Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXIII.

Egy teljes napon át mászkáltunk össza-vissza az ugráló Gyukit követve, akinek egy pillanatra se volt kedve megállni.
- Te így menekülsz, vagy mi van?- kérdezte Daiki unottan.
- Beszóltál, kisköcsög?- pillantott hátra, mire Daiki sértődötten felhúzta az orrát.- Nekem nincs szükségem arra, hogy elmeneküljek!
- De nekem már szükségem volna egy kis pihenőre...- dünnyögte Daiki.
- Na mi az? A kitartásod még feleakkora sincs, mint a pofád, hogy máris elfáradtál?- pillantott rá Madara szórakozottan.
- Nevess csak ki, tessék- tárta szét a karját tehetetlenül.- Remélem büszke vagy magadra.
- Fejezd már be a kelepelést te barom! Olyan hangos vagy, hogy az egész környék vísszhangzik tőled!- szóltam rá.
- Ugyan...- legyintett.- Csak mindenhol az én hangomat hallod, szivi.
Madara idegesen fejbevágta Daikit, aki a szembenlévő fának csapódott, majd leesett a földre, de visszapattant onnan és így nekiütközött egy hatalmas kődarabnak.
- Még egy ilyen és megszabadítom a világot a létezésedtől, baromarc!- kiáltott rá Madara.
- Végre kapott egy kis ízelítőt a kisköcsög- röhögött fel Gyuki.
- Szuper, de kaparjátok le a kődarabról azt a gyökerek gyöngyét, mert valakik erre jönnek- pillantottam rájuk.
- Hogyne- dünnyögte Madara, majd elindult Daiki felé.
- Mivan?! Madara, ne kunaival kapard le!- kiáltottam hitetlenül, mire csalódottan elrakta a fegyverét.
- Elrontod a bulit- nézett rám fejcsóválva, majd Daikihez sétált és teljes erejéből beleboxolta a fiút a kődarabba, ami így darabokra tört és Daiki legalább 50 métert repült.
- Nem mintha nem érdemelné meg, de ez mire volt jó?- vontam fel a szemöldököm, miközben Madara visszaugrott mellém.
- Leszedtem a kődarabról, ahogy kérted- vont vállat és nyomott egy puszit a fejemre.
- A kérésemben az nem volt benne, hogy üsd le a veséjét- motyogtam.
- Nem baj, majd kioperáljuk és eladjuk neki a duplájáért. Vííí!- kiáltotta Gyuki és ismét útnak indult.
- Szuperül hangzik- töprengett el Madara.
- Verd ki a fejedből! Gyökerek gyöngye, felkelni! Indulunk- pillantottam Daikire, aki megsemmisülve kászálódott fel a földről.
Mielőtt hisztizni kezdett volna, lehagyva őt elindultunk Gyuki után. Egy idő után azonban feltűnt, hogy nem követ minket és érzékelői képességimre hagyatkozva felmértem a helyzetet.
- Hát ezt nem hiszem el, ekkora barmot!- torpantam meg és visszafordultam.
- Mi történt?- indult után Madara, majd Gyuki is követni kezdett.
- Azt az igen idióta díszbarmot elkapta az ellenség.
- És? Hagyjuk ott és húzzunk el- mondta Madara.
- Pontosan, kit érdekel a kisköcsög?- értett egyet vele Gyuki.
- Ő senkit, de vele van Isobu. Őt pedig nem hagyhatjuk szarban- magyaráztam.
- Igaz...- sóhajtott fel Madara.
- Á, akkor harcolunk! Víí!- kiáltotta Gyuki, majd mind a nyolc farkával egyszerre lecsapott az ellenségre.
A legtöbben elugrottak, de legalább négyet leterített ezzel a csapással és rögtön feléjük küldött egy bijuu-bombát. Máris minusz négy személy.
A Daikit fogvatartót Madara genjutsuba ejtette, én pedig átszúrtam rajta a jégkristályaimat.
- Tudtam, hogy visszajöttök!- lelkendezett Daiki.
- Ne örülj faszfej, csak Isobu miatt vagyunk itt. Őt nem hagyhatjuk cserben- mondta Madara, majd az ellenség felé ugrott és azonnal elkezdte kaszabolni őket.
- Amúgy meg cseszd meg, vigyázhatnál jobban!- tóltam le, majd átmentem bijuu-formába és Kuramával is harcolni kezdtünk.
Isobu és Daiki párosa is nemsokára csatalkozott a harchoz, így könnyen elbántunk az ellenség nagyrészével. De ketten talpon maradtak, és egyikük valamilyen láncokat dobott Gyukira.
- Enyém a másik tag, ti segítsetek neki!- szóltam oda Madarának, majd az ellenséghez ugrottam.
Tűz típusú támadással indított, amit egy víz stílusú jutsuval hatástalanítottam. Kuramával előkészítettünk egy bijuu-bombát, de az utolsó pillanatban kitért a támadás elől és a szájából tűket kezdett köpködni felénk. A legtöbb elől könnyen kitértem, de volt néhány, ami eltalált. De csak kis karcolások keletkeztek a bőröm felületén, szóval nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, csak az ellenség felé rohantam és miután Kurama egy farokcsapással leterítette, átdöftem rajta egy jégkristályt. A szívét ért csapásba azonnal belehalt, mire visszaszívtam Kurmaa chakráját és a földre ugrottam. Madaráékra pillantottam, akik éppen végeztek az utolsó ellenséggel.
- Amaterasu!- kiáltott felém, mire csak mosolyogva intettem, hogy mindjárt megyek.
De ekkor éreztem, hogy szédülni kezdek és kimegy az erő a lábaimból.
- Hogy az a...! Mérgezett volt a tű- állapítottam meg, majd elájultam.