Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XLII.

Ahogy eleget téve az ígéretemnek, segítettem Madarának körbevezetni az újabb klánt, szíves engedelmével hazamentem, hogy segíthessek anyámnak. Egész délután körülötte koslattam, és persze a vacsorában is segítettem neki. Figyletem arra, hogy véletlenül se próbálja megmérgezni őket, de látszólag ez nem állt szándékában.
Ahogy közeledett az este, egyre idegesebb lettem, pedig ezúttal nem Madarán és rajtam volt a lényeg. Tobiramával egész nap nem találkoztam, csak akkor, amikor este belépett a konyhába.
- Már beszélsz velem?- kérdezte anyámat, aki felé fordult.
- Igen. De ezt csak a húgodnak köszönheted.
Összemosolyogtunk Tobiramával, majd odasétált hozzám és hirtelen megölelt. Meglepődtem, de azonnal visszaöleltem, majd anyám megszakította idilli jelenetünket.
- Ajánlom az Uchiháknak, hogy viselkedjenek!
- Izunával nem lesz gond.
- Madarát pedig már kedveled. Minden rendben lesz, ha te is kedves leszel velük.
- A kedves azért erős kifejezés- pillantott rám anyám, mire kijavítottam magam.
- Igaz, elég ha csak megpróbálsz normális lenni.
Anyám ezt a változatot már nem kommentálta, ezért intettem egyet Tobiramának, mire ő követett kifelé. Amikor biztos távolságra voltunk anyánktól, felé fordultam.
- Mindent elmondtál Izunának, amit tudnia kell?- kérdeztem suttogva.
- Igen, mondtam, hogy hanyagolja a Senju-s beszólásait és így az elején hozzá se szóljon anyámhoz, ha nem kérdezi.
- Oké, akkor minden rendben lesz.
- Ezt nekem mondod vagy magadnak?- húzta fel a szemöldökét.
- Is-is.
Visszasétáltunk a konyhába, de ahogy beértünk, kopogtak az ajtón.
- Nyitom!- mondtam azonnal és kirohantam az ajtóhoz.
Legnagyobb csalódottságomra Mito állt ott, nem az Uchiháink.
- Nagyon nem örülsz ma nekem- jegyezte meg, amikor egy csalódott sóhaj után beengedtem.
- Ne érts félre, csak Izunát és Madarát meghívtuk ma vacsorára, szóval rájuk számítottam.
- Értem- húzta el a száját Mito.- Sok szerencsét nektek.
- Köszi, arra szükségünk lesz. A bátyám szerintem a szobájában lesz- mutattam Hashirama szobája felé, mire Mito egy gyors köszönés után elindult oda.
- Téves riasztás- ültem le Tobirama mellé, mire megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
- Talán az Uchihák legtökéletesebbjei beijedtek?- kérdezte anyám gúnyosan.
- Dehogy! Mindjárt itt lesznek- mondtam azonnal.
- Mi ez a név?- kérdezte Tobirama a fülembe súgva.
- Passz, én is most hallom először. De ha ad neki becenevet, az már jó jel.
Ujjaimmal idegesen doboltam a combjaimon, amikor megint kopogást hallottunk.
- Majd én!- ugrottunk fel a bátyámmal egyszerre, majd mindketten az ajtóhoz indultunk.
Anyánk fejcsóválással reagálta le a helyzetet. Ezúttal a várt vendégeink érkeztek meg, mire egyenesen Madara nyakába ugrottam. Izuna szenvedélyesen megcsókolta Tobiramát üdvözlésképpen, majd mi is követtük a példájukat.
- Ne próbálj viccet mesélni vagy ilyesmi, azt hagyd rám, csak nekem engedi- adtam tanácsot Izunának, miközben lassan elindultunk anyámhoz.
- Ja, azért még az én fejemet is leharapja- vágta rá Tobirama.
- Miért van neked ilyen kiváltságod?- kérdezte Izuna rámpillantva.
- Mert én vagyok az egyetlen lánya- vontam vállat.
- Jó estét!- köszöntek az Uchihák egyszerre, ahogy beértünk a helyiségbe.
Anyám csak bólintott egyet és intett, hogy foglaljanak helyet. A számat elhúzva ültem le Madara mellé, miközben Tobirama helyet foglalt Izuna mellett, az asztalfőt pedig anyám foglalta el (micsoda meglepetés...). Szó nélkül láttunk neki a vacsorának, ami egy idő után kezdett zavaróvá válni, ezért úgy éreztem meg kell törnöm a csendet, de egyszerűen nem tudtam, hogy mivel tehetném ezt meg. Végül inkább csendben maradtam, miközben anyámat figyeltem.
A vacsora végeztével összefont karral ült le a helyére.
- Lenne egy két szavam hozzátok- kezdte.
- Kb fél órája elmondhatnád...- motyogtam, mire anyám felvont szemöldökkel nézett rám.- Csak oldom a hangulatot! Olyan feszültség van a levegőben, hogy az olló belétörne, ha el akarnánk vágni...
A társaságból egy halk nevetés tört elő, mire elégedetten elmosolyodtam. Pont ez volt a célom.
- Szeretném világossá tenni, hogy nem támogatlak- fordult Tobiramáékhoz, mire értetlenül bámultam rá.
- Ez eddig is köztudott volt- vágtam rá.
- Azonban...- kezdte, mire mindannyian kíváncsi tekintettel meredtünk rá.
Éreztem, hogy ennek a kijelentésének nagy jelentősége lesz mindannyiunkra nézve.