Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LV.

Semmi pénzért el nem engedtem volna Madara kezét, ahogy lassú léptekkel haladtunk a házhoz, ahonnan nem is olyan rég költöztem el. Ragaszkodtam hozzá, hogy hazakísérjük Tobiramát, még az is megfordult a fejemben, hogy itt maradok vele. De Madarának ugyanúgy szüksége van rám, mint a bátyámnak, úgyhogy ezt az ötletet végül elvetettem. Én léptem be először a lakásba, magam után húzva Tobiramát, a sort pedig Madara zárta. Anyám meglepetten jött, hogy megnézze kik az érkezők, de azonnal elkomorodott, ahogy meglátta gyászos társaságunkat.
- Mi történt? Amaterasu, te vérzel- sétált oda hozzám és a fejemhez nyúlt, de inkább elhajoltam.
- Anya, ez most... nem számít.
A bátyám szó nélkül otthagyva a társaságot a szobája felé indult, amiért egy percig se hibáztattam. Anyám furán nézett utána, majd a párosunkra bámult.
- Na ki vele! Mi történt a bátyáddal?- kérdezte anyám, mire Madara hátulról szorosan átölelt és a hajamba temette a fejét.
Vettem egy nagy levegőt, de végül nem jött ki egy szó sem a számon. A torkomban hatalmas gombóc keletkezett és éreztem, hogy mindjárt elözönlik arcomat a könnyek.
- Amaterasu, kezdek megijedni...- szólt anyám közelebb lépve.
- Anya... Izuna meghalt. Megölték.
Hangom még számomra is ismeretlen volt, annyira gyászosan és fájdalmasan hallatszott a csendes lakásban. Anyám kezét a szája elé emelte, majd fájdalmasan hunyta le a szemeit. Egyik kezemmel letöröltem a könnyeimet, a másikat pedig Madara kezére simítottam és rákulcsoltam az ujjaimat.
- Anya kérlek, vigyázz rá- szólaltam meg újra, mire csak aprót bólintott és már el is indult Tobirama szobája felé.
Lehámoztam magamról a karjait és szembefordultam vele, ahogy szembetaláltam magam szomorú tekintetével, a torkomban hatalmas gombóc keletkezett.
- Ugye velem jössz?- kérdezte, miközben egyik kezét az arcomra simította.
- Madara, én nem tudok az anyád szemébe nézni ezek után- mondtam a sírás határán állva, mire felvonta a szemöldökét.- Az én ötletem volt, hogy Izunával menjünk előre, ha azt nem találom ki, akkor...
- Erre ne is gondolj- vágott a szavamba, majd nyomott egy puszit a homlokomra.- Ezt felejtsd el, jó?
- De...- kezdtem, mire Madara szorosan átölelt.
Karjaimat átfontam a nyaka körül és vállába fúrtam a fejem.
- Nem a te hibád, hallod? Kérlek, ne hibáztasd magad, Amaterasu- döntötte homlokát az enyémnek, mire egy aprót bólintottam.
- Rendben, menjünk.
Madaráék anyjához belépni nehezebb volt, mint hittem. Hangtalanul csuktam be magunk mögött a bejárati ajtót, mert nem akartam, hogy észrevegyen. Pedig tudtam, hogy elkerülhetetlen ez a beszélgetés, hiszen el kell mondanunk neki. Madara erőt véve magán megszorította kezemet, majd elindult befelé. Az édesanyja a konyhában pakolászott, amikor beléptünk.
- Nahát, most megleptetek- mondta felénk sem pillantva.- Nem szoktatok gyakran meglátogatni. De az öcséddel nem találkoztál? Még nem ért haza.
- Anya- szólalt meg Madara, mire az anyja egyből felénk fordult.
Meglátva minket azonnal lehervadt a mosoly az arcáról és aggódó tekintettel lépett közelebb hozzánk.
- Mi történt? Az öcséd ugye jól van?
- Nem, de jobb ha leülsz- kezdte Madara, mire az anyja meglepetten pillantott rám.
Szemeimet lesütve kezdtem bámulni a lábam, mintha annyira érdekes lenne.
- Izunát megölték.
Felnéztem Madara anyjára, hogy láthassam a reakcióját. Mindkét kezével a szájához kapott és megfordulva elsétált az asztalig, ahol leült egy székre. Könyökével megtámaszkodott az asztalon és fátyolos tekintettel meredt ránk. Elengedtem Madara kezét és minden erőmet összeszedve odasétáltam hozzá. Amikor mellé léptem remegő kezemmel megszorítottam az ő egyik kezét és mélyen a szemébe néztem.
- Sajnálom, rosszul döntöttem- mondandóm közben lefolyt egy könnycsepp az arcomon.
- Amaterasu- hallottam meg Madara hangját a hátam mögül, de nem figyeltem rá.
- Én javasoltam, hogy Madaráék jöjjenek vissza a faluba erősítésért, amíg mi Izunával feltartjuk az ellenséget. Sajnálom, hogy őt ölték meg végül és nem engem- könnyeim teljesen ellepték arcomat, csak homályosan láttam tőlük.
Madara anyja hirtelen felpattant és szorosan átölelt.
- Butaságokat beszélsz, drágám- szólalt meg végül.- Biztos vagyok benne, hogy Izuna büszkén és boldogan halt meg, hogy megmentsen titeket. Most nem arra kell gondolni, hogy mi lett volna, ha... Most csak el kell ismernünk az áldozatát és hálásnak lenni érte.
Hosszasan emésztgettem a hallottakat, miközben Madara odasétált hozzánk és ahogy az édesanyja kiengedett az öleléséből, átkarolta a derekam.
- Örülök, hogy legalább ti jól vagytok. Most erősnek kell maradnunk. Holnapig sírjátok ki magatokat, de aztán végezzétek tovább a dolgotokat felelősségteljesen. Izuna is ezt szeretné.
Egyetértően bólintottunk, majd nemsokára elindultunk haza. Útközben Madara egy pillanatra megállt, mire felé fordultam.
- Mi az?
- A sebed, el kell látni.
- Annyira nem fontos- vontam vállat.- Majd otthon megoldom.
- Biztos nem lenne jobb elmenni a kórházba?
- Nem lesz baj- nyugtattam meg, majd folytattuk az utunkat hazafelé.
Amint beléptünk a házba, egyenesen a fürdő felé vettem az irány és lemostam magamról a vért, ami végigfolyt az arcomon és a lábamon. A tükörbe nézve lehajoltam és megmostam az arcomat is, de ez nem segített sokat a szétbőgött fejem állapotán. Amikor kiléptem, Madara már az ágyon feküdt és a plafont bámulta. Mellé feküdtem, mire azonnal a mellkasára húzott és fél kézzel átölelt.
Miközben lehunytam a szemem arra gondoltam, bárcsak álom lenne ez az egész és reggel arra ébrednék, hogy Izunának nem esett semmi baja. Kár hogy ilyesmi nem fog metörténni.