Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXVII.

Anyámék tegnapi akciója után ma kissé félve mentem Madarával dolgozni, volt egy olyan érzésem, hogy nem fognak békén hagyni. Sejtésem beigazolódni látszott, ugyanis délután anyám gondolt egyet és benézett hozzánk az irodába. Leesett állal fordultam felé, amikor besétált hozzánk, akárcsak Madara.
- Szia anya. Valami baj van?- kérdeztem.
- Dehogyis, csak gondoltam megnézem mit csináltok. Miért lenne bármi baj?- értetlenkedett.
- Nem szokott gyakran meglátogatni, ezért kissé meglepő, hogy most itt van- magyarázta Madara, miközben hátulról átölelt és a fejemre támasztotta az állát.
- Eddig nem volt miért jönnöm, a lányom nem volt tehes- vont vállat.
- Kösz...- motyogtam.- De amint látod minden rendben. Pont most lett vége a szünetünknek.
- Remélem nem megterhelő ez a munka.
- Miért?- pislogtam értetlenül.
- Az nem tesz jót a babának- közölte anyám.- Szóval ha bármi nehézség adódna, azonnal hagyj fel vele!
- Anya! Ez a baba alig van másfél hónapos, túlreagálod a dolgokat- sóhajtottam fáradtan.- Különben is, Madara szörnyethalna nélkülem...
- Az annyira nem izgat- legyintett, mire Madara kínosan elmosolyodott.
- Ezt jó hallani...
- Fiam, ha választani kell az unokám és közted, akkor a helyzet egyértelmű.
- De még meg sem született- értetlenkedett az Uchiha.
- És szerintetek addig nem kell törődni vele?! Te jó ég, biztos fel vagytok ti készülve arra, hogy szülők legyetek?
- Nem- jelentettem ki határozottan.- De majd közben megedződünk. Mondtam, hogy nyugodj le, ha folyton a nyakamra jársz, meg fogok bolondulni.
- És én is- tette hozzá Madara.- Főleg, ha anyám is elkezdi...
- Mit kezdek el?- lépett be az említett anyám mellé a helyiségbe.
- Ó, bazdmeg...- dünnyögte az Uchihám, miközben arcát a hajamba rejtette.
- Csak azt próbáltuk elmagyarázni anyámnak, hogy minden rendben velünk. És semmi szükség arra, hogy minden nap ellenőrizzen minket bárki is, mert megoldjuk- magyaráztam kedvesen, vigyázva minden szavamra.
Madara anyja gondterhelt arccal bámult minket egy darabig, majd ijedten fordult anyámhoz.
- Nem veszik komolyan, igaz?- kérdezte, mire anyám határozottan bólintott.
- Túl könnyelműen állnak hozzá a dolgokhoz.
- Madarát még megértem- legyintett az anyja.- De hogy Amaterasu is...
- Ez aztán a kedvesség, kösz anya- dünnyögte Madara.- Ha még sokáig szeretnétek itt fejmosást tartani, akkor soha nem végzek a dolgommal.
- Vigyázz a fontossági sorrendre, fiam!- szólt rá anyám szikrákat szóró tekintettel.
- Félre ne értsd, még mindig én vagyok neki a legfontosabb- keltem a védelmére azonnal.- Csak...
- Most komolyan, miért büntetnek az égiek?- sóhajtott fel Madara anyja elkeseredetten.- Két ilyen fiút! Az egyik nem képes a saját családját a munkája elé állítani, a másikról pedig ne is beszéljünk!
- Hé, én ilyent nem mondtam!- csattant fel Madara azonnal.- Izunát meg hagyd már békén, nem csinált semmit.
- Pont ez az! Mondj valamit, amit ebben az életben elért az ajtókilincsen kívül!- bosszankodott tovább Madara anyja.
Furcsán bámultam rá, még nem láttam anyát ennyire lealázni a saját fiait. Az Uchihák néha furcsák...
A következő pillanatban Izuna lépett be a helyiségbe a bátyámmal a nyomában, mire a két édesanya mérgesen fordult feléjük.
- Baszki Izuna, menekülj!- kiáltottam neki azonnal.- És vidd a bátyámat is!
- Veszélyben vagytok!- tette hozzá Madara.
Anyáék gyilkos tekintettel pillantottak ránk, mire inkább befogtuk és figyeltük, hogyan fogják lecseszni Izunáékat a semmiért. Mert most tényleg nem csináltak semmi rosszat, csak rosszkor vannak rossz helyen. Anyáék az unoka érkezése hallatán nagy valószínűséggel elvesztették az eszüket, úgyhogy veszélyes a szemük elé kerülni.
- Uchiha Izuna!- kezdte Madara anyja, mire mindketten összerezzentek.- Mit haszontalankodsz már megint?! Néha igazán példát vehetnél a bátyádról!
- Épp az előbb hordtál le a földig, hogy nem tudom mi a helyes sorrend az életben- szólt közbe Madara, de az anyja meg sem pattintotta, csak folytatta a szidást.
- Látod őt? Hamarosan gyereke lesz és családot alapít, te meg hol állsz?!
- Addig a gyerekig még van egy kis idő...- motyogtam.
- Mi? Ezt most miért mondod?- tátotta el a száját Izuna.
- Tobirama, te is mit csinálsz?! Ideje lenne családon gondolkozni!- szidta le anyám a bátyámat.
- Mi változik meg, ha elkezdek gondolkodni rajta?
- Ne ironizálj!- tolta le azonnal.
- Na jó, fogalmam sincs mi ez ilyen hirtelen, de mi lenne ha mindenki lenyugodna?- kérdezte a bátyám, Izuna pedig egyetértően bólogatott mellette.
- Nyogodt vagyok!- kiáltotta a két anya egyszerre, mire furán meredtünk rájuk.
- Mi lenne, ha hagynának dolgozni?- kérdezte Madara, mire nagyot sóhajtva az ajtónál veszeksző társaság felé indultam.
- Köszönjük a látogatást, de a Hokagénak dolga van- mondtam hivatalos hangnemben és elkezdtem kitessékelni őket.
- De még nem végeztem!- szabadkozott anyám.
- Majd máskor anya, most sziasztok!- közöltem és kikaptam Tobirama kezéből az iratokat, amit hoztak.
Aztán becsuktam mögöttük az ajtót és biztos ami biztos alapon elfordítottam a kulcsot a zárban.
- Megmenekültünk- sóhajtott fel Madara.
- De ez csak az első nap volt. Ezután még rosszabb lesz.
- És ha kiteszek egy anyáknak belépni tilos táblát?- ölelte át a derekam.
- Akkor többet nem jöhetek be- mosolyodtam el, mire átgondolta a dolgokat.
- Igazad van, ez nem lesz jó. Majd kitalálok valami mást.
Ajkát mosolyogva a számra tapasztotta, mire boldogan csókoltam vissza és azonnal belefeledkeztem a pillanatba. De ekkor egy hang megszólalt a fejemben és megszakította az idilli jelenetet.
- Elég kellemetlen, de meg kell zavarnom titeket- mondta Kurama.
- Mi történt?
- A bijuu-k beszélni akarnak velünk.
- A bijuu-k?- tátottam el a szám.- Azt meg hogyan?
- Csak figyelj!