Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XIV.

Egész éjszaka nem aludtam egy percet sem, folyton Madarán járt az eszem. Annyira bántott, hogy azt hiszi nem tud boldoggá tenni, pedig már a puszta jelenlététől jobban érzem magam. Tegnap nem tudtam ebből semmit elmondani neki, mert ahogy visszaértünk a faluba, hazakísért és máris magamra hagyott. De elhatároztam, hogy ha képes leszek másnap lábra állni és nem fog eluralkodni rajtam az álmosság, akkor elmesélek neki mindent. Ha ő nem hajlandó lépni, akkor lépek én.
Megvártam, míg reggel besütnek a nap sugarai az ablakomon, majd kikászálódtam az ágyból és elindultam az étkező felé. Mire kiértem, anyám terített asztallal várt, és már mindkét bátyám megérkezett. Szó nélkül ültem le melléjük, mire mind kérdő tekintettel fordultak felém.
- Nem aludtam valami jól- füllentettem.
- Miért?- kérdezte Tobirama.
- Semmi, csak Madara... á, mindegy- legyintettem.
- Megverjem?
- Nem kell, kösz. Mundjuk nem lenne rossz beléverni egy kis értelmet, de majd én megoldom- gondolkodtam el.
- Szóval megvered te?- kérdezte Tobirama.
- Miért kell mindenképp megverni? Mit tett a lányommal?- érdeklődött anyám idegesen.
Ilyennek még soha nem láttam, eléggé élenk fantáziája lehet. Nem is akarom tudni mire gondolt, amiket "Madara esetleg elkövetett velem". Jobb, amíg nem tudok róla...
- Amaterasuval semmit. Legalábbis melegen ajánlom neki- válaszolt Tobirama.- Csak azért kell megverni, mert egy hülye Uchiha...
- Tobirama!- szóltunk rá Hashiramával egyszerre, majd a bátyám folytatta.- Értékelném, ha abbahagynád ezeket az Uchiha ellenes kijelentéseidet.
- Meg a Madara elleneseket is. Nem olyan rossz ember, mint amilyennek gondolod- mondtam, mire értetlenül bámult rám.
- Mostanában egyre jobban kezded védeni az Uchihákat. Csak tudnám mi az oka ennek...- szólt Tobirama olyan hangsúllyal, mint aki mindent tud, csak szeretné az én számból hallani.
De bármennyire szeretem, azt az örömöt nem fogom megadni neki.
- Mivel már békét kötöttünk, abba kell hagyni az ellenségeskedést. Ennyi az egész, más okom nincs rá- mondtam egyenesen a szemébe nézve.
- Hogyne, persze...- legyintett a bátyám.
Reggeli után a fiúk elmentek, én pedig segítettem anyámnak elpakolni a dolgokat.
- Szóval ez a Madara lenne az a titokzatos srác, akivel minden nap lófrálsz- szólalt meg anyám egy idő után.
- Igen, ő lenne az...
- Reméltem, hogy a lányom talál maga mellé egy okos, ügyes, jóképű és erős Senjut, de nem baj. Az Uchihával is beérem- legyintett.
- Ez aztán a kedvesség.
- Az anyád vagyok. A legjobbat szeretném neked, nem egy Uchihát.
- Ne kezdd te is!- kiáltottam fel lemondóan.- Madara is azért nem akar velem lenni, mert "én nála jobbat érdemlek".
- Legalább tisztában van a dolgokkal- motyogta anyám, mire hitetlenül meredtem rá.- Folytasd csak.
- Hadd döntsem el én, hogy kit szeretnék magam mellé! Nem szorulok rá arra, hogy te, Madara vagy akár Tobiramáék megmondják, hogy mi való nekem és mi nem. Ezt majd én eldöntöm.
- Megértettem. Csak beszéld meg ezt a "sármos Uchiháddal" is.
- Muszáj így hívnod?- néztem rá ingerülten.
-Miért? Nekem is kell valami szórakozás.
- De miért kell rajtam szórakoznod? Keress magadnak valami mást!
- Nem rajtad szórakoztam, hanem szíved választottján.
- Na jó, anya, elmentem!- jelentettem ki és már ki is léptem az ajtón.
- Üdvözlöm a lovagodat!- kiáltotta utánam.
Hitetlenül megráztam a fejem, majd elindultam, hogy megkeressem Madarát. A családomból elegem lett egy időre. Nem kellett sok, és megpillantottam őt nem messze. Csakhogy nem egyedül volt, hanem egy lány társaságában. Nem ismertem a csajt, csak annyit láttam, hogy Uchiha. Izuna valószínűleg rá célzott, amikor azt mondta, az Uchihák jobbak.
Madara pár pillanat múlva észrevett, mire magabíztosan feléjük kezdtem sétálni. Madara mondott pár szót a lánynak, mire az felém pillantott, majd miután alaposan végigmért, magára hagyta őt. Végig a lányt néztem, amíg Madara mellé nem értem.
- Nekem jobb alakom van!- jelentettem ki karba tett kézzel.
- Ezzel nem fogok vitatkozni- mondta Madara kínosan nevetve.
- És a hajam is szebb. Ráadásul ez a csaj kurvára balfasznak néz ki- mondtam felszegett állal.
- Aha, de figyelj csak- ragadta meg a kezem, mire végre ránéztem.- Nem akarsz sétálni egyet?
- De igen- pillantottam még egyszer a lány irányába, majd legnagyobb meglepetésemre kézenfogva indultunk el.