Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXV.

Az inszomnia meghozta mára a hatását, reggel, amikor kiballagtam a konyhába olyan voltam, mint egy zombi. A hírek hatására viszot, amikkel fogadtak, azonnal kipattantak a szemeim.
- A Hagoromo klán már elindult felénk- "köszöntött" Hashirama.
- Mielőbb el kell indulnunk nekünk is, nem kerülhetnek közel a faluhoz- folytatta Tobirama, mire azzal a lendülettel, amivel megérkeztem közéjük, visszaindultam a szobámba.
Fél perc alatt elkészültem és harcra készen álltam az előtérben a fiúkra várakozva. Amikor ők is megérkeztek elindultunk és csatlakoztunk a Madara által vezetett sereghez. Nem volt lehetőségem a megszokott módon üdvözölni őt, csak mellé ugrottam és megszorítottam a kezét, amit egy mosoly kíséretében viszonzott is.
A sereg legelső vonalát öten alkottuk középen Madarával, mellette álltam én és Izuna, a két szélső helyet pedig a bátyjaim foglalták el. A két klán tagjainak bátorságot adott, hogy látták a legjobbakat előttük haladni (kicsit se vagyok egoista, amiért magamat is közéjük soroltam). Amint megpillantottuk az ellenséget a távolban, mind az öten küldtünk feléjük egy-egy távolsági támadást. A Hagoromo klán tagjait valószínűleg meglepték a támadásaink, egyszerre érte őket tűz, jég, fa és víz típusú jutsu, amelyeket nem tudtak tökéletesen kivédeni. Egy pont nekünk.
Viszonylag sikerült a falutól messze kialakítani a frontvonalat, ami létfontosságú volt számunkra, hiszen minden erőnkkel azon vagyunk jelenleg is, hogy a falusiak biztonságban legyenek. Végig mi voltunk fölényben és egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy mi fogjuk megnyerni a csatát. De aztán valami történt. Nem láttam pontosan mi, mert minden idegszálammal az előttem lévő eseményekre és személyekre koncentráltam, ez pedig tőlem jobbra történt, elég messze. Elkezdtem érezni, hogy egyre több Hagoromo jut át a mi csapatunk mögé és egyenesen a falu irányába haladnak. Minden további szó nélkül utánuk indultam, anélkül, hogy bárkinek is jeleztem volna a helyzetet. Végülis nem csak én vagyok érzékelő típus, majd valaki más tájékoztatja Madarát.
Az ellenség egy ponton áttörte a védelmünket, és hiába fékezték meg őket, mire odaértem, páran már átjutottak a képzeletbeli vonalunkon. Néhány Uchiha és Senju a nyomukban volt, de nem elegen. Talán negyvenen lehetett az ellenség és őket csak 20-25 bajtársam követte. Amilyen gyorsan csak tudtam haladtam feléjük, de hiába vetettem be minden erőmet, hogy utolérjem őket, csak a falu közelében értem a nyomukba. Szerettem volna egy távolsági támadást intézni feléjük, de féltem, hogy netalán eltalálok vele egy bajtársat is, azt pedig semmi esetre sem szerettem volna, ezért vártam a támadással, amíg teljesen be nem értem őket. Akkor pedig előszedtem a legjobb tudásom, és végzetes csapást mértem egy jég típusú technikámmal jó pár ellenséges ninjára. Közben az Uchiha és Senju társaim sem voltak restek és hősiesen küzdöttek ellenük. Érzékeltem, hogy két ellenséges shinobi már majdnem elérte a falut, ezért a maradékot a többiekre hagytam és elindultam a nyomukba. Átugrottam a küzdő felek fölött és nemsokára beértem a két legtávolabb jutott Hagoromot. De hiába hajtottam ki a szuszt is magamból, csak közvetlenül a falu mellett értem be őket. Egyikükkel azonnal végeztem, de közben a másik nyert egy pár másodperces előnyt és belépett a faluba.
- Hogy halna ki a fajtád...- motyogtam, miközben rögvest elindultam utána.
Úgy látszik ezúttal azok az elcseszett Hagoromok leszarták, hogy ki civil és ki nem, mert a faluban minden második emberre rátámadt, függetlenül attól, hogy az nem volt ninja. Összeszedtem pár kisebb-nagyobb karcolást, amíg a falusiak elé ugrottam és hárítottam az ellenség támadását. Hihetetlenül gyors  volt, képtelen voltam átvenni felette a vezetést, csak arra volt energiám, hogy megvédjem azokat, akikre rátámadt.
Percekig játszodtuk ezt a koránt sem vicces játékot, amikor hirtelen egy kunait dobott egy teljesen ellenkező irányba, pont egy kislány felé. Egy hajszálon múlt, hogy odaérjek elé, mielőtt még ő sérült volna meg. Az éles kunai azonban a karomba fúródott, de nem volt időm a keletkezett fájdalommal törődni, csak kirántottam karomból a fegyvert és tovább követtem az ellenséget. Elkezdtem kézjeleket formálni egy jég típusú támadáshoz, amikor észrevettem, hogy a Hagoromo legújabb célpontja Madara anyja. Gyorsan kellett cselekednem, de észrevettem, hogy a technikám nem érné el időben az ellenséget. Csak egy mód van rá, hogy megmentsem őt, mégpedig, ha elé ugrok. Akkor viszont nem lesz lehetőségem kivédeni a támadást. Egy pillanatra lehunyva a szemem döntést hoztam és magabiztosan álltam az újabb kunai elé.