Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXXI.

Madara távozása után elhatároztam, hogy köszönni kellene Tobiramáéknak is, ő már így is duzzog valószínűleg. Gyors léptekkel haladtam a konyha felé, és amint beléptem mindkét bátyám rámpillantott.
- Sziasztok!- köszöntem nekik vidáman.
- Azta, minket is észreveszel?- kérdezte Tobirama meglepetten.
- Az előbb is észre vettelek!- kontráztam azonnal.
- Ja, miután utánad kiáltottam.
- Jó, de...
- ... Madarához kellett szaladnod, tudom- legyintett egyet.- Nem is lepődtem meg rajta, csak nem esett jól.
- Jól hallom, hogy Tobirama hisztizik?- tátotta el a száját Hashirama, mire elnevettem magam.
- Jól- mondtam.
- Ez nem igaz! Csak azért elég gáz, hogy jobban hiányzott neki az Uchiha, mint mi- védekezett azonnal Tobirama.
- Nem hiányzott jobban!- jelentettem ki hangosan, mire enyhültek a vonásai.- Vagyis... lehet, hogy mégis, de azért ti is hiányoztatok.
- Sejtettem...- motyogta Tobirama.- Szóval ha Madara itt lett volna, azt észre se vetted volna, hogy mi nem vagyunk itt, ugye?
- Azért egy idő után feltűnt volna- gondolkoztam el, majd átöleltem, hogy kicsit lágyítsam a szívét.- Tudod, hogy szeretlek. De ahhoz már hozzászoktam az évek alatt, hogy ti nem vagytok mindig velem. Amikor háború volt, sokszor voltam egyedül, nélkületek. De ez a Madara-dolog még friss, szóval érthető, hogy most ő jobban hiányzott.
- Szerencséd, hogy ennyire cuki vagy...- mondta Tobirama elmosolyodva.
Nem lepődtem meg azon, hogy én nyertem meg ezt a vitát, túlságosan szeret ahhoz, hogy ne tudnám befolyásolni. Anyánk lépett be nemsokára a helyiségbe és meglepetten bámult minket.
- Belétek meg mi ütött? Melyikőtöknek van szeretethiánya?- pislogott meglepetten, majd rögtön utána válaszolt is saját magának.- Biztos Tobiramának, Amaterasunak ott van a sármos Uchiha...
- Kösz, ez jól esett...- motyogta Tobirama.
- Muszáj így hívni?- kérdeztem a fejemet csóválva.
- Miért? Szerintem jól hangzik- jegyezte meg nevetve Hashirama.
- Ez még mindig normálisabb, mint azok a nevek, amiket én használok- kontrázott Tobirama.
- Elmentek ti a fenébe...- suttogtam, majd elindultam a szobámba.- Inkább lefekszem.
- Ha lehet, egyedül!- kiáltot utánam anyám, mire széttárt karokkal fordultam meg.
- Anya!- szóltam rá hitetlen arckifejezéssel.- Amúgy is, Madara hazament...
- Még visszajöhet- vágta rá.
- Inkább ne- jegyezte meg Tobirama szárazon, mire nevetve intettem egyet nekik és bementem a szobámba.
Még mindig az előbbi eseményeken mosolyogva bedöltem az ágyba és nevetve lehunytam a szemem.
Tegnap azzal a reménnyel aludtam el, hogy ez után a kínkeserves Madara nélkül eltöltött két nap után végre lesz egy kis időnk egymásra, de tervem sajnos nem jött be. Madara Hashiramáékkal együtt egész nap azzal volt elfoglalva, hogy elintézzen minden szükséges teendőt a faluhoz csatlakozni akaró két klán érkezése előtt. Konkrétan egy szabad perce nem volt rám, csak futólag beszéltünk néhányszor, akkor is csak pár másodpercre. A végén pedig még nekem is szánt feladatot, amit normál esetben szó nélkül elvégzek, de ez alkalommal nem tűrhettem el, hogy csakúgy rám akasszon pár feladatot.
- Egész nap meg se pattintod, hogy létezem, és most még feladatot is akarsz adni nekem. Nem gonosz ez egy kicsit?- tettem karba a kezem látszólagos sértődöttséggel, mire Madara sóhajtva magához húzott derekamra téve a kezét.
- Amaterasu, ne csináld. Tudod, hogy mennyi mindent el kell ma intéznünk, reggel óta egy percre se álltunk meg a bátyjaiddal. Ha segítenél, gyorsabban menne...
- Jó na- adtam be a derekam a szemem forgatva.- De cserébe valamikor szakíthatnál rám legalább öt percet.
- Este gyere át, akkor öt percnél sokkal több figyelmet szentelek neked- ajánlotta fel perverz mosollyal, ami engem is mosolygásra késztetett.
- Megegyeztünk.
Egy gyors csók után elhadarta a teendőimet, majd száguldott is tovább. Egy pillanatig a fejem rázva néztem utána, majd hozzáláttam a feladataim elvégzéséhez.