Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXXVIII.

Az edzés végeztével elmentem az ikrekért és hazavittem őket. A késői órák ellenére Madara még mindig nem ért haza a gyűlésről. Miután lefektettem a kicsiket kisétáltam a konyhába, hogy csináljak magamnak egy teát. Madara akkor lépett be az ajtón és fáradtan odasétált hozzám. Kaptam egy gyors csókot, majd átölelt és a fejemre támasztotta az állát.
- Hulla vagyok...- motyogta.
- Azt látom. Elhúzódott a gyűlés?
- Igen, nehéz volt dűlőre jutni. De a lényeg, hogy sikerült.
- És kivel lépünk szövetségre?
- Sunagakuréval.
- Pont azzal, aki a legszarabbul áll?- vontam fel  szemöldököm értetlenül, miközben leültünk az asztalhoz.
- Azért az így nem igaz- kezdett védekezni.
- Nem?
- Hát, de... csak amíg nem mondjuk ki, addig logikusabbnak tűnik a döntésünk- sóhajtott fáradtan.- Azért döntöttünk végül mellettük, mert a segítségünkkel biztos győzni fognak. Iwagakure ellen egy csomó régi konfliktus és harc szólt. Kumogakure pedig támadja meg akit akar, abban nem leszek partner.
- Értem- bólintottam.
- A gyerekek?
- Alszanak.
- Aha...- dölt hátra a széken, majd maga elé meredve megszólal.- Szörnyű apa vagyok, igaz? Alig vagyok mellettük.
- Ez nem igaz!- vágtam rá azonnal.- Èppen azon vagy, hogy többek között őket is megvédd.
- Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy itthon maradjak veletek egy egész nap. De ha ez megnyugtat, rettentő bűntudatom van emiatt.
- Nem akarok, hogy az legyen- mondtam, miközben hozzásétáltam és az ölébe ültem.- Ez most egy ilyen időszak. Szar, de ez van, most az előttünk álló háborúra kell koncentrálnunk. Ha lecsillapodnak a kedélyek, majd több időt töltünk együtt.
- Igazad van- mosolyodott el halványan, majd belepuszilt a hajamba.
- Még szép- jelentettem ki, mire nevetve megcsókolt.
Azonnal visszacsókoltam és kisebb csókcsatába kezdtünk, míg végül az ágyban találtuk magunkat. Hupszi, biztos csak véletlen volt...
Reggel szokás szerint mindketten elrohantunk, én elvittem az ikreket anyámékhoz, majd az edzőtérre mentem. Mire odaértem, mindhárman ott vártak és azonnal belevetettük magunkat az edzésbe. Mindannyian hatalmasat fejlődtek, rettentően büszke vagyok rájuk (és egy kicsit magamra is, amiért sikerült ezt kiprovokálnom belőlük).
Délután az edzés félbeszakadt, mivel Tobirama megjelent és félrehívott egy percre.
- Konoha egy csapatot küld Sunagakuréba. Ők hárman is benne vannak, menniük kell- magyarázta sietősen.
- Értem, szólok nekik. De én nem megyek velük?
- Nem, te most maradsz.
- Ez azért meglepett... Na és Madara?
- Ő is itt marad egyelőre.
- Akkor ki megy?- vontam fel a szemöldököm értetlenül.
- Szerinted a világ csak belőled és Madarából áll?- kérdezte a bátyám unottan.
- Aha- vontam vállat, mire Tobirama megforgatta a szemét.
- Amúgy én és Izuna megyünk, többek között.
- Értem, sok szerencsét, de nekem aztán hazagyertek!- emeltem fel fenyegetően a mutatóujjam, mire elmosolyodott.
- Ne aggódj, elintézzük az ellenséget- mondta, majd el is tűnt.
Visszasétáltam a többiekhez és leültünk a földre.
- Nem tudom, értesültetek-e róla, de Konoha szövetséget kötött Sunagakuréval. Ma este egy csapat a segítségükre indul, amiben ti is benne vagytok.
Először felcsillant a szemük, majd Asami egy kicsit félve pillantott fel rám.
- De sensei, te nem jössz?
- Nem, nekem most nem kell mennem. De nem lesz semmi baj, nagyon ügyesek vagytok. Csak ne feledjétek, hogy...
- ...csapatmunka!- fejezték be helyettem, mire mosolyogva bólintottam egyet.
- Igen. Vigyázzatok magatokra!- néztem mélyen a szemükbe, majd elengedtem őket, hogy felkészüljenek a harcra és elindultam Madarához.
Amikor beértem az irodába és láttam, hogy Madarán kívül senki nincs ott, felültem az asztalra, egyenesen az előtte heverő papírokra.
- Hidd el, sokkal szívesebbem foglalkoznék most veled, mint a papírmunkával, de nem lehet- sóhajtott fel, miközben végigsimított a combomon.
- Tudom, nem is azért vagyok itt. Mi miért nem megyünk harcolni?
- Ennyire vágysz a háborúra?- vonta fel a szemöldökét meglepetten.
- Dehogy! De a csapatom megy, ezért meglepő, hogy én nem.
- Téged egyelőre nem szeretnélek veszélynek kitenni. Majd ha én is ott leszek.
- De akkor ki fog vigyázni rájuk?- sóhajtottam aggódva, mire Madara halvány mosollyal az arcán megcsókolt.
- Látom rendesen megkedvelted őket- mondta, miközben a hajamat piszkálta.- Miért nem fenyegeted meg a bátyádat, hogy vigyázzon rájuk?
- Igazad van- szálltam le az asztalról, mire Madara furán meredt rám.
- Csak vicceltem...
- Igen? Na mindegy, attól még jó ötlet. Megyek és beszélek vele- hadartam és nyomtam egy csókot a szájára, majd elrohantam.
Anyámékhoz mentem, mert reméltem, hogy a bátyám nála lesz. Az ikreket is hozzá vittem ma reggel, így első dolgom az volt, hogy nyomtam egy-egy puszit a fejükre üdvözlésképp.
- Tobirama?- kérdeztem.
- A szobájában- válaszolta anyám.
Elindultam a bátyám szobája felé, de az ajtó előtt megtorpantam és bekopogtam.
- Jöhetsz!- hallottam meg a bátyám hangját.
- Van rajtatok elég ruha?- kérdeztem, amikor beléptem, miközben eltakartam a szeme egyik kezemmel.
- Rohadt vicces vagy, Amaterasu- dünnyögte Izuna, mire nevetve leengedtem a kezem.
- Igazából csak azért jöttem, mert lenne a kérésem- kezdtem.
- Kit üssek le?
- Valakit ki kell nyírni?- kérdezték egyszerre, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Mi? Te jó ég, nem! Csak szeretném, ha figyelnétek a csapatomra. Egy kicsit aggódom értük...
- Ja, csak ennyi? Ne aggódj, majd szemmel tartom őket- mosolygott rám a bátyám.
- Köszi- pillantottam rá hálásan.- Tovább nem zavarok. De csak halkan, a nappaliban vannak a gyerekek!-tettem hozzá, majd gyorsan kislisszoltam a szobából, de még hallottam ahogy utánam kiáltanak.
Elvettem anyámtól az ikreket és hazasétáltunk. Otthon végigdöltem az ágyon és kivételesen magam mellé fektettem le Kazumit és Kodamat, akik egy pillanat alatt elaludtak. Az oldalamra fordulva néztem őket és képtelen voltam abbbahagyni a mosolygást. Elképesztően aranyos gyerekeim vannak.