Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XLIX.

- Öt perc szünet- jelentette be Madara, majd kihúzott a szobából és becsukta magunk mögött az ajtót.
Szembefordított magával és megfogta mindkét kezem, majd mélyen a szemembe nézett.
- Ide figyelj, nem érdekel mit mond az az öreg, vagy az idióta bátyád, vagy akár te. Azt nem fogom engedni.
- De Madara...- kezdtem, de azonnal félbeszakított.
- Nincs de, nem fogom engedni hogy elrontsd az életed egy ilyennel, majd találunk valaki mást.
- Akinek ugyanúgy megkeseríti majd az életét, de az már nem számít, mert nem én vagyok. Ugye?- néztem mélyen a szemébe, mire elengedte a kezem és a derekamot körülfonva közelebb húzott magához.
- Amaterasu, nem. Nem engedem ezt, történjen bármi. Ezek a bijuu-k nem játékszerek, veszélyesek. Ha nem leszel képes irányítani, akkor...
- Miért nem bízol bennem?- tettem fel a kérdést, amivel látszólag picit a lelkébe tiportam.
- Szó sincs róla, hogy nem bízom benned. Csupán meg akarom védeni a feleségem, mert szeretem. Ilyen egyszerű.
- Madara, kérlek, hidd el, hogy megbirkoznék vele. Kerül, amibe kerül.
- Én pont ettől félek- fúrta tekintetét az enyémbe.- Kitudja, milyen áldozatot kellene meghoznod.
- A falu a legfontosabb, emlékszel? Nem lesz baj, megoldom, csak bízz bennem. És te is ott leszel, hogy segíts.
- Az természetes, de... hogy pont téged...
- Ez van. Túl különleges vagyok- vontam vállat, majd szorosan átöleltem őt.- Egyezz bele, nem lesz semmi baj.
- Legyen, de ha valami bajod esik, soha nem bocsátok meg magamnak.
- Nem fog semmi bajom esni, ne aggódj.
Madara olyan szorosan magához ölelt, hogy levegőt is alig kaptam. De nem szóltam neki, hogy mindjárt megfulladok, inkább csak élveztem a közelségét. A következő pillanatban a bátyjaim léptek ki az ajtón, nyomukban Izunával és Mitoval.
- Madara- kezdte Tobirama.- Csak nézd reálisan a dolgokat, te is tudod, hogy a húgom mennyire erős.
- Ne fáradj, már meggyőzött- furdultunk feléjük, miközben Madara semmi pénzért nem vette volna le a kezét a derekamról.
- A klánom specialistája a pecsét-jutsuknak. Bombabiztos pecsétet hozunk össze- mosolyodott el Mito.
- És Mito lesz a másik jinchuriki. Ha neked megfelel- nézett Hashirama a mellettem álló Uchiha szemébe.
- Jó.
- Akkor húzzunk vissza, mert kezdenek idegesek lenni- javasolta Izuna, mire mind visszamentünk a terembe.
- Hokage-sama, elfogadja a döntésünket?
- Igen- mondta Madara kifejezéstelen arccal.
- Akkor azonnal hozzá kell látnunk...- kezdte valaki, de Madara közbeszólt.
- Holnapig várhat. Keressék meg a falu legjobb pecsét-jutsu használóját és értesítsék, hogy készítse elő a legbiztosabb technikáját. Addig a bijuu-k mellé szigorú őrséget rendelek el.
Madara a parancsai kiosztása után a kezemet fogva kivezetett maga után a teremből és azonnal hazafelé indult.
- Parancsolgatni azt tudsz- lépett mellénk Izuna mosolyogva.
- Ez a feladatom- közölte Madara szárazon.
- Még mindig kétségeid vannak?- vonta fel a szemöldökét a fiatalabb Uchiha.
- Te mit szólnál, ha közölném veled, hogy Tobiramába fogjuk pecsételni holnap a Kilencfarkú rókadémont?
- Jogos, nem szóltam- tette fel a kezeit védekezően, majd felém fordult.- Elbírsz vele?
- Persze- mosolyogtam rá.- Te csak törődj a bátyámmal, a tiédet én intézem.
- Azzal nem lesz gond- intett Izuna, majd magunkra hagyott.
Madara szótlanul haladt mellettem, teljesen figyelmen kívül hagyva a külvilágot. Hazáig nem szóltam egy szót sem, de ott magam után húztam a hálószobába és leültettem az ágyra. Állva a tekintetét az ölébe ültem és átkaroltam a nyakát.
- Ne duzzogj- kezdtem.
- Nem duzzogok, csak... szemétnek érzem magam.
- Mi? Miért lennél az?
- Mindenki azzal fejezi ki a szerelmét, hogy a másik testébe pecsételtet egy démont- jelentette ki szárazon a fejét csóválva.- Meg kellene akadályoznom, nem beleegyezni.
- De hisz én vettelek rá. Nem lesz baj, elbírok vele. Nem vagyok egy gyenge csitri, bírom a gyűrődést.
- Tudom- sóhajtott fáradtan Madara, majd végigdölt az ágyon és magára húzott.- Szeretlek.
- Én is téged- mosolyodtam el, majd megcsókoltam.