Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXI.

Futva haladtunk a megadott helyre, ahol elméletileg utoljára tartózkodott Gyuki. Az utat csendben töltöttük, mivel Madara Daikit minden megszólalásánál gyilkos pillantással illette, aki ezért inkább befogta a száját. Amikor a hley közelébe értünk, megtorpantam.
- Itt megállunk- mondtam.
- Miért most pihenünk? Már majdnem ottvagyunk, ne most fáradj el, szivi- méltatlankodott Daiki, mire Madada egyszerűen lecsapta, így elterült a földön.
Az Uchihám elégedetten foglalt helyet mellettem, és lenézően pillantott a kábult Daikire.
- Ő a főnök, baromarc. Még nem tűnt fel?
- Kezdem realizálni...- motyogta.
- Daiki, ne most aludj be!- kiáltottam rá, mire az említett összerezzenve törökülésbe vágta magát.- Meg kell tanulnod összedolgozni Isobuval, különben semmit nem ér az ittlétünk.
- Soha nem fogok együtt dolgozni azzal az ezer éves, vacak teknőssel!
- Engedd, hogy széttépjem!- vicsorogta Kurama.
- Nyugi, arra semmi szükség. Majd én verek belé egy kis értelmet- csitítottam le.
- De igen, fogsz. Már ha képes lesz megbocsátani neked, hogy ekkora balfasz vagy!- kiáltottam rá, miközben lekevertem neki egyet.
- Ő bocsásson meg nekem?! Az egész életemet tönkreteszi azzal, hogy bennem van!- ordította mérgesen.
- Sűrgösen fogd vissza magad, seggfej- szólt rá Madara ellentmondást nem tűrő hangsúllyal.
Daiki sértődötten karba tette a kezét és halkabban folytatta.
- Nem fogok jóban lenni vele, és kész! Az sem érdekel mi lesz ezekkel a nyavalyás bijuu-kkal. Felőlem elpatkolhat az egész!
Fáradtan sóhajtottam egyet, majd felálltam és odasétálva Daiki elé legugoltam hozzá és megragadtam a pólóját. Daiki rémülten próbált hátrálni, de nem engedtem.
- Vagy azt teszed, amit mondok, bocsánatot kérsz Isobutól és együttműködsz vele, hogy megmentsük Gyukit. Vagy kurvára nem fog érdekelni a nyavalyás kis életed és itt helyben megöllek!- néztem rá szigorú tekintettel.- És minden egyes szavamat komolyan gondoltam.
- N-nem tudsz a-annyira megijeszteni, ho-hogy azt megtegyem...- motyogta bizonytalanul, mire felvontam a szemöldököm.
Kiengedtem a chakrámat, mire az aurám még a múltkorinál is vészjóslóbb és vörösebb lett. Daiki bőrét konkrétan égette a kisugárzásom, mire szorosan lehunyt szemekkel kezdett könyörögni.
- Rendben, megteszem, amire kérsz! Csak hagyd abba, kérlek! Áu, ez fáj!- visította idegesítően magas hangon.
Visszaszívtam a chakrámat, majd elégedett vigyorral az arcomon elengedtem Daikit, aki a meglepettségtől hátraesett. Visszaültem Madara mellé és legszebb mosolyomat előszedve pillantottam rá, mire csak büszkén megfogta a kezem és rákulcsolta ujjait.
- Nem vagy te skizofrén?- dünnyögte Daiki, mire elkomorodva néztem rá.
- Madara...- ahogy kimondtam, Madara ökölbe szorította egyik kezét, majd megropogtatta az ujjait.
- Nem mondtam semmit!- emelte fel Daiki a kezeit védekezően.
- Ez elintézve- pillantott rám Madara.- Nem tudom, miért egy ilyen gyenge piócából csináltak jinchuurikit...
- Ki a gyenge?- gurult dühbe azonnal Daiki.- Párbajt akarsz?
Röhögve néztem rá, miközben Madara aktiválta a Sharinganját és a fiúra pillantott, akinek azonnal inába szállt a bátorsága.
- Cs-csak vicceltem...- szabadkozott.
- Ekkora szerencsétlenséget, baszki...- sóhajtott fel Madara.- Na kérj gyorsan bocsánatot attól a szegény bijuu-tól, aki eddig el kellett viseljen téged. Haladnunk kell!
- Igenis!- kiáltott fel Daiki ijedten.
Térdeimen dobolva vártam, hogy megbeszélje Isobuval a helyzetet, de Madara hirtelen megfogta a kezem.
- Izgulsz miatta?- kérdezte féltékenységgel teli hangnemben.
- Igen- vágtam rá komolyan, mire elkerekedett szemekkel nézett rám és éreztem, hogy legszívesebben leszúrná most Daikit.- Nehogy elhidd, baszki!
- A frászt hozod rám, Amaterasu- sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Szegény Isobuért izgulok, aki kénytelen lesz békét kötni és együtt harcolni egy ekkora barommal.
- Jogos, őt én is sajnálom- jelentette ki, majd dühös tekintettel fordult Daiki felé, aki még mindig a gondolataiba volt merülve lehunyt szemmel.
Visszafolytva a nevetésem Madara elé csúsztam a földön és az ölébe hajtottam a fejem, mire mosolyogva nézett le rám.
- Na és minden rendben... veletek?- kérdezte, miközben kezét a hasamra simította.
- Hogyne, ne felejtsd el, hogy még csak két hónapos körül van- nyugtattam meg.- Ne tanuld el anyáék viselkedését!
- Dehogy, csak... aggódom érted- vallotta be őszintén.
- Mi? Miért?
- Nem hiszem, hogy okos dolog küldetésre járnod. Anyád meg fog ölni, ha megtudja, hogy hol voltál. Meg az én anyám is...- gondolkozott el.
- Nem fog egyik se megölni téged- forgattam meg a szemem mosolyogva.
- Honnan veszed? Nem olyan biztos.
Csak nevetve lehunytam a szemem és élveztem ahogy Madara simogatja a hajam. De aztán meghallottam az idegesítő Daiki hangját, aki azonnal kiszakított harmónikus pillanatomból.
- Megvan, a teknős hajlandó segíteni. És ha a gerlepár befejezi az összemelegedést, indulhatunk is- motyogta unottan, mire kinyújtottam a lábam és hasbarúgtam.
Hm, lehet, hogy eltört egy-két bordája... Na mindegy.
Feltápászkodtunk a földről és folytattuk az utunkat Gyuki felé.