Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XIII.

Nem csak a bátyám és Madara álma vált valóra ezzel a békekötéssel, hanem az enyém is. És szerintem kijelenthetem, hogy mindenki másé is. A két klánnak nem kell tovább háborúznia egymással, és ezt a példát látva csak idő kérdése, hogy újabb békekötések jöjjenek létre.
A bátyám álmához az is hozzátartozott, hogy a két klán együtt felépítsen magának egy falut. Senkinek nem volt ellenvetése ez ellen. Minden annyira más lett az elmúlt hetekben, az emberek elkezdtek bizni egymásban. Lassan, de egyre inkább kezdik elfogadni a másikat. A bátyámat kivéve minden Senju kezdi megkedvelni az Uchihákat és ez fordítva is igaz. Tobiramának úgy látszik még idő kell ehhez, sok idő. De már legalább nem szidja őket minden második mondatában. Madara is megváltozott. Egyre kedvesebb velem és mindenki mással is. De a kapcsolatunk, ha hívhatom így, mondhatni stagnál. Azóta a nap óta, hogy utoljára harcolt a két klán, egyszer sem hozta szóba, hogy pontosan mi van köztünk. Közben én lassan kezdem bevallani magamnak, hogy beleszerettem. Nem is kicsit, hanem nagyon.
Ma elég nehéz volt kettesben maradnom Madarával, mert valaki mindig kereste valami fontos ügy miatt. Csak úgy tudtunk kettesben maradni, hogy úgymond "elszöktünk" egy távoli helyre. Mégpedig ahhoz a folyóhoz, ahol korábban beszéltünk. Amikor leültünk a partra, azonnal elözönlöttek az emlékek.
- Emlékszel arra, amikor legutóbb itt voltunk?- kérdeztem.
- Igen, amikor még azt hittem, hogy nem védhetlek meg és az idióta bátyjaidra kell hagynom azt a feladatot...- sóhajtott, mire elnevettem magam.
- De végül megtetted.
- Mert képtelen voltam végignézni, hogy meghalj. Ráadásul a tudat, hogy pont Izuna végezzen azzal a lánnyal, akit...- kezdte, de itt megállt.
- Igen?
- Mindegy, az már nem számít- legyintett.
- De én hallani akarom a végét!- fordultam felé.
- Szerintem már tudod- sütötte le a szemét, mire még kíváncsibbá tett.
- Dehogy tudom, hülye vagyok az ilyesmihez!- csúsztam közelebb hozzá, mire rámpillantott.- Azzal a lánnyal, akit...? Mi van velem?
- Azzal a lánnyal, akit szeretek. Nem hagyhattam, hogy az öcsém végezzen a lánnyal, akibe kurvára szerelmes vagyok- mondta ki, mire tátott szájjal néztem rá.
Már ezerszer elképzeltem, hogy majd egyszer bevallja ő is, hogy szeret, de soha nem voltam benne biztos, hogy ez így van. Most viszont, hogy kimondta elöntött a mérhetetlen boldogság. Lesütött szemmel, totál elvörösödve mosolyodtam el, miközben Madara furán nézett rám.
- Most örülsz, vagy mi van?- kérdezte értetlenül.
- Aha, persze, hogy örülök- néztem fel rá.
Szemében azt láttam, mintha aggódna a válaszom miatt, ezért gyorsan hozzátettem:
- És én is szeretlek.
- Akkor mindkettőnk élete el van baszva- közölte halkan, miközben elterült a földön.
- Miért?- kérdeztem értetlenül.
Nem tudom mi ebben a baj, nekem minden stimmel.
- A két klán többé nem ellenség, nem értem mi itt a gond...- mondtam.
- Nem ezzel van a baj. Csak nézz rám, el tudsz te engem képzelni egy nő mellett?
- Már álmodtam is róla...- vallottam be szégyenlősen, mire felkapta a fejét.
- Mi van?
- Semmi, folytasd- legyintettem elvörösödve.
- Szóval nem hiszem, hogy én valaha boldoggá tudnék tenni egy nőt. Főleg téged. Te a legjobbat érdemled, azt pedig ne bennem keresd.
- Engem ez mind nem érdekel!- vágtam rá, mire meglepetten ült fel ismét.- Leszarom, hogy szerinted mit érdemlek, mert nekem csak te kellesz.
- Amaterasu...- sóhajtott Madara.- És a bátyád is megölne.
- Ez már csak kifogás. Miért nem hagyod figyelmen kívül az ilyen dolgokat?
- Figyelj, nekem... át kell gondolnom a dolgokat.
- Heteid voltak rá, hogy átgondold!
- És mint látod, még mindig nem jutottam semmire.
- Akkor erőltesd meg magad, mert bele fogok őrülni a várakozásba...
- Ne légy türelmetlen- mondta szórakozottan, majd kezet nyújtva felhúzott a földről.
Elindultunk vissza a faluba.