Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXVI.

Csak egy mód van rá, hogy megmentsem őt, mégpedig, ha elé ugrok. Akkor viszont nem lesz lehetőségem kivédeni a támadást. Egy pillanatra lehunyva a szemem döntést hoztam és magabiztosan álltam az újabb kunai elé.
Ez az éles fegyver szintén a karomba fúródott, egyenesen arra a pontra, ahová az előbbi. Késlekedés nélkül kirántottam egy kunait a fegyvertartómból és az ellenség mellkasába szúrtam, aki elterült előttem a földön.
- Nem illik kétszer ugyanoda szúrni, idióta- mondtam neki, de ezt már valószínűleg nem értette, mivel abban a pillanatban, ahogy a kunait a szívébe döftem, megszűnt létezni.
Rászorítottam szabad kezem a karomon keletkezett hatalmas vágásra, aminek csak most éreztem igazán a hatását. Eddig az adrenalinlöket miatt nem figyeltem a fájdalomra, most azonban, hogy kiiktattam az ellenséget és megvédtem mindenkit, rá kellett jönnöm, hogy ez kibaszottul fáj. Felszisszentem az erős fájdalomtól, majd érztem, hogy valaki ráteszi a kezét az enyémre és ő is próbálja elállítani a vérzést.
- Menjünk orvoshoz- mondta Madara anyja halálkomoly arccal, és elkezdett a kórház irányába vonszolni.
Nem volt időm lereagálni a szituációt a fájdalom miatt, csak haladtam vele együtt az irányba, amerre húzott. Hosszú óráknak tűntek azok a percek, ameddig elértük a kórház épületét és egy orvos hozzálátott a sebem meggyógyításához. Az ellenkező irányba fordítottam a fejem és egy pillanatra sem néztem a sebemre, mert erős volt a gyanum, hogy ha megteszem el fogok ájulni. Amikor az orvos végzett a gyógyítással, bekötözte a karom és Madara anyjának parancsára távozott a helyiségből.
- Soha nem gondoltam volna, hogy pont egy Senju fogja megmenteni az életem- mondta, miközben leült mellém.
- Az élet tartogat meglepetéseket- motyogtam kábán.
- Jól érzed magad?- kérdezte Madara anyja furcsán bámulva.
- Igen, persze, csak... félek a vértől- magyaráztam falfehér arccal.
- Egy shinobinak ez nem valami előny.
- Nem, de csata közben az adrenalin miatt nem érzem ezt. Csak utána jövök rá, hogy már rég el kellett volna ájulnom a látottaktól- magyaráztam.
- Még ilyent- rázta meg a fejét szórakozottan.
Csak zavarodottan elmosolyodtam és lesütöttem a szemem. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz a következő lépése. Megöl vagy egyelőre csak megkínoz?
- Tudod...- kezdte-... a fiam igazán szerencsés, amiért rád talált.
Elkerekedett szemekkel fordultam felé, miközben próbáltam felfogni a hallottakat. Úgy látszik az előző két elméletem nem talált.
- Nem akartalak elfogadni, és be kell vallanom egy ideig az járt a fejemben, miként választhatnálak szét titeket, de... be kell látnom, hogy erre semmi szükség. Te megfelelően gondját tudod majd viselni a fiamnak, talán jobban, mint egy Uchiha.
Pislogás nélkül meredtem rá és hiába szerettem volna megköszönni, amit mondott, egy hang sem jött ki a torkomon.
- Szóval áldásom adom rátok- mondta ki végül, mire boldogan elmosolyodtam.
- Köszönöm- szóltam ránézve, mire az ő arcára is mosoly kúszott.
A következő pillanatban Madara és Tobirama konkrétan beestek a szobába. Olyan szintű sebességgel érkeztek, hogy majdnem tornádót csinált a lendületük.
- Minden rendben?!- kérdezték tökéletesen egyszerre, majd Madara meglepődve nézett az anyjára.
- Te itt?
- Amint látod- bólintott.- Jöttem meglátogatni a megmentőmet.
- Na igen...- motyogtam visszafolytott vigyorral.
- Akkor nem te bántottad?- nézett Madara az anyjára, mire mindketten hitetlenül pillantottunk rá.
- Nem!- közöltük egyszerre.
Madara egy pillanatra felvont szemöldökkel nézett rám, aztán az anyjára, végül elmosolyodott és hozzám lépve szó nélkül megcsókolt. Madara anyja egy ideig nézte a jelenetet, majd inkább "kettesben hagyott minket", de a bátyám nem vette a célzást és továbbra is ott állt az ajtóban.
- Valaki beavatna engem is?- kérdezte zavartan.
- Ne zavarj, Senju!- szólt rá Madara két csók között, majd visszatért hozzám.
Nevetve váltam el tőle egy pillanatra, majd engedtem, hogy a nyakamat csókolgassa, amíg odafordultam Tobiramához.
- Megmentettem Madar anyját. És minden oké velem- mondtam, majd rögtön visszatértem Madara csókjaihoz.
- Ennyi? Ennél rövidebben nem tudtad volna elmondani?- kérdezte irónikusan, majd toporzékolni kezdett.- Figyelsz rám egyáltalán? Hallod, ami mondok, hahó?! Na jó, akkor szarjátok le, hogy itt vagyok!
- Azt is csináljuk- jelentette ki Madara, mire a bátyám inkább távozott.- Na végre!