Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

CI.

~Amaterasu szemszöge~

Egész délelőtt Madarával voltam és segítettem neki, hogy Izunáék hiányában se feledkezzen meg a feladatairól. Közben azt bizonygattam neki, hogy a bátyámékkal valami furcsa, de nem akart hinni nekem.
- Ha lenne valami, akkor elmondanák- forgatta meg a szemét felsóhajtva, amikor már vagy századszorra hoztam szóba Tobiramáékat.
- Az én megérzéseim nem csalnak, tuti, hogy nemsokára lesz valami nagy hírük- bizonygattam továbbra is.
Délután elmentem Madara anyjához és hazavittem az ikreket, ugyanis eddig ő vigyázott rájuk. Már elég mozgékonyak mindketten, így egyedül sokkal nehezebb szemmel tartani őket, mint régebb. Főleg amikor ketten kétfelé indulnak el...
Hat óra körül meglepő vendég érkezett Izuna személyében. Beengedtem és a nappaliba invitáltam, hogy foglaljon helyet, majd azonnal csendre intettem, mivel a mellettünk lévő szobában a kicsik aludtak.
- Szeretnék beszélni veled valamiről...- kezdte kicsit zavartan, mire értetlenül felvontam a szemöldököm.
- Történt valami tegnap, igaz?- kérdeztem sokat sejtően, mire halványan elmosolyodott.
- Igen, Tobival megbeszéltünk valamit...
- És el is fogod mondani, vagy azt várod, hogy találjam ki?
- Szeretnénk örökbe fogadni egy gyereket- mondta ki, mire eltátottam a szám.
Amikor az információt az agyamnak sikerült feldolgoznia, széles mosollyal az arcomon átöleltem Izunát. Kicsit meglepődött, de aztán visszaölelt. Madara ebben a pillanatban ért haza és összeráncolt homlokkal figyelt minket.
- Ti mióta vagytok ennyire jóban?- kérdezte nevetve, miközben leült mellém.
- Soha nem utáltam- vágta rá Izuna, mire mindketten pislogás nélkül meredtünk rá.- Jó, egy ideig nagyon is utáltam, de már rég kedvelem.
- Amúgy igazam volt- fordultam Madara felé a jól ismert "én megmondtam" arcommal.
Madara kérdő tekintettel fordult Izuna felé, aki valahogy neki is kinyögte, hogy mire készülnek Tobiramával.
- Szóval a szülésről lemondtatok?- kérdezte szórakozottan, mire Izuna gyilkos pillantást vetett rá.- Csak szívatlak, öcsi! Örülök, hogy eljutottatok idáig.
- Tudom- mosolyodott el Izuna, én pedig csak szótlanul hallgattam a beszélgetésüket.
- Anyám tudja?- pillantottam Izunára hirtelen.
- Igen, nemrég közöltük vele. Azt mondta siessünk- tette hozzá fura arckifejezéssel, mire Madarával elröhögtük magunkat.
- Akkor siessetek- vontam vállat.
A bátyám is betoppant nemsokára és Izuna mellett helyet foglalva belefolyt a beszélgetésbe.
- Fiút szeretnétek vagy lányt?- kérdeztem tőlük.
- Fiút- jelentették ki mindketten egyszerre.
- Mi a bajotok a lányokkal?- tette fel Madara ártatlanul a kérdést, de két mérges pillantást kapott válaszul.- Mármint nem olyan értelemben! Nem kell félreérteni...
- Egy fiút mégiscsak jobban tudnánk kezelni, mint egy lányt- magyarázta a bátyám és hát... egyet kellett értenem vele.
Valamiért nem tudom elképzelni, hogy ők ketten felnevelnek egy kislányt, bár semmi sem lehetetlen. Ki tudja, mit hoz a jövő?
Este a bátyámék leléptek, én pedig kikísértem őket, majd visszasétáltam Madarához. Mosolyogva az ölébe ültem, mire azonnal a nyakamba ejtette a fejét és elkezdte puszikkal elhalmozni a bőröm.
- Örülsz nekik?- kérdeztem, miközben átkaroltam a nyakát.
- Nekik igen- nyomott egy puszit a kulcscsontomra, majd felnézett rám.- A beszélgetős kedvednek már annyira nem...
Nevetve megráztam a fejem és hozzáhajolva megcsókoltam. Habozás nélkül visszacsókolt, és egy pillanatra sem választotta el ajkainkat egymástól, miközben benyúlt a felsőm alá. Amikor hideg ujjait végigsimította a gerincem vonalát, akaratlanul is egy apró sóhajt hagyta el a számat. Csókjaink kezdtek egyre szenvedélyesebbek lenni, majd megelégeltem a tétlenségét és kibújtattam a felsőjéből. A földre dobtam azt, majd felemeltem a kezeimet, hogy levehesse a pólómat. Ajkait kulcscsontomra tapasztotta, majd elkezdett lennebb haladni, miközben mindkét kezével belemarkolt a fenekembe. Lehunytam a szemeimet és halk sóhaj hagyta el a számat. Az álla alá nyúlva megemeltem a fejét, mert érezni akartam a csókjait. Mosolyogva tapadt rá ajkaimra, miközben megszabadított a nadrágomtól is, így már csak a fehérneműm volt rajtam. Miután én is levettem a nadrágját, hátradöntött a kanapén és fölém mászott. Egy hosszú, szenvedélyes csókot lehelt ajkaimra és kezével végigsimított a nyakamtól egészen az érzékeny pontomig, majd ott megállt egy pillanatra. Megszakította a csókot és elvált tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Most én irányítok- suttogta, mire viszonoztam pimasz mosolyát és magamhoz húztam egy újabb csókra.

Másnap a bátyám és Izuna korán reggel betoppant hozzánk, mire álmosan nyitottam nekik ajtót.
- Madara még itthon van- motyogtam, majd beengedtem őket, miközben belekortyoltam a kávémba.
- Most hozzád jöttünk- mondta a bátyám, miközben besétáltak utánam a konyhába.
Madara póló nélkül ült az asztalnál és álmosan törölgette a szemeit. De a bátyámék láttán azonnal kipattantak a szemei.
- Tudjátok milyen korán van?!
- Ezzel a felsőtesttel szoktad elvakítani a húgomat reggelente?- vonta fel a szemöldökét Tobirama szórakozottan.
- De humoros vagy Senju! Bekented magad nevet-géllel?
- Ne fáraszd az agyam már ilyenkor- sóhajtottam fel fáradtan.
- Bocsi, de ezt muszáj volt- szabadkozott.- De miért is jöttetek?
- Szükségünk van Amaterasura- magyarázta Izuna.
- Rám?- kérdeztem meglepetten.
- Minek?- érdeklődött Madara, miközben az ölébe húzott és belepuszilt a hajamba.
- Szeretnénk ha velünk jönnél oda...- mondta a bátyám, mire azonnal megértettem mit akar.
Nemúgy Madara...
- Hm? Hova?- kérdezte kíváncsian.
- Retek hülye vagy bátyám! Szerinted hová szeretnénk elmenni vele?- pillantott rá Izuna enyhén elvörösödve.
- Honnan tudnám?- tárta szét a karját Madara értetlenül, mire a fülébe súgtam.- Ja, hogy oda!
Izunáék csak fejcsóválva meredtek Madarára, aki heves vitába kezdett velük. A veszekedésnek én vetettem véget.
- Na jó, most mindenki elmegy a dolgára! Ti ketten- mutattam a bátyámékra- elviszitek az ikreket anyámhoz, amíg mi elkészülünk. Aztán elmegyünk megnézni pár gyereket, te pedig mész az irodába, szeretettel vár a papírmunka- adtam ki a parancsokat.
- Na várjunk egy kicsit! Ha mind elhúztok, ki fog segíteni nekem?- kérdezte Madara elkerekedett szemekkel.
- Ne aggódj, találtunk valakit- nyugtatta meg Izuna.
- Kit?- kérdeztük Madarával egyszerre.
- Itama szívesen segít neked- jegyezte meg a bátyám szórakozottan.
Madara tátott szájjal meredt kettőjükre, én pedig az arckifejezése láttán azonnal elröhögtem magam.
- Ne már! Nem csinálhatjátok ezt velem- kezdett tiltakozni azonnal.
- Nincs hiszti, mindenki a dolgára!- tapsoltam kettőt határozottan.
Tobiramáéknak átadtam az ikreket, Madarára pedig ráparancsoltam, hogy hagyja abba a panaszkodást és menjen már dolgozni. Amikor mind elmentek én is gyorsan elkészültem és Tobiramáék után indultam.