Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXVIII.

Reggel Madara mellkasára hajtott fejjel ébredtem, valószínűleg így aludtam át az éjszakát. Khm... mármint az éjszaka azon részét, amelyikben ténylegesen aludtunk. Madara szobáját nem borította be annyira a reggeli nap fénye, ahogy az enyémet szokta, így viszonylag fájdalommentesen nyitottam ki a szemeimet. Egyik kezemmel elkezdtem lassan simogatni Madara jól kidolgozott hasát, remélve, hogy ezzel fel tudom ébreszteni.
- Én értem, hogy te nem tudsz aludni, de nekem miért nem szabad?- dünnyögte álmos hangon.
- Mert unatkozni fogok!
- Aludj vissza- fogta meg a kezem és rákulcsolta ujjait.
Mosolyogva sóhajtottam egyet, és megadva magam újra lehunytam a szemeimet, de természetesen nem tudtam visszaaludni. Ezért igyekeztem valamilyen módon Madarát is ébren tartani. Vagy mozgolódtam, vagy köszörültem a torkom minden pillanatban, végül pedig még dúdolni is elkezdtem, hogy ébredjen már fel teljesen.
- Te aztán kegyetlen vagy- jegyezte meg Madara, és a hátamra fordítva fölém mászott.
- Nem is...- biggyesztettem le ajkaimat játékosan, mire az Uchiha megcsókolt.
Kisebb csókcsatába kezdtünk egészen addig, amíg Madara ajkai lennebb nem tévedtek, egész pontosan a nyakara és a kulcscsontomra.
- Madara...- szóltam rá halkan.
- Mi az? Reggel a legjobb- nézett a szemembe perverz mosollyal, mire megadva magam felnevettem.
- Ha te mondod...
Ahogy megkapta tőlem a ki nem mondott engedélyt, azonnal "akcióba lendült". Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem minden egyes csókját és érintését. Sőt, már attól öntudatra ébrednek a hasamban lévő lepkék, ha mélyen a szemembe néz. Konkrétan kicsinál ez a pasi.
Amikor végre rávettük magunkat a felkelésre, Madara unszolására beleegyeztem abba, hogy segítsen felöltözni, bár nem láttam semmi értelmét ennek.
- Jobban belegondolva, ezeket inkább levenném rólad- jegyezte meg, amikor rámadta a pólóm.
- Ne légy telhetetlen- oktattam ki, mire felkapott az ölébe és szenvedélyesen megcsókolt.
Még pár percig álltunk ott a szobában élvezve egymás társaságát, mert mindketten tisztában voltunk vele, hogy sok ilyen reggelünk nem lesz. Azzal, hogy ő lett a Hokage, rengeteg munkát és felelősséget vállalt magára, amelyek a jövőben nem fogják megengedni neki, hogy délelőtt 11-ig az ágyban henyéljen.
Madarát követve kiballagtunk a konyhába, ahol Izuna ücsörgött éppen magányosan.
- Na megjött a gerlepár...- motyogta, ahogy beléptünk a helyiségbe.
Madara egy gyilkos pillantással intette csendre, amit képtelen voltam nevetés nélkül hagyni.
- Be se vagy fenyítve...- jegyeztem meg szórakozottan.
- Nevess csak!- tette karba a kezeit Izuna sértődötten.- Még mindig nem bírlak!
- Azta...- tettettem meglepődést.- Ez kb olyan hír volt, hogy az ég kék, meg a fű zöld. Ehhez már hozzászoktam.
Madara mosolyogva kilépett a konyhából, mire elképedve néztem utána. Ez az idióta komolyan itthagy engem az öccsével?
- De amúgy...- kezdte Izuna, mire rápillantottam-... azért amit anyámmal tettél, kösz. Ha nem vagy akkor ott...
- Jókor voltam jó helyen- vontam vállat.- És csak azt tettem, amit tennem kellett.
- Fáj még a karod?- kérdezte, mire felszaladt a szemöldököm.
- Na álljunk csak meg, te most érdeklődsz a hogylétem felől? Ki vagy te és hová tetted Izunát? Világvége lesz ma, vagy mi van...?
- Felejtsd el, inkább visszahívom a lovagodat- legyintett egyet gúnyosan, majd Madara után ment.
Megforgattam a szemeimet és megvártam, amíg Madara visszaért, aztán elindultam haza. A házba belépve anyámmal találtam szembe magam.
- A helyedben óvatosan mennék be a konyhába, Tobirama kiakadt azon, hogy Madaránál aludtál- figyelmeztetett.
- Miért van az, hogy a bátyám jobban kiakad azon, hogy lefeküdtem a pasimmal, mint az anyám...?- tettem fel magamnak a költői kérdést, miközben haladtam befelé.
- Na végre itthon vagy!- kiáltotta Tobirama, amikor meglátott.
Hashirama már a halántékát masszírozta, gyanítom ő volt az a bizonyos áldozat, akinek Tobirama mocskolta Madarát, amiért megrontotta az ártatlan kishúgát.
- Miért? Ott is tökéletesen megvoltam- vontam vállat.
- Kinyírom azt az idióta Uchihát- mérgelődött a bátyám.
- Hűtsd le magad, nem történt semmi!- nyugtattam meg.
- Nem?- kérdezte meglepetten.
- Igazából de, minden megtörtént, amit csak el tudsz képzelni, de ha ezzel kezdem, gyilkossági hajlamod lesz- korrigáltam ki a mondanivalóm, mire Hashirama alig tudta visszafolytani röhögését, Tobirama pedig hitetlen arccal bámult rám.