Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXV.

- Én elmegyek Madarához, te nyugodtan keresd meg Mitót- mondtam Hashiramára pillantva, amikor beértünk a faluba.
- Reméltem, hogy ezt fogod mondani- mosolyodott el és egy gyors ölelés után elváltak útjaink.
Ráérősen sétáltam Madara irodája felé, s közben reménykedtem benne, hogy valamennyire sikerült rendet tartania maga körül a távollétemben. Nos, tévednem kellett. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra a látványra, ami bent fogadott. Madara az asztalánál ül, egy halom szétpakolt papír fölé görnyedve, Izuna és Tobirama a szoba egy-egy sarkában szelektálták a fontos és kevésbé fontos iratokat. Ami nem volt fontos, azt ledobták a földre maguk mögé, ami fontos volt, azokat nemes egyszerűséggel rádobták Madara asztalára, de volt néhány, ami végül a földön kötött ki.
- Te jó ég, itt mi történt?- tátottam el a szám.
Három fáradt és gondterhelt tekintettel találtam szembe magam, majd Madara a bátyámat megszégyenítő gyorsasággal jött oda hozzám és szorosan magához ölelt.
- Végre megjöttél- sóhajtott fel Izuna megkönnyebbülten.
- Látom, hogy mennyire hiányoztam mindenkinek- nevettem el magam, majd Madarához hajolva megcsókoltam őt.
- Sikerült?- kérdezte, miközben egy pillanatra sem vette le kezét a derekamról.
- Igen, majd elmesélem részletesen is. De itt szükség van egy alapos pakolásra- pillantottam körbe a helyiségben, ami úgy nézett ki, mintha tornádó söpört volna végig.- Tudtam, hogy nélkülem nem mentek semmire, de ez azért túlzás.
- Szerény, mint mindig- mosolyodott el a bátyám fáradtan, mire összevont szemöldökkel pillantottam rájuk.
- Veletek meg mi történt? Úgy néztek ki, mint a mosott szar- közöltem szárazon.- Megviselt a küldetés?
- Nem, csak az, ami utána jött- pillantott a bátyám szúrós szemmel Madarára, aki igykezett tudomást sem venni róla.
- Mit csináltál?- pillantottam rá felvont szemöldökkel.
- Semmi különöset...- legyintett kínosan.
- Na persze!- vágta rá a bátyám és Izuna egyszerre, majd Tobirama folytatta.- A hős szerelmes Uchihád amellett, hogy egész nap igényelte a segítségünket, folyton arról magyarázott, hogy mennyire aggódik érted.
- Meg kinyírja Hashiramát, ha valami bajod lesz- egészítette ki Izuna.
- És többé nem fog elengedni küldetésre, csak ha ő is megy, mert más nem tud rendesen megvédeni- folytatta a bátyám a panaszkodást.
- Na meg azt is mondta, hogy felköti sorjában a föld teljes népességét, ha valaki bántani merészel- tette hozzá Izuna.- És talán ennyi.
- A többire nem emlékszem- vont vállat a bátyám.
Leesett állal néztem Madarára, aki csak kínos mosollyal megvonta a vállát.
- Jó na, csak aggódtam érted egy kicsit...
- Kicsit?!
- Na jó, mindenki nyugodjon le a picsába!- csitítottam le a fiúkat, akik megint panaszkodni kezdtek, hogy Madara majdnem megölte minden maradék idegsejtjüket ezalatt a pár nap alatt.- Most szépen rendet rakunk itt, mielőtt valaki bejönne és infarktust kapna az itt lévő rendetlenségtől.
- De egész nap dolgoztunk...- panaszkodott Izuna.
- Madara így is leszívott idegileg, te miért bántasz?- sóhajtott fel a bátyám.
- Nem mehetnénk inkább haza?- fordult felém Madara is.
- Na jó, figyelem lusta banda! Most én vagyok a főnök és amíg nem lesz itt rend, addig senki nem megy sehová! Világos?- pillantottam körbe, mire mindhárman bólintottak.- Tökéletes.
- Ez szép volt, Amaterasu. Büszke vagyok rád- lépett be a helyiségbe Madara édesanyja.
- Anya, te itt?- csodálkozott el Izuna.
- Igen, meg akartam nézni mi a helyzet veletek. Látom, pont jókor jövök- nézett körbe a helyiségben a fejét csóválva.- Hogy lehet ilyen rendetlenségben dolgozni, fiaim? Hát erre neveltelek titeket?
- Nem volt energiám rendet is rakni. Amaterasu nélkül konkrétan felborult az életem- magyarázkodott Madara, mire mosolygva pillantottam rá.
- Mit is csinálnál nélkülem?- tettem fel a költői kérdést, mire mind elnevettük magunkat.
Azonnal munkához láttunk, de még úgy is kellett három óra a rendszerezéshez, hogy öten dolgoztunk rajta. Mire végeztünk, a három férfi félholtan ült fel az asztalra.
- Többet nem látogatlak meg itt, bátyám...- motyogta Izuna.
- Többet nem kísérlek el- vágta rá a bátyám.
- Miért akartam én Hokage lenni...?- sütötte le a szemét Madara fáradtan.
- Ez most komoly?- vontam fel a szemöldököm megrökönyödve.
- Jobb, ha hazamennek és elteszik magukat holnapra- sóhajtott Madara anyja, mire mindhármuknak felcsillant a szeme.
- Nem jönne el velünk anyámhoz?- fordultam felé.- Madarával szeretnénk mondani valamit.
Az említett azonnal vette a lapot és odasétált hozzám.
- Ha ennyire komoly a dolog, hogy Madara egyből felébredt, akkor mindenképpe hallanom kell- mosolyodott el szórakozottan.
- Kösz a kedvességet- motyogta Madara, miközben szerető feleséghez méltóan kiröhögtem.