Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXXIII.

Este fáradtan döltem be az ágyba, immáron otthon. Kimerített az egész napos kísérgetése a faluhoz csatlakozó klánoknak. De legalább szemügyre vehettem őket, és ami azt illeti, elég szimpatikusak mind. Mondhatni meg vagyok elégedve velük. Bár az Uzumakik kissé szégyenlősnek tűntek és zárkózottnak, nem aggódom. Idővel biztos nyitottabbak lesznek majd. Az egyik lány viszont nagyon felkeltette az érdeklődésem. Ő volt az egyetlen, aki már legelső nap nyitottnak tűnt, elég kedvesnek néz ki. Bárcsak emlékeznék a nevére... Na mindegy, legközelebb még rákérdezek.
Tegnap sikerült hamar elaludnom a fáradtság miatt, és bár egész éjjel aludtam, mégis álmosan ballagtam ki reggel a konyhába. Amikor viszont odaértem, első gondolatom az volt, hogy inkább visszamegyek a szobámba és valahogy felébresztem magam, mert biztos álmodom.
- Jaj, csak te vagy az- legyintett Tobirama, majd visszafordult a vendégéhez.
- Mi a franc? Nem lesz allergiád, ha Senju van a közeledben?- pillantottam Izunára szórakozottan.
- Gúnyolódj csak! Madara küldött, muszáj volt eljönnöm- magyarázta.
- Így már értem.
- De hidd el nem kellemes az élet a Senjuk társaságában- jelentette ki, mire elnevettem magam.
- Én se örülök neked, Uchiha- nézett rá szúros szemmel a bátyám.
- Te jó ég, jóban lesztek ti valaha is?- kérdeztem sóhajtva.
- Felejtsd el!- közölték egyszerre.
Védekezően felemeltem a kezem, majd Madara holléte felől érdeklődtem.
- Hashiramával lesz valahol- mondta Tobirama.
Megköszönve az útbaigazítást kiöltöttem a nyelvem Izunára, majd elindultam a keresésre.
Bejártam konkrétan az egész falut, de nem találtam sehol. Viszont megpillantottam a tegnapi Uzumaki lányt egy kődarabon ülve, és kis hezitálás után odasétáltam hozzá.
- Szia!- köszöntem, mire felnézett rám.
- Szia, te vagy az tegnapról! Amaterasu, ha nem tévedek, a Hokage barátnője.
- Igen, de máris elkönyveltek volna így?- ráncoltam össze a homlokom.
- Nem, szerintem ez csak nekem tűnt fel- nevette el magát a lány.
Tényleg, még mindig nem tudom, mi a neve!
- Na és téged hogy is hívnak? A tegnap nem tudtam megjegyezni...- kérdeztem, miközben helyet foglaltam mellette.
- Semmi baj, annyi új nevet hallva nem csodálom. Mito vagyok- mutatkozott be.
- Most, hogy mondod, emlékszem, amikor bemutatott a klán vezére- gondolkoztam el.- A lánya vagy, ugye?
- Eltaláltad- mosolyodott el.- De ha nem tévedek te is a klán vezércsaládjába tartozol.
- Igen, de már a bátyám a klán feje, Hashirama. Talán emlékszel rá tegnapról.
- Persze, hogy emlékszem!- vágta rá azonnal, mire pislogás nélkül figyeltem.- Vagyis... igen, megvan hogy ki lehet.
- Aha...- folytottam vissza a nevetésem.- Képzeld, most pont őt keresem. Vagyis a pasimat, de ő is vele van. Szeretnél segíteni?
- Igen, de csak miattad!- szögezte le Mito, mire nevetve álltam fel.
- Lehet, hogy nem vagyok Uchiha, de... az én szemem is mindent lát ilyen tekintetben- közöltem szórakozottan, majd megragadtam a kezét.- Gyere, bemutatlak a bátyámnak. Az ő névmemóriája még az enyémnél is rosszabb...
Mito kissé lesokkolódott a tervem hallatán, de talán már ő is leszűrte a tegnapi nap alapján, hogy velem felesleges ellenkézni. Úgyhogy kissé sokkos állapotban, de követett. Amúgy is ideje lenne már Hashiramának felszednie valakit, most találtam valakit, akinek be is jön. Igazi randiguru lettem, már csak Tobiramán kell segítenem. De ő nehezebb eset lesz, az tuti.
Ketten már sikeresebbek voltunk, mert kis keresgélés után megpillantottam Hashiramát, akihez csatlakozott Madara is.
- Készen állsz?- pillantottam Mitora, de válaszát meg se várva elindultam Madaráékhoz.
Kedves Uchihám már távolról észrevett, ezért jelezte a bátyámnak, hogy várjon egy kicsit, és mosolyogva figyelt, amíg odaértünk hozzájuk.