Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXXIII.

- Inkább megvárlak kint- léptem ki a helyiségből zavarodottan és kábán indultam vissza a nappaliba anyámékhoz.
Ő annyira el volt foglalva a kicsikkel, hogy észre se vette, ahogy a saját lánya megszeppenve leül mellé. De legalább nem kérdezősködött, hogy mi van velem. A bátyámék is megérkeztek nemsokára és azonnal elszedték anyámtól az ikreket. A karjaikban tartva úgy szemlélték őket, mint valami csodát, nagyon aranyosak voltak mindketten.
- A bátyám még él?- kérdezte mellékesen Izuna, miután nekik is elpanaszoltam, hogy éjjel alig aludtunk valamennyit.
- Remélem- húztam el a szám, mire a családom egyszerűen csak kiröhögött.
- Tobirama, neked mikor lesz ilyen szép kislányod vagy kisfiad?- kérdezte anyám szúrós szemmel, mire a bátyámék összerezzentek.
- Anya, ne kezd megint...
- Ez a kettő egyelőre elég- vágtam rá, Tobiramáék pedig azonnal bólogatni kezdtek.
- Igen, ez igaz...- sóhajtott anyám.
- Még szép, hát én mondtam- motyogtam, mire Izuna hitetlenül pillantott rám.
- Látom az egoista beszólásaid még megvannak.
- Hát hogyne- mosolyodtam el.
Amikor Kazumi és Kodama kellően ráunt a társaságra, hangos sírással jelezték, hogy azonnal vigyem haza őket.
- Most végigvonulsz a falun ezekkel a bőgő gyerekekkel?- kérdezte anyám elképedve.
- Dehogy- legyintettem.- Teleportálunk.
Azzal magamhoz vettem a gyerekeket és egy pillanat alatt otthon voltunk. Lefektettem őket és én is véigdöltem az ágyon. De alig érte el fejem a párnát, máris kopogást hallottam. Halkan átkozódva tápászkodtam fel és már készültem rá, hogy jól leordítsam a pihenésemet megzavaró fejét, amikor megpillantottam Mitot. Minden szidást azonnal visszaszívtam és csak mosolyogva üdvözöltem, miközben beengedtem a házba.
- Most alszanak, de megnézheted őket- mondtam, megelőzve minden kérdését.
- Még mindig olvasol a gondolataimban?- kérdezte szórakozottan, majd engem követve besétált a hálószobába.
Azonnal olvadozva kezdte dicsérni az ikreket, ahogy meglátta őket. Csak szemforgatással reagáltam le a mondandóját, mindenkitől hallottam ezeket a szavakat, akik látták őket. Halk léptekkel kisétáltunk a nappaliba, hogy még véletlenül se ébresszük fel az alvókat.
- Veletek mi van? Jön már a baba?- vontam fel a szemöldököm mosolyogva.
- Nem, még van időnk- legyintett kuncogva.
- Na és mi újság... nemzetközi téren?- kérdeztem halkabban.- Eddig nem nagyon törődtem a hírekkel, de ideje lenne képbe kerülnöm.
- A helyzet egyre rosszabb, az ellenségeskedés napról napra jobban nő. Egyre több az összetűzés a különböző nemzetek shinobijai között. Utálom ezt mondani, de kezdem azt hinni, hogy nemsokára tényleg háború lesz.
- Konoha hogy áll a ninjákkal?
- Elég sok bevethető shinobink van, de ezzel nem garantált semmi. Egyesek szerint a frissen végzett akadémistákat is be kellene vonni a harcokba.
- Te jó ég, azok még gyerekek- tátottam el a szám.
- Ezzel én sem értek egyet, ahogy Madara sem. Nemsokára tartani kellene egy gyűlést, ha tovább súlyosbodik a helyzet.
- Hát arra ma nem lesz agykapacitása a Hokage-samának- húztam el a szám.
Ekkor az említett Hashiramával együtt betoppant a házba. Kábán odasétált hozzám és adott egy gyors csókot. Majd elindult a hálószoba felé, és minden bizonnyal lefeküdt aludni.
- Mi van vele?- kérdezte Mito furán nézve, miközben Hashirama leült mellé.
- Csak álmos- legyintettem.
- Ne is mondd! Ma vagy százszor aludt be a papírok mellett- panaszkodott Hashirama, mire felnevettem.
Nemsokára meghallottuk a gyerekek sírását és Madara fáradt kiáltását.
- Amaterasu, segíts!
- Mindjárt jövök- szóltam oda a bátyáméknak nevetve és besiettem Madarához.
Az ágyon feküdt és úgy csinált, mint aki meg sem hallja az ikrek bőgését.
- Nincs elég erőm felállni- motyogta álmosan.
- Nem vagy formában, drágám- jegyeztem meg, miközben lecsitítottam a kicsiket.
- Az biztos...
Mosolyogva kisétáltam a helyiségből az ikrekkel a kezemben és visszamentem Mitoékhoz. A bátyám azonnal megfeledkezett a jelenlétemről és mindketten a kicsikkel voltak elfoglalva. Annyira elnyerték a tetszésüket, hogy csak késő este mentek haza, akkor is csak azért, mert az ikrek nem igényelték többé a társaságukat. Lefektettem mindkettőt és bebújtam Madara mellé, majd addig piszkáltam, ameddig fel nem ébredt.
- Ezt miért kellett?- pislogott álmosan.
- Rajtad akarok aludni- közöltem, mire először pislogás nélkül meredt rám, majd a hátára feküdt és a derekamat megszorítva magához húzott.
- Megfelel?- kérdezte, miközben fejemet kényelembe helyeztem a mellkasán.
- Tökéletes- vigyorodtam el és pár perc múlva álomba is merültünk.
Ezt az éjszakát Kazumi és Kodama átaludta, sőt még reggel sem az ő sírásukra ébredtem. Lehámoztam magamról Madara karjait és odasétáltam a kiságyhoz, amiben békésen aludtak mindketten.
- Nem semmi...- motyogtam.
De Madara annak ellenére sem volt hajlandó felkelni, hogy egész éjjel aludt. Hiába ültem rá, ő akkor is csak folytatta az alvást.
- Na jó, felkelsz magadtól, vagy leöntselek egy vödör vízzel?- kérdeztem halkan, mire azonnal kipattantak a szemei.
- Már ébren is vagyok, látod?
- Akkor mozgás, el fogsz késni- álltam fel róla és kisétáltam a konyhába.
Mire felöltözve kilépett hozzám, már főztem is neki egy adag kávét, hogy még jobban felébredjen. Madara leült az asztalhoz, majd hirtelen ötlettől vezérelve odalépett hozzám és hátulról átölelve egy puszit nyomott a vállamra. Azonnal elmosolyodtam és megfordultam az ölelésében, majd megcsókoltam. Madara egy pillanat alatt felültetett a konyhapultra és tovább csókolt. Aztán meghallottuk a gyerekek sírását, mire mosolyogva útjára engedtem Madarát és besétáltam Kazumiékért. Ha nem ordítottak volna fel hirtelen, Madara valószínűleg elkésett volna a munkából...
Délután, pont miután lefektettem őket pihenni, Izuna váratlanul betoppant.
- Gyűlést tartunk, el kellene jönnöd neked is. Addig őket vidd át anyámhoz- mondta köszönés nélkül.
- Vettem- intettem, mire az Uchiba tovább is állt.
Megint a teleportációs technikát használtam az utazáshoz, így alig egy perc alatt elvittem a gyerekeket Madara anyjához és az irodába is értem. Csak Madara és Tobirama tartózkodott a helyiségben, gondterhelt arccal böngészve a dokumentumokat.
- Nagy gáz van, ugye?- vontam fel a szemöldököm.
- Igen, és még ennél is nagyobb gáz lesz nemsokára- sóhajtott fel Tobirama.
- Muszáj volt téged is javasolnom a geninek kiképzésére- sétált oda hozzám Madara.
- A most végzett akadémisták? Nekik is harcolniuk kell?- tátottam el a szám.
- Nem, a legújabbak a faluban maradnak. Az egy vagy két évvel ezelőtt végzettekről van szó- tisztázta a helyzetet Tobirama, majd elindult, hogy előkészítse a tárgyalótermet.
- Sajnálom, hogy nem lehetsz majd velük egész nap- nézett Madara mélyen a szemembe.
- Ez vészhelyzet, nincs mit tenni. Nyakunkon a háború, most nem csak magunkra kell gondolnunk. Majd anyáék vigyáznak rájuk addig- mosolyodtam el halványan, majd megcsókoltam.
- Igazad van. Menjünk- fogta meg a kezem és elindultunk a gyűlésre.