőrülne, ha nem mennél vissza épségben.
- Ne aggódj, ennek a harcnak már vége- pillantottam újra az ellenség vezérére, aki fájdalmas arccal tápászkodott fel a földről.- Add fel!
- Nem fogunk megalázkodni Konoha előtt, ha addig élünk se- mondta, majd vért köhögött fel és nekem rontott, de könnyedén tudtam olvasni a mozgásában.
Pár perc múlva újra a földre került, de már nem tudott felkelni. A közelünkben harcolók felénk pillantottak, parancsra várva.
- Nincs más hátra...- motyogta.- Bevetjük a titkos fegyverünket!
Erre mindegyik még életben lévő kirigakurei ninja ledobta a köpenyét, ami alatt levélbombákkal volt beborítva a testük. Egyszerre robbantották fel magukat az összesen, egy pillanatnyi reagálási időt sem adva nekünk.

~Amaterasu szemszöge~

Amikor a bekötözött kezű shinobival besétáltam a házba, anyám kb úgy nézett rám, mint egy űrlényre.
- Ez meg ki? Mit csináltál már megint?- kérdezte meglepetten.
- Egy ellenséges ninja, muszáj volt idehoznom, nem tudtam mit csináljak vele. Ja és csak megmentettem a falut- vontam vállat.
- Idehoztál egy ellenséget?!- hülledezett anyám és valószínűleg arra gondolt, hogy egyetlen szem lányának hová ment el a szép esze.
- Ne aggódj, annyira fél tőlem, hogy mukkanni sem mer- legyintettem, majd besétáltunk a konyhába és leültünk.
Anyám árgus szemekkel figyelte a kirigakurei ninját, akinek homlokán egyre több izzadságcsepp jelent meg. Teljes mértékben megértem, hogy félt, anyám kb úgy bámult rá, hogy tekintetével majdnem lyukat égetett belé. És én se vagyok valami ártalmatlan kislány, ha egy rossz szót szól vagy hirtelen mozdulatot tesz, simán elvágom a torkát.
- Szóval kiengedlek 10 percre, erre te ilyen helyzetbe keveredsz?- pillantott rám anyám gondterhelten.
- Hát ja...- mosolyodtam el kínosan.- De nem lett semmi bajom!
- És mit csináltál volna, ha nem egy ilyen szerencsétlennel kerülsz szembe, hanem valakivel, aki tényleg veszélyes?
- Akkor is megoldottam volna. Ne feledd, hogy harcoltam a háborúban, megéltem már egyet s mást.
- De nem terhesen...- motyogta anyám.- Valami hír Madaráékról?
- Még semmi- ráztam meg a fejem.- De nagyon rossz érzésem van...

~Madara szemszöge~

Kellett pár perc, mire eloszlott a füst és körül tudtam nézni. A Susano'oval megvédtem magam és a körülöttem lévőket a robbanástól, de nem tudtam mindenkire kiterjeszteni. Viszont ahogy körbenéztem, a csapatunk többi tagjának nyoma sem volt.
- Mi a...?- forgolódtam meglepetten.
- Arra lesznek!- kiáltott fel valaki, mire mind elindultunk a mutatott irányba.
Nem tévedett, a seregünk többi része egy távolabbi helyen volt, oda menekültek a robbanás elől. Először nem értettem, hogy kerülhettek oda olyan gyorsan, de aztán leesett a tantusz és Tobiramát kezdtem keresni a tekintetemmel. Amikor megpillantottam nem messze tőlem, azonnal odasiettem hozzá.
- Ez szép volt, Senju- szóltam oda, mire halványan elmosolyodott, majd azonnal elvesztette az eszméletét a kimerültségtől.
Izuna reflexből elkapta, majd fáradtan sóhajtott fel.
- Szuper, túl sok chakrát használt fel.
- Jobban lesz, csak pihennie kell- sétált oda Hashirama is.
- Induljunk is haza- mondtam, majd Izunával a vállunkra vettük Tobiramát és megindultunk.- Te se vagy a legjobb színben, öcsi.
Izunának egyik karján egy elég nagy vágás éktelenkedett és több helyen voltak kisebb-nagyobb karcolásai.
- Te beszélsz?- pillantott rám szórakozottan.- Jobb, ha nem mutatkozol Amaterasu előtt, amíg nem látogatod meg a kórházat.
- Semmi bajom- motyogtam.
Elvégre csak néhány helyen vágtak meg, annyira nem vészes. De talán tényleg jó ötlet lenne először a kórházba menni, amúgyis oda kell vinnünk Tobiramát.
De lehetőségem sem volt ezt tenni, ugyanis Amaterasu rengeteg falusival együtt a főkapunál várt minket, amikor Konohához értünk. Tobiramát Izunára hagytam és azonnal odasétáltam hozzá.
- Te jó ég, minden rendben?- kérdezte aggódva, amikor végignézett rajtam.
- Kutya bajom- legyintettem, miközben derekára simítottam a kezem.- De te jól vagy?- vontam fel a szemöldököm az elfehéredett arcára pillantva.
- Még mindig nem bírom a vért- szakította el a tekintetét sebeimről és inkább hozzámhajolt egy csókra.- Tobiramával mi van?
- Túl sok chakrát használt fel, de ne aggódj, nem lesz semmi baja- nyugtattam meg a haját simogatva.
- Akkor jó- mosolyodott el, mire képtelen voltam ellenállni neki és újra meg kellett csókolnom.
- Örülök, hogy mindketten épségben tértetek vissza- jött oda anyám hozzánk.- De ne fogdosd már össze szegényt a véres kezeiddel, mert még a végén el fog ájulni.
- Semmi bajom- mosolyodott el Amaterasu.
Anyám nevetve megcsóválta a fejét majd elzavart minket a kórházba, hogy ne hanyagoljam már el a sebeimet. Szófogadóan elindultunk, miközben csatlakoztak hozzánk Hashiramáék is, akik kisebb sérülésekkel megúszták. Amaterasu hirtelen megtorpant, mire mind kérdőn fordultunk felé.
- Jut eszembe, vele mi legyen?- mutatott egy megkötözött alakra, aki azonnal összerezzent, ahogy mind ránéztünk.
- Egyelőre egy cellába tesszük, aztán majd meglátjuk- vontam vállat és rábiztam egy jouninra, hogy intézze el a tagot.
A kórházba érve engem azonnal kezelésbe vettek az orvosok, Amaterasu pedig elindult, hogy megkeresse Tobiramát. Miután kész lettem én is elindultam utána és hamar meg is találtam őket. A Senju még nem ébredt fel, de Izuna viselkedéséből ítélve semmi baja, hanem eddig depressziós lenne.
- Minden rendben?- öleltem át hátulról Amaterasut, mire rámmosolygott, majd újra a bátyjára szegezte tekintetét.
- Igen, nemsokára magához tér- magyarázta Izuna.
- Na és mit kerestél te kint, hogy ráakadtál arra az ellenséges tagra?- vontam kérdőre Amaterasut szigorú tekintettel.
- Hupszika...- húzta el a száját.
- Nocsak, kezdődik a vallatás?- kérdezte szórakozottan Izuna.
- Megmentettem a falut, inkább köszönd meg, ne akadj ki!- szólt rám Amaterasu, mire nevetve belepusziltam a hajába.
Még egy darabig ott beszélgettünk mindannyian, de aztán Amaterasu kezét megfogva kihúztam onnan és hazaindultunk.
- Pihenned kell- emlékeztettem, miközben hazafelé sétáltunk.
- Te voltál harcolni, de nekem kell pihennem? Ez érdekesen hangzik- jelentette ki szórakozottan.
Csak nevetve megráztam a fejem és még szorosabban fogtam meg a kezét, mire rámmosolygott.