Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

CVI.

Ekkor meghallottam Kurama hívását.
- Lesz egy kis beszélgetésünk.
Mire észbekaptam, máris ott talátam magam a már régen tapasztalt ürességben, mélyen összekapcsolva a bijuu-k tudatában. Mögöttem ült Kurama, rajtunk kívül csak Ryota, Daiki és Akane volt ott.
- Lassan érkeznek a többiek is- mosolygott rám a lány.
- Remélem már jobban vagy- pillantottam Ryotára szórakozottan.
Kétszer is földbe döngöltük őt és Sont a háború alatt.
- Igen, már kutya bajom.
- Jó tudni, hogy te sem haltál meg- motyogta Daiki közelebb lépve hozzám.
- He? Miről dumálsz?- ráncoltam össze a homlokom értetlenül, de aztán leesett.- Ja, hogy az... Elég rég volt már.
- Ja, de nem tudtam rólad semmit, mert a drága pasid elüldözött- morogta sértődötten.
- Nem vágyott a társaságodra, én teljesen megértem- szólt bele Akane.
Daiki sértődötten felhúzta az orrát, amikoris megjelent Ikuma és Chomei.
- Hogy van mindenki? Olyan rég nem találkoztunk- kezdte jókedvűen Ikuma.
- Megvagyunk. Na és te?- feleltem elsőként.
- Kirobbanó formában vagyok- mosolyodott el magabiztosan, majd odasétált hozzám.- Na és szabad már a pálya?
Mire felfogtam a kérdést, arra Kurama már egy hatalmas ütést mért Ikuma fejére. Jajgatva kapott a fejéhez és idegesen fordult Kuramához.
- Ez meg mi volt?!
- Vedd úgy, hogy Madarától kaptad- válaszolt a róka felszegett állal.
- Tudtam én, hogy kedveled őt- mosolyodtam el Kuramára pillantva, aki csak reakció nélkül hagyta a megjegyzésem.
- Madara? Na várj, AZ A MADARA?!- tátotta el a száját Ikuma.- Vele kavarsz?!
- A kavarok elég gyenge kifejezés- forgattam meg a szemem.
- Ha tudnád milyen erőset tud ütni...- motyogta Daiki visszaemlékezve az együtt töltött napokra.
Nem igazán szerzett akkor szép emlékeket, Madara jól ellátta a baját.
- Akkor inkább visszavonulok- sétált el tőlem Ikuma és Akane mellé lépett.- Na és neked van pasid?
- Te nekifutásból ilyen hülye vagy?!- kérdezte a lány ingerülten.
- Így született- jegyezte meg Chomei, mire elröhögtük magunkat.
- Na szép, elárult a saját társam- motyogta sértődötten Ikuma.
A következő pillanatban megérkezett Gyuuki, Kokuo és Matatabi Mitoval.
- Rég láttalak, Amaterasu, víí!- köszöntött Gyuuki, mire mosolyogva öklöztem vele.- Látom te is itt vagy, kisköcsögök királya- dünnyögte Daikire pillantva, aki sértődötten elfordította a fejét.
- Te vagy Amaterasu?- fordult felém Kokuo.
- Igen, de honnan ismersz?- tátottam el a szám meglepetten.
- Megvannak a forrásaim...
Kurama és Shukaku egész idő alatt idegbetegen bámultak egymás szemébe. Kíváncsi voltam mikor tör ki kettőjük között az ingyen církusz.
- Neked örülök, kislány- pillantott rám a tanuki.- A rókának már egyáltalán nem...
- Szerinted nekem akkora öröm látni téged, hülye mosómedve?!- vágott vissza Kurama.
- Mit mondtál?!
- Megint kezdik...- sóhajtott fel Matatabi.
De csak pár percig kellett hallgatnunk a veszekedésüket, mert akkor megjelent a többi bijuu is.
- Most mire várunk?- kérdezte Daiki türelmetlenül.
- Talán sietsz valahová?- vontam fel a szemöldököm.
- Ne mondd, hogy neked nem lenne jobb dolgod, mint itt ücsörögni!
- Biztos valami fontos dologról van szó- vontam vállat.
Ekkor nagy fényességgel megjelent előttünk Rikudou Sennin. Mindenki tátott szájjal bámulta őt, Daiki pedig értetlenül kiáltott rá.
- Ez meg ki a rák? Kiégette a retinámat!
- Meg is vakíthatott volna...- motyogtam, miközben Isobu egy ütéssel csendre parancsolta a jinchuurikijét.
- A nevem Ootsutsuki Hagoromo. Fontos üzentem van számotokra jinchuurikik és bijuuk. De először- mosolyodott el- meg kell jegyeznem, nagyon örülök annak, hogy össze tudtok dolgozni a bijuukkal és elfogadjátok őket.
- Na várj... te vagy Rikudou Sennin?- kérdezte Akane még mindig leesett állal.
- Igen- válaszolta az öreg, majd tekintete megállapodott rajtam.- Ügyesen elvégezted, amit kértem, Amaterasu. Remélem meg voltál elégedve a fizetségeddel.
- Teljes mértékben- mosolyodtam el Itamáékra gondolva.
- Miért ismeri mindenki Amaterasut...?- motyogta Daiki értetlenül.
- Ez van, híres vagyok- vontam meg a vállam vigyorogva.
- Nem is te lennél- csóválta meg a fejét Mito mosolyogva.
- Mi az a fontos üzenet, amiről beszéltél?- kérdezte Kurama Rikudou Sennint.
- Egy feladatot szeretnék adni nektek, mindannyiótoknak. De csak akkor érhetitek el a sikert, ha együttműködtök.
Mindannyian feszülten figyeltük a középen állót, aki hozzáfogott a meséléshez.
- Habár anyám pecsétét sikerült megerősíteni, a világra szabadult egy veszélyes erő. A Fekete Zetsunak hívja magát és eltökélt szándéka, hogy a kiszabadítsa anyámat.
- De azt hogy tudná véghez vinni?- akadt ki Son.
- Már meg is találta azt az embert, akit megfelelően tud befolyásolni. Nektek kell megtalálnotok őt és megmenteni mindenkit a veszélytől.
- Ez keménynek hangzik- húzta el a száját Ikuma.
- Az is. Fogjatok össze mindannyian, induljatok el és győzzétek le a Fekete Zetsut. Számítok rátok!- pillantott körbe Hagoromo utoljára, majd eltűnt.
- Semmi kedvem összefogni az emberekkel. De ha ő kér rá, akkor nincs más választásunk- szólalt meg elsőként Kokuo.
- Annyira nem rosszak, hidd el- mosolyodott el Kurama.- A kérdés már csak az, hogy mit fognak szólni egyesek ehhez a veszélyes küldetéshez...
Mitoval összenéztünk, majd idegesen a homlokomra csaptam.
- Jó ég, Madara ki fog akadni...
- Leszarom, csak magaddal ne hozd megint!- csattant fel Daiki ingerülten.
- Pedig szívesen megnézném együtt azt a kettőt- jegyezte meg Ikuma szórakozottan.
- Egy élmény, amikor veszekednek, ez igaz- jelentette ki Kurama.
- Kösz...- motyogta Daiki sértődötten, mire felnevettem.
A kis megbeszélésünk feloszlott, amikor megegyeztük, hogy két nap múlva hol fogunk találkozni. Kisétáltam a bátyámék után, akik a gyerekekkel szórakoztak az udvaron. Eszméletlenül aranyos látványt nyújtott a bátyám és Izuna, ahogy kapkodták a fejüket a négy gyerek között. Mosolyogva odasétáltam hozzájuk.
- Rátok bízhatom őket egy kicsit? El kell mennem Madarához.
- Hogyne, valahogy megleszünk- mondta Tobirama nem túl meggyőzően.
- Biztos?- vontam fel a szemöldököm visszafolytott mosollyal.
- Persze- vágta rá Izuna, majd Kodama után szaladt, aki gondolt egyet és elsétált egyedül.
- Oké, nemsokára jövök- intettem, majd elindultam az iroda felé.
Madara örülni fog, amikor beszámolok neki a történtekről...