Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

CIX.

Akármennyire elegünk volt abból az idiótából, nem támadhattunk rá. Így maradt a védekezés és Daiki jutsuinak hatástalanítása. Amikor végre Daiki kimerült és kezdtem azt hinni, hogy vége a Fekete Zetsu támadásainak, a lény hirtelen ráugrott Ryotára. Ugyanúgy bevonta a testét a fekete anyag és az ismeretlen irányítása alá került a teste. Daiki elterült a földön és fájdalmasan emelte fel a fejét.
- Teljesen kifogytam a chakrából- motyogta, mire idegesen kaptam a fejem Ryota felé.
- Már én se bírom sokáig- mondta Akane.- Mi a célja ezzel?
- Egyenként irányítása alá akarja vonni a testünket, ameddig a kimerültségtől össze nem esünk mind- magyaráztam.- Daiki már nem tud harcolni, Ryotával pedig ugyanez lesz, ha nem találunk ki valamit.
- Mi se fogjuk örökké bírni a védekezést- tette hozzá Mito.
- Támadnunk kell- jelentettem ki.
- Akkor nem fog megsérülni Ryota?- kérdezte Ikuma aggódva.
- Nem tudom. De... ha az a fekete anyag bevonta a testét, akkor talán a Fekete Zetsu fog megsérülni nem pedig Ryota- mondtam halkan, majd rátámadtam Ryotára.
Olyan erőset ütöttem, hogy Ryota áttört pár falat, így az egész építmény omladozni kezdett.
- A francba...- motyogtam.- Minenki menjen ki!
A többiek azonnal elindultak kifelé, amíg én átvettem a vállamon Daiki kezét és kivonszoltam őt is. A kint lévő három bijuu meglepetten fordult hozzánk.
- Mi történt a kisköcsöggel?
- Elfogyott a chakrája, nem tud harcolni- raktam le a földre, majd Fekete Zetsu felé fordultam.
Még mindig Ryota testét használva kijött ő is hozzánk és gonoszul vigyorgott.
- Támadjátok meg, azzal Ryotának nem esik baja. Csak vigyázzatok, hogy át ne vegye a testeteket- figyelmeztettem őket, majd elindultam vissza az épületbe.
- Mit csinálsz?- kiáltott utánam Mito.
- Eszembe jutott valami, mindjárt jövök!- mondtam vissza se nézve és azonnal a pincébe siettem.
Az omladozó falakat a jégkristályaimmal kibiztosítottam, majd elindultam mélyebbre.
- Hová mész, Amaterasu?- kérdezte Kurama értetlenül.
- Emlékszel, hogy a nő azt mondta eltűntek a faluból a gyerekek? Valahol itt lesznek, nem hagyhatjuk, hogy rájuk omoljon az épület!
- Felébredtek az anyai ösztöneid?
- Nevezd, ahogy akarod- mosolyodtam el.
Érzékelő képességeimmel nemsokára megéreztem egy irányból több chakrát, így azonnal elindultam hozzájuk. Nem mertem berúgni a terem ajtaját, mert féltem, hogy megsérülnek a bent lévők, ezért inkább egy lyukat vágtam az ajtóba és azon léptem be. Egy csapat ijedt gyerekkel találtam szembe magam.
- Nyugi, azért jöttem, hogy segítsek- emeltem fel a kezem védekezően, mire megenyhültek a vonásaik.
Gyorsan kitereltem őket a helyiségből, miközben a jégkristályaimmal kibíztosítottam az épület mennyezetét, hogy ránk ne omoljon. Kint még folyt a harc, így a gyerekeket a közeli erdőbe tereltem és otthagytam velük egy klónt. Mire visszaértem a többiekhez, a Fekete Zetsu Ryota testén elég szar állapotban volt. Ahogy észrevette, hogy megjelentem egyből felém ugrott azzal a céllal, hogy rám akaszkodhasson. Kitértem előle, majd a többiekhez léptem.
- Ryota már nem bírja sokáig- figyelmeztetett Mito.
- Ha átveszi feletted az irányítást, mind meghalunk- pillantott rám Akane kétségbeesve.
- Ne aggódj, azt nem fogom engedni- mondtam.
Fekete Zetsunak látszólag ez volt a terve, mert folyamatosan engem támadott. Egy ideig nem volt semmi baj, de egy pillanatra óvatlan voltam, így a hátam mögé került. Leakaszkodott Ryotáról és elkezdett közeledni felém, mire ijedten ugrottam arrébb, de ő gyorsabb volt. A Hiraishint akartam használni, amikor meghallottam egy kiáltást.
- Kamui!
Madara mellém ugrott és tér-idő jutsuja beszippantotta a fekete alakot.
- Te mit csinálsz itt?- fordultam felé elképedve.
- Jöttelek megmenteni, engem is ideküldtek- vont vállat.- Mi van a gyökérrel?
- Daiki? Ott fekszik- mutattam a fiúra, aki meglepetten figyelte az eseményeket.
- Már megint te?!- csattant fel, amikor észrevette Madarát.
- Legnagyobb örömödre- dünnyögte az Uchiha.- Látom hamar kiütöttek. Nem lep meg...
- Na, kisköcsögök királya! Madara megérkezett, most végre megkapod, amit megérdemelsz, víí!- kiáltott fel Gyuuki.
- Miért vagy te is ellenem?- értetlenkedett Daiki.
- Mert egy idegesítő élősködő vagy! Zavarsz- jelentette ki a Nyolcfarkú, mire kivétel nélkül mindannyian szemberöhögtük Daikit.
- Ezt kösz...
- Ajj, ha már kiütöttek, miért nem tudtak annyira, hogy most ne tudj megszólalni?- mérgelődtem.
- Most miért?!- kapta fel a vízet azonnal.
De Madara egy pillanat alatt lehűtötte szó szerint, ugyanis behajította a közeli folyóba.
- Elintézve- sóhajtott fel megkönnyebbülten, majd hirtelen magához ölelt.- Már a legelején tudtam, hogy veled kell jönnöm.
- Oké, igazad volt- forgattam meg a szemeimet.
- Most mi lesz a Fekete Zetsuval?- kérdezte Akane.
- Elszórakoztatja magát egy másik dimenzióban- legyintett Madara.
- Akkor elintézve- sóhajtott fel Ikuma megkönnyebbülten, majd odasétált hozzám.- A bátyád?
- Nem igazán- mosolyodtam el szórakozottan, miközben Madara forrongani kezdett mellettem.
- Úgy nézek én ki, mint Tobirama?!- kiáltotta idegesen, mire Ikuma hátrált pár lépést.- Hogy merészelsz összekeverni vele?
- Akkor vedd úgy, hogy Hashiramával kevert össze- vontam vállat szórakozottan.
- Az még rosszabb. Nem vagyok én egy depressziós idegroncs- motyogta, majd Mitora pillantott.- Már bocs.
Mito csak mosolyogva legyintett, miközben Daiki megérkezett csurom vízesen. Idegesen tüsszentett egyet, majd Madara felé fordult.
- Ezt miért kaptam?!
- Mert hülye vagy- jelentette ki az Uchiba, majd ráadásként vágott egyet a fejére.
- Úgy kell ezt, Madara!- szólalt meg Kurama.
- Kurama kedvel- fordultam Madara felé, mire a róka idegesen kezdett magyarázni.
- Kedveli a rák, csak tetszett ahogy elbánt azzal az idiótával! Hallod? Csak az tetszett, ahogy elintézte azt a gyökeret!
A bijuuk azonnal nevetni kezdtek, Madara pedig értetlenül pillantott rám.
- Most mi van?
Csak mosolyogva legyintettem egyet, majd kivezettem a gyerekeket az erdőből. Visszavittük őket a falujukba, aztán egy rövid búcsúzkodás után elváltak útjaink a többi jinchuurikitől, akiknek egy pillanat alatt szimpatikus lett Madara. Daikit kivéve persze, ő nem igazán értékelte, hogy megint ellátta a baját. Gyorsan hazaindultunk, mert már kimondhatatlanul hiányoztak az ikrek.