Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

CX.

Konohába visszaérve elváltunk Mitotól és első útunk a bátyámékhoz vezetett, ugyanis Madara rájuk bizta az ikreket, amíg mi házon kívül voltunk. Konkrétan berobbantunk Tobiramáékhoz, akik értetlenül pislogtak felénk.
- Jó tudni, hogy egyáltalán nem aggódtatok a gyerekek miatt...- dünnyögte Izuna, miután letámadtuk őket azzal a kérdéssel, hogy hol vannak az ikrek.
- A felnőttek furák- jelentette ki Hana, aki Izuna mellett ücsörgött.
- Néha tényleg- mosolyodtam el, majd megjelent Tobirama a kezében Kodamával és Kazumival.
Azonnal elkoboztuk tőle mindkettőt és szorosan magamhoz öleltem a kisfiút, míg Madara Kazumit.
- Mintha azt hittétek volna, hogy nem tudunk rájuk vigyázni- motyogta a bátyám, miközben helyet foglalt Izuna mellett.
- Azt is gondoltuk végig- mondta Madara felé sem nézve.
- Mi? Még te is húgi?- pillantott rám a bátyám elkerekedett szemekkel.
- Hát...- húztam el a szám.- Egy kicsit azért izgultam.
Tobirama sértődötten elfordította a fejét, miközben Izuna, Hana és az újonnan érkező Itaru kiröhögte.
- Látom nagy az összhang- mosolyodott el Madara.
- Aha, a legnagyobb örömmel röhögnek ki mindig- vágta rá a bátyám, mire engesztelésképp Hana az ölébe mászott.
De Tobirama szokás szerint csak játszotta a sértődöttet és mosolyogva puszilta meg a kislányt.
- Na jó, mi most elhúzunk- szólaltam meg mosolyogva.
- Igen?- vonta fel a szemöldökét Madara.
- Igen- vágtam rá, mire az Uchiha egyből elindult kifelé.
- Mindig Amaterasu a főnök, igaz?- kérdezte Itaru a nevetését visszafolytva.
- Még szép- mosolyodtam el, majd kilöktem a helyiségből a tiltakozó Madarát.
- Nem is mindig te vagy a főnök- kérte ki magának, amikor elindultunk hazafelé.
- De!- közölték az ikrek egyszerre, mire felnevettem.
- Na kösz- forgatta meg a szemét Madara mosolyogva.- Amúgy eddig a bátyád kiakadt rám...
- Melyik?
- Itama.
- Mit csináltál?- kérdeztem elkerekedett szemekkel.
- Rá bíztam a dolgokat az irodában, amikor eljöttem.
- Basszus, szóval készülhetek a világháborúra?- sóhajtottam fel, majd felcsillantak a szemeim.- Látni akarom az arcát, amikor bemész hozzá!
- Menjünk el most?- kérdezte előre sejtve a válaszomat.
- Igen!
Elkezdtünk az iroda felé sétálni és igyekeztem felkészíteni Madarát Itama haragjára, aki tuti ki akarja majd nyírni, ha meglátja. Az Uchiha csak visszafolytott nevetéssel haladt előre és biztos kíváncsi volt már Itama reakciójára. Az iroda előtt megtorpantunk és illedelmesen bekopogtam az ajtón.
- Igen?- hallottuk meg Itama nyúzott hangját.
Visszafolytott mosollyal beléptünk a helyiségbe. A bátyám végignézett rajtunk, majd tekintete megállapodott Madarán és ezzel egyidőben egy ér vadul lüktetni kezdett a homlokán.
- Ez valami rossz vicc volt?! Itt hagysz napokra minden hülye dolgoddal együtt, amit te kellene megcsinálj, aztán csakúgy besétálsz, mintha nem történt volna semmi?! Szerinted ezt szó nélkül lenyelem majd?- kiáltotta önkívületi állapotban.
- Jossz vagy...- motyogta Kazumi az apja karjaiban, mire elröhögtük magunkat.
- Hogy mi?- enyhültek meg a bátyám vonásai és közelebb lépett hozzánk.
- Rossz vagy. Még a gyerek is észreveszi- csóváltam meg a fejem rosszallóan.
- De hát itt hagyott minden szarságával együtt!- kezdett dühöngeni megint.
- Ha nem jött volna, eddig talán halott lennék- hűtöttem le azonnal a bátyám, mire felsóhajtott.
- Jól van... nem nyírom ki.
- Úgy beszélsz, mintha azt meg tudnád tenni- motyogta Madara, majd Kazumira pillantott.- Látod milyen fonák nagybátyjád van? Azt hiszi le tud győzni engem... Marhaság, ugye?
A kislány egyetértően bólogatni kezdett, mire Itama megsemmisülten hajtotta le a fejét. A bátyám arcát látva felnevettem és Madarára pillantottam.
- Már megint lealáztad szegényt... látod, most megsértődött?- mutattam a bátyámra visszafolytva a nevetésem, aki idegesen kapta fel a fejét.
- Még te is, Amaterasu?
- Tudod, hogy szeretlek- nevettem fel rápillantva.
- Jobban, mint papát?- pislogott nagyokat Kodama a kezemben.
- Mi? Nem, azért annyira nem.
- Kösz- motyogta Itama.
- Mióta tudtok ti ilyen jól beszélni?- vonta fel a szemöldökét Madara, de az ikrek válaszul csak rávigyorogtak.- Itama!
- Mi kéne még?
- Ha már ilyen jól belejöttél a munkába, ma még itt maradhatsz helyettem. Mi hazamegyünk- indult el kifelé, mire a bátyám idegesen kezdett el kiabálni utána.
- Még mit nem! Told csak ide vissza a segged és csináld meg azt a hülye papírmunkát, hogy ne az én kezem fájjon tőle! Hallod, amit mondok? Hé!
- Jó munkát bátyám!- intettem neki, majd becsuktam magunk mögött az ajtót.
Hazateleportáltam magunkat, hogy eltűnhessünk a bátyám haragja elől. Otthon miután sikeresen kiröhögtük magunkat játszani kezdtünk az ikrekkel, akik nagyon igényelték a társaságunkat. Az egész délutánt együtt töltöttük és az ikrekkel játszottunk. Közben rá kellett jönnöm, hogy elég sok szót ismernek már, csak a kis huncutok eddig nem avattak ebbe be minket. Így a nap folyamán olyan random szavakkal bombáztak minket, mint Izuna, Tobirama, nagymama, Hana, Itaru, Ryo, Hashirama és a nap végére valahogy a Mito is előtört belőlük. Majd egy kis unszolás után az Itamát is kimondták (ami Madara szeint felesleges, de mindegy). Örültem, hogy ennyi nevet megtanultak az idő folyamán és hihetetlenül büszkék voltunk rájuk mindketten.
Este, amikor sikerült lefektetni a kicsiket, kihívtam Madarát a nappaliba, mert volt számára egy bejelentenivalóm. Leültünk a kanapére, majd szembefordultam vele.
- Mondanom kell valamit...- kezdtem.
- Igen?- vonta fel a szemöldökét kíváncsian.
- Terhes vagyok- mosolyodtam el, mire meglepetten bámult egy darabig, majd szorosan magához húzott.
- Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyesmit akarsz mondani- suttogta boldogan, miközben az ölébe húzott.- Mióta tudod?
- Egy ideje. Csak vártam a megfelelő pillanatra.
- Ez aztán a meglepetés- motyogta még mindig engem ölelve, majd elengedett és egy hosszú csókot nyomott a számra.
- Nem tudom, hogy bírunk majd el egy harmadik gyerekkel ezek mellett...- súgtam a fülébe.
- Ki fognak készíteni- nevetett fel halkan, mire elmosolyodtam.- Ahhoz képest, hogy véletlenül találkoztunk... egész jól alakult a történetünk, nem?
- Jobban nem is alakulhatott volna- mosolyogtam rá, amit azonnal viszonzott.- De hogy jutnak ilyenek eszedbe?
- Csakúgy jönnek...- vont vállat, majd ajkaimra tapadt.
Most, hogy belegondolok, annyira igaza van. Az első alkalommal, amikor találkoztunk megmentette az életem és azt is hittem, hogy nem is látom többet. De az életünk időközben láthatatlanul összefonódott és a sors újra egymáshoz sodort minket. Már bátran kijelenthetem, hogy ő a legjobb dolog, ami valaha történhetett velem az életben. Ő, Kazumi és Kodama, akik a világon mindent jelentenek számomra.
Apa, Kawarama, ha figyeltek engem a túlvilágról először talán megbotránkoztok, amiért összeszedtem magamnak egy Uchihát. De aztán rájöhettek, hogy mennyire szerencsés vagyok, amiért mellettem van. Ígérem mesélni fogok majd rólatok a gyerekeimnek és gondoskodni fogok arról, hogy létezésetek ne merüljön feledésbe.