Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XVI.

Legnagyobb bánatomra idilli együttlétünk nem tartott sokág, ugyanis Hashirama a semmiből felbukkant és közölte, hogy "halaszthatatlanul fontos dologról kell beszélnie Madarával", majd konkrétan elrángatta mellőlem.
- Remélem nem azt akarja közölni vele, hogy kinyírja, ha megbánt engem...- motyogtam utánuk nézve, amikor hirtelen Tobirama is felbukkant mellettem.
- Nem, azt majd én közlöm vele.
- Ti mindketten utánam járkáltok vagy mi van?- néztem rá felvont szemöldökkel, mire csak vállat vont.
- Hiszen egy Uchihával voltál...
- Tobirama, ne kezdd ezt, légyszi. Tényleg le kellene szoknod az Uchihák szidásáról.
- Én nem is szoktam szidni őket...- mondta, mire pislogás nélkül meredtem rá.- Csak elmondom az igazat.
- Na jó, ezt nincs kedvem hallgatni. Befejezed, vagy hagyjalak itt?
- Nem szóltam- emelte fel a kezeit megadóan, mire helyeslően bólintottam egyet.
- Na azért.
Tobiramával végül hazafelé vettük az irányt és az ő sétáló tempóját követve (ami felér egy lassú kocogással) pillanatok alatt haza is értünk. Anyám éppen a konyhában pakolászott, én pedig azonnal csatlakoztam hozzá, hogy segíthessek, aztáb Tobirama is helyet foglalt köreinkben.
- Képzeld, anya, Amaterasu kifogott magának egy Uchihát- mondta Tobirama csak úgy mellékesen, mire összehúzott szemekkel meredtem rá.
- Ezt muszáj volt?- kérdeztem szárazon.
- A sármos Uchiha hercegéről beszélsz?- fordult anyám Tobirama felé, miközben próbálta visszafolytani nevetését, jelzem sikertelenül.
- Mindketten kapjátok be!- jelentettem ki.
- Na! Én az anyád vagyok.
- Én meg nem érdemlem meg- mondta Tobirama, mire hitetlenül bámultam rá.
- De, te érdemelted ki a legjobban. Amúgy meg igen, Madaráról beszél. Akit nyugodtan szólíthatsz a nevén, anya. Nem szorul rá semmilyen becenévre. Főleg azokra nem, amiket te adnál neki...
- Pedig már egész listám van róla...- sóhajtott anyám látszólag csalódottan.
- Már nekem is- szólt bele Tobirama.
Hogy én mennyire imádom, amikor gúnyt űznek belőlem vagy bármiből, ami hozzám kapcsolódik.
- Csak hívjátok Madarának, oké? Nem szükséges, hogy beégessetek előtte. Talán jobb lenne, ha be se mutatnám nektek...- gondolkodtam el, mire a helyiségben tartózkodók méltán felháborodtak.
- Az anyád vagyok, jogom van megismerni a lányom szíve választottját. Sőt, kötelességem!
- Engem meg amúgy is ismer már.
- Jó, mindegy- legyintettem lemondóan, majd folytattam a mosogatást.
Inkább teljesen belemerültem a munkába, minthogy beszélgetésbe keveredjek ezzel a kettővel. Jelenleg épp a Madarának kitalált beceneveiket egyeztetik össze. Őszintén sajnálom szegényt...
- Ha képes lesz elviselni titeket is, akkor tényleg szeret- motyogtam halkan, hogy még véletlenül se hallják meg.
- Hm? Mondál valamit, Amaterasu?- fordult felém anyám.- Mindegy, nem számít. Szerinted az Uchihák hercege vagy a legsármosabb Uchiha lenne a legjobb becenév neki?
- Vagy az Uchihák Uchihája?- kérdezte szórakozottan Tobirama.
- Egyik se, te jó ég! Hagyjátok már abba ezt a hülyeséget! Szerintetek mit szólna, ha hallaná ezeket a borzalmas neveket?
- Annyira nem is borzalmasak- lépett be Madara Hashiramával a nyomában.
- Mi a szar?- tátottam el a szám.
Anyám és Tobirama reflexszerűen fordultak a hang irányába és felöltötték pókerarcukat. Most, hogy éles helyzetbe kerültek, nem volt kedvük poénkodni. Idegesen csaptam a homlokomra.
- Hashirama, te idióta...- suttogtam, majd minden erőmet összeszedve bámultam körbe a helyiségben.
Anyám és Tobirama félbeszakították minden tevékenységüket és ahogy elnéztem, minden erejükkel azon voltak, hogy a puszta tekintetükkel kivallassák Madarát, aki ebből látszólag semmit nem vett észre. Ugyanis viszonylag felhőtlen jókedvvel (már amennyire ő jókedvű tud lenni) állt Hashirama mellett.
- Meghívtam Madarát, hogy vacsorázzon nálunk- magyarázta Hashirama.
- Mit csináltál?!- tátottam el a számat.
Reakcióm a többiekből nevetést váltott ki, kivéve Hashiramát, aki kicsit beijedt a fejemet látva.
- Beszédem van veled, most!- mondam, majd elindultam kifelé, miközben rámutattam Madarára.- Gyere te is.
- De...- kezdte Hashirama.
- MOST!
Idegbeteg hangomat hallva a bátyám azonnal kiviharzott a helyiségből, Madarával pedig követtük őt.