Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXX.

Az elmúlt két nap idegtépően hosszú és unalmas volt a fiúk (főleg Madara) nélkül. Azt se tudtam mit kezdjek magammal napközben, egész idő alatt tengtem-lengtem a faluban, miközben alig vártam, hogy Madara újra velem legyen. Főleg mivel nem válaszoltam semmit a legutóbbi kijelentésére a meglepettség miatt. De remélem egy ilyen hirtelen közlés után nem várt tőlem választ, hisz tudja mennyire le tudok fagyni az ilyenek miatt. Tulajdonképpen még másnap is a hatása alatt voltam a mondandójának, amit anyám már nem hagyhatott figyelmen kívül.
- Amaterasu, veled meg mi van?- kérdezte csípőre tett kézzel.- Egész nap csak bámultál ki a fejedből, a tegnapról nem is beszélve. Mi történt az Uchiha lovagoddal?
- Igen...- közöltem még mindig elkalandozva gondolatban.- Vagy várj, mit is mondtál?
- Azt kérdeztem, hogy mi történt Madarával, erre te rávágtad, hogy igen. Szóval azt hiszem nincs is több kérdésem...- fordult vissza sóhajtva az előbbi tevékenységéhez.
- Bocsi, nem figyeltem...- vallottam be behúzva a nyakam.
- Hát az feltűnt.
- Csak... Madara azt mondta szeret- mondtam, még mindig olvodozva tőle.
- Ezt eddig is tudtuk...- pakolászott anyám tovább unottan.
- Jó, de eddig nem mondta ki. És jól esett hallani...- vontam meg a vállam.
- Inkább tedd hasznossá magad és vidd ezt el Madara anyjához- nyomott a kezembe egy csomagot.
- Heh? Mi ez?- forgattam a kezemben a kapott kosarat.
- Ápolni kell a jó családi viszonyt- legyintett anyám, majd elhajtott otthonról.
Meglepetten indultam útnak. Anyámnak nem szokása csomagot küldözgetni az embereknek, főleg nem Uchiháknak. Remélem nem akarja megmérgezni őket.
Megérkezve az úticélomhoz kopogtam kettőt az ajtón és magamban fohászkodni kezdtem, hogy ezúttal ne Izuna legyen az, aki beenged. Iszonyatosan szorítottam, hogy ne legyen itthon most. Úgy néz ki, az égiek meghallották kérésem, mert Izuna helyett Madara anyja engedett be.
- Ezt anyukám küldi- nyomtam a kezébe a csomagot, amit hoztam.
- Nahát, ez meglepett- vette át Madara anyja, majd kedvesen behívott egy kis beszélgetésre.- Izuna nincs itthon.
- Akkor mindenképp maradok egy kicsit- léptem be szórakozottan.
- Gondoltam...- nevetett fel Madara anyja.
Hihetetlen, hogy mennyivel máshogy viszonyul most hozzám, mint ezelőtt. Eddig minden pillanatban aggódtam, hogy vajon mikor fog kinyírni, most viszont elképesztően kedves velem. Elég véres áldozatot kellett hoznom ezért, de mindenképpen megérte. Nem időztem ott sokat, csak megbizonyosodtam róla, hogy nem fognak belehalni a sütibe, amit anyám küldött. Aztán arra hivatkozva, hogy van egy kis dolgom, távoztam.
A nap többi részében segítettem anyámnak a házimunkában, így legalább volt mivel eltöltenem az időt.
Másnap szintén igyekeztem lekötni magam a ház körüli teendőkkel, de mivel tudtam, hogy estére hazaérnek Madaráék, most még nehezebb volt lefoglalni magam, mint tegnap. Egész nap tűkön ültem, azt várva, hogy mikor érkeznek már meg. Amikor elkezdett sötétédni, a konyhában ülve doboltam ujjaimmal az asztalon és kezdtem úgy érezni, hogy elértem a türelmem határát. Éppen az ablakon bámultam kifelé, amikor Hashirama betoppant a helyiségbe.
- Megjöttünk!- jelentette be ünnepélyesen.
- Madara?- pattantam fel azonnal, mire Hashirama a nevetését visszafolytva válaszolt.
- Kint vár.
Azonnal kiindultam, az előszobában elrohantam Tobirama mellett, aki hitetlenkedve fordult utánam.
- Minket már észre sem veszel?
- Dehogynem, üdv itthon!- kiáltottam vissza, majd futottam tovább.
A házból kiérve megpillantottam Madarát, és akkora lendülettel ugrottam a nyakába, hogy hátrálnia kellett két lépést.
- Beléd meg mi ütött? Ennyire hiányoztam?- kérdezte nevetve, miközben felemelt a földről.
Nem szóltam semmit, csak élveztem az ölelését, majd amikor pár perc múlva sikerült elengednem, mélyen a szemébe néztem.
- Én is szeretlek- mondtam.
- Két nap kellett, hogy eljusson az agyadig?- kérdezte visszafolytva a nevetését, majd a derekamnál fogva magához húzott.
- Nem, csak most tudtam reagálni rá. Két napja elrohantatok- karoltam át a nyakát.
- Nem tehettem mást.
- Jó, de legközelebb vigyél engem is. Szétuntam az agyam itthon nélküled.
Madara engesztelésképpen ajkait az enyémekre tapasztotta, mire átadtam magam a csókjainak, közben pedig szorosan hozzásímultam.
- Amúgy eltaláltad, nagyon hiányoztál...- mondtam, amikor homlokát az enyémnek támasztotta.
- Tudom- jelentette ki magabiztosan, mire megforgattam a szemeimet.- Te is nekem.
Mosolyogva lesütöttem a szemem, majd ismét átöleltem.
- Azt hiszem most Tobirama egy kicsit neheztel rád.
- Mit csináltam már megint?- kérdezte.
- Te semmit, de nem igazán törődtem vele az előbb- húztam el a szám.
- Szuper, még egy indok amiért utálhat. Teljesen elloptam a kishúga figyelmét- nevetett fel Madara.
- Majd megölelem őt is- legyintettem, majd elkezdtem búcsúzkodni tőle.
Végül egy 10 perces csókolózás és egy "holnap találkozunk" kijelentés után Madara elment, én pedig besiettem a házba.