Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LVIII.

Aztán a következő pillatban megjelent előttünk a már régóta hiányolt Izuna.
A bátyám azonnal a nyakába ugrott, mire Izuna meglepetten ölelte át. Szememben összegyűltek a könnycseppek, amint megláttam azt a kettőt ölelkezni. Izuna értetlenül kapkodta a tekintetét köztünk, mire nevetve odasétáltunk mi is és "érett felnőttek vagyunk, de mindegy" alapon átöleltük mindkettőjüket. A csopotros ölelkezés a fiatalabb korosztályokban szokás, de ez most nagyon nem érdekelt.
- Nagyon örülök nektek, de nem kapok levegőt!- kiáltotta Izuna, mire kiengedtük a szorításunkból.- Mi történt, mit keresek itt? Hiszen meghaltam.
- Röviden és tömören a bátyám egy lángelme- mondtam mosolyogva.
- A húgomnak meg kiváló meggyőzőképessége van- pillantott rám Tobirama.
- Ezt nem igazán értem, de nem számít- legyintett Izuna, majd újra átölelte a bátyámat.
- Olyanok vagytok, mint az öt éves kisgyerekek...- motyogta Madara, mire beleböktem az oldalába.
- Kösz szépen- mosolyodott el Izuna.
- Na gyere ide, öcsi- lépett hozzá Madara és szorosan átölelte.
- Látom te is visszamentél öt évesbe, bátyám- jelentette ki szórakozottan a fiatalabbik Uchiha.
- Amaterasu rossz hatással van rám- fogta azonnal rám a reakcióját.
- Hé!- szóltam rá, mire nevetve megcsókolt.
Rögtön visszacsókoltam, miközben fél szemmel a bátyámék felé pillantottam. Ezúttal kicsit közelebbről köszöntötte Izunát az élők világában és szenvedélyesen megcsókolta. Az Uchiha minden figyelmét neki szentelte, ahogy Tobirama is Izunával volt elfoglalva, közben mi hatalmas vigyorral az arcunkon bámultuk őket.
- Alig hiszem el, hogy sikerült- pillantottam Madarára.
- Köszönöm, és Kuramának is. Add át az üzenetem- puszilt a nyakamba, majd a fejemre támasztotta az állát és úgy nézte tovább Izunáékat.
- Meglesz.
- Hallottam, nyugodtan megmondhatod, hogy hálás is lehet nekem.
- Legyél már kedvesebb- szóltam rá mosolyogva.
- Az még messze lesz.
- Lassan de biztosan, igaz?- vontam fel a szemöldököm, mire Kurama csak nevetve bólintott egyet.
- Nem vagytok ti egy kicsit pszichopaták?- nézett ránk Izuna, mire mindketten elkaptuk róluk a tekintetünket.
- Dehogy!- vágtuk rá.
- Aha...- dünnyögték mindketten, aztán nem bírtuk tovább és elnevettük magunkat.
A faluba is végig röhögve és viccelődve sétáltunk vissza, egyenesen Madara anyjához mentünk. Amint meghallotta a jókedvünket, fejcsóválva, felénk sem nézve kezdett el magyarázni.
- Amikor azt mondtam, hogy ne essetek depresszióba és ne kössétek fel magatokat, nem pont erre gondoltam. Egy kicsit azért lehetnétek...- mondta, miközben megfordult és azonnal elakadt a szava.- Izuna?!
- Öhm... meglepetés?- kérdezte zavartan, majd az anyjához lépett és átölelték egymást.
- De ezt... mégis hogy?- hülledezett az édesanyjuk.
- Passz, én sem igazán értem- vont vállat Izuna kínos mosollyal.
- A lényeg, hogy az egészet a Senjunak köszönheted- pillantott Tobiramára Madara.- És az ex-Senju feleségemnek.
- Ex-Senju, mi? Jól esik kimondani?- vontam fel a szemöldököm rápillantva.
- Ha tudnád mennyire- mosolyodott el.
- Félreismertelek, Tobirama- lépett a bátyám elé Madara anyja, mire megfagyott a vér az ereimben.
És ahogy láttam Izuna is az én sorsomon volt. Magamban fohászkodtam, hogy Madara anyja végre megkedvelje a bátyámat.
- Elhamarkodottan ítéltelek meg, sajnálom. Köszönöm, hogy visszahoztad Izunát, már látom, mennyire fontos a számodra. Ígérem, többé nem állok közétek.
- Köszönöm- mosolyodott el a bátyám, mire Izuna mellé lépett és ráhajtotta a fejét a vállára.
Egy gyors beszélgetés után átviharoztunk anyámhoz, hogy neki is jelentsünk a kialakult helyzetről. Az utóbbi napokban ő is eléggé maga alatt volt, és talán nem vallaná be soha, de kezdte megszeretni Izunát.
- Szia, anya!- léptem be hozzá elsőként.
- A bátyád lerészegedett és haza kellett hoznotok?- pillantott Madarára és rám, aztán tágra nyílt szemekkel figyelte a mögöttünk érkező párost.
- Nem is szoktam inni- szólt látszólagos sértődöttséggel a bátyám.
- Izuna?!- pattant fel anyám meglepetten.
- Csókolom- intett egyet az Uchiha.
- Ezt hogy...? Ti aztán nem vagytok semmik- mosolyodott el.
- Nem, mi ügyesek vagyunk- vágtam rá azonnal, mire mind elröhögtük magunkat.
- Örülök, hogy újra itt vagy- nézett anyám mélyen Izuna szemébe.
- Köszönöm- mosolyodott el Izuna.
- Na de vissza a munkába- tapsolt kettőt Tobirama, mire kb úgy néztünk rá, mintha űrlény lenne.- Ti ketten! Nektek dolgotok van.
- Szóval engem és Madarát visszaküldenél dolgozni, amíg ti örültök egymásnak?- tátottam el a szám.
- Persze.
- Ez így jogos- állt anyám is a pártjára.
- Jó munkát, bátyám!- szólt Izuna szórakozottan, mire Madara sértődötten megragadta a kezem és elkezdett kifelé húzni.
- Hallottad a főnököket, mennünk kell. Az mellékes, hogy én vagyok a Hokage- motyogta.
- Ez a család néha szívás...- dünnyögtem, miközben kézenfogva angolosan távoztunk.