Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XCVIII.

Első útunk a megdöbbent Itamával hozzánk vezetett, ahol mindannyian helyet foglaltunk. Útközben fejben nagyjából összegeztem, hogy miről kell felvilágosítanom őt. Szegény kicsit le van maradva...
Madara mellettem foglalt helyet, Izuna pedig szorosan Tobirama mellé ült, mire Itama pislogás nélkül meredt ránk.
- Ez komoly? Mikor lettetek ti ilyen jóban az Uchihákkal?- tátotta el a száját.
- Nem is olyan rosszak, mint elsőre hiszed- kezdte Tobirama.
- Bátyám, nem is ismerek rád!- kiáltotta Itama meglepetten.
- Szóval nem bír minket?- hajolt oda a bátyámhoz Izuna felvont szemöldökkel.
- Még a békekötés előtt meghalt, még szép hogy utál- magyaráztam.
- Ne feledd, hogy az elején én is utáltalak- emlékeztette Tobirama Izunát, aki megadóan felemelte a kezeit.
- Az nem kifejezés! Majdnem kinyírtál, amikor lefeküdtem a húgoddal- motyogta Madara, mire Itama gyilkos pillantást vetett rá.
- Hogy mit csináltál?!
- Hűtsd le magad haver, mielőtt kigyulladsz!- szólt rá Madara.
- Hogy jöhettél össze egy Uchihával?- pillantott rám Itama hitetlenül.
- Ne kezdjük előlről, légyszi!- sóhajtottam fel fáradtan.- Bőven elég volt anyám és Tobirama hisztijét elviselni. Amúgy meg, már hozzá is mentem- tettem hozzá mellékesen, mire még pislogni is elfelejtett a döbbenettől.
- Te hozzámentél egy Uchihához?!
- Megint kezdődik...- sóhajtott fel Madada a halántékát masszírozva.
- Igen, már mondtam, hogy gyerekeim is vannak! Miért nem figyelsz rám, bátyám?- kérdeztem sértődötten.
- Jó na, bocsi- tette fel a kezét védekezően.- Szóval bekerült egy Uchiha a családba, ezt még kibírom.
- Hátő...- húztam el a szám, mire Tobirama zavartan köhintett egyet.
- Hogy mi van?!- tátotta el a száját Itama sokadjára.- Bátyám, még te is?!
- Na igen, miután hetekig csesztetett, amiért összejöttem Madarával, ő összejött az öccsével- magyaráztam.
- Az öccsével?! Veled?- mutatott Izunára elképedve.
- Nem, baszki, nagyanyámmal- dünnyögte, mire Tobirama halvány mosollyal az arcán megfogta a kezét.
- Te jó ég, mekkora církusz volt, amikor ez kiderült- húztam el a szám, a többiek pedig az emlékek hatására elkomorodtak.- Anyám hetekig nem beszélt velünk.
- Azt mondjuk megértem...- motyogta Itama, mire pislogás nélkül meredtünk rá.
- Komolyan?- vonta fel a szemöldökét Izuna mérgesen, Tobirama pedig egy gyors mozdulattal vágott egyet Itamára.
- Jó na, nem mondtam semmit!
- És?- pillantottam rá kíváncsian.
- Mit és? Csak nem azt várod, hogy bocsánatot kérjek az Uchiháktól?
- De!- közöltük mind a négyen egyszerre.
- Én aztán nem...- kezdte, de dühösen rápillantottam, mire felsóhajtott.- Oké, oké, sajnálom!
- El van felejtve- legyintett Madara, miközben fél karral átölelte a derekam.
- Szuper, még valami, amivel sokkolni szeretnétek az agyam?- kérdezte.
- Nem is tudom...- gondolkoztam el.
- Rólam el is feledkeztél?- kérdezte Kurama.
- Dehogy felejtettelek el- mondtam ki hangosan, mire Itama úgy nézett rám, mintha hülye lennék.
- Csak beszélt Kuramával- legyintett Madara.
- Mi? Kivel?- csodálkozott el Itama.
- Kuramával, a Kilencfarkúval, akit belém pecsételtek- magyaráztam.
- Beléd pecsételtek egy bijuu-t?!
- Igen, de ne aggódj. Remekül kijövünk mi ketten- nyugtattam meg.
- Ki ennek a falunak az idióta vezetője, aki ezt parancsba adta?!- háborgott tovább.
- Ez azért nem így volt- védekezett Madara azonnal.
- Mi? Te voltál?!
- Ők vettek rá erre!- mutatott rám és Tobiramára.- Én ezt egyáltalán nem akartam. De végül semmi rossz nem sült ki belőle.
- Megáll az eszem...- sóhajtott fel Itama.- Egy Uchiha vezeti a falunkat?
- Mondtál valamit?- pillantott rá Madara gyilkos tekintettel, mire Itama megadóan felemelte a kezét.
- Meg se szólaltam...
- Mi lenne, ha elmennénk anyánkhoz?- kérdeztem, mire mind bólintottak.
- De ne csodálkozz, ha letámad azzal, hogy mikor lesz már gyereked- motyogta Tobirama útközben.
- Tényleg, hogy haladtok a babával, Senju?- vonta fel a szemöldökét szórakozottan Madara.
- Elmész te a fenébe, bátyám- dühöngött Izuna.
- Ki fog szülni először?- fordultam feléjük, de válaszul csak két mérges pillantást kaptam, mire Madarával elröhögtük magunkat.
- Ezt értenem kellene?- kérdezte Itama összeráncolt homlokkal.
- Dehogyis, nem fontos- legyintett Tobirama.
- Pedig szerintem érdekes téma- sóhajtottam fel csalódottan.
- Szerintem is- értett egyet velem Madara.- Szerintem már be is szereztek egy kézikönyvet.
- Tuti- vágtam rá, miközben Izunáék arca már rákvörös volt.
- Befogtátok?!
- Hogyne...- forgattam meg a szemem.
Anyánkhoz érve engem löktek be először az ajtón, így besétáltam hozzá, miközben a többiek követtek.
- Mit mondanál, ha közölném veled, hogy meghoztuk Itamát?- léptem be anyámhoz a nappaliba.
- Megkérdezném, hogy mit szívtál- vágta rá, majd elkerekedett szemekkel pillantott mögém.- Itama?!
- Szia, anya- intett egyet a bátyám.
- Ezt meg hogy...?- kereste a szavakat anyám, miközben megölelte Itamát.
- Ja és Mito is visszatért, csak elküldtem Hashiramához- tettem hozzá.
- Ezt meg hogy hoztátok össze?- kérdezte anyám döbbenten.
- Ő volt!- mutattak rám Tobiramáék.
- Hosszú történet- legyintettem.- Ryo alszik?
Ebben a pillanatban meghallottuk a kisfiú sírását, mire elindultam a hálószoba felé.
- Aludt...- motyogta anyám, majd kérdésekkel kezdte ostromolni az ott maradt társaságot.
Én beléptem a szobába és felkaptam Ryot. Miután megnyugtattam, kisétáltam vele a többiekhez.
- Ő ki?- fordult felém Itama.
- Ryo- vágtuk rá mindannyian.
- Jó na, nem vagyok képben- szabadkozott azonnal.
- Valami nem hiányzik?- lépett be a helyiségbe Madara anyja az ikrekkel a kezében.
Ryot átadtam a hozzám legközelebb lévőnek, Izunának, akinek szerencsére sikerült normálisan megfognia. Madarával mosolyogva odasétáltunk az ikrekhez és elvettük őket, majd Itama felé fordultunk.
- Memorizálj, Senju!- szólt rá Madara.- Ő itt Kazumi, ő pedig Kodama.
- Igyekszem...- dünnyögte Itama.
Az est fénypontjaként Hashiramáék is betoppantak hozzánk. A bátyám azonnal Itamához rohant és kifaggatta arról, hogy hogyan tért vissza. De Itama semmit nem tudott mondani erre, mert ezt igazából csak én tudom.
Nem maradtunk ott sokáig, mert a gyerekek elérkezettnek látták az időt egy kiadós síráshoz, ezért gyorsan elköszöntünk a többiektől és hazateleportáltam magunkat.
Miután lefektettük az ikreket, Madarával mi is eltettük magunkat holnapra, mert nem igazán volt energiánk megbeszélni a történteket. Majd holnap elmesélek neki mindent.