Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXXII.

Bár még mindig voltak ellenszenves érzelmeim azzal kapcsolatban, hogy egész nap nem törődik velem Madara, mégis kioszt nekem egy csomó hülye feladatot, igyekeztem mindent a lehető leggyorsabban elvégezni. Nem csak azért, hogy legyenek már letudva, hanem azért is, mert Madara engesztelésképpen felajánlott ötlete nagyon tetszett. Ezért próbáltam minél hamarabb végezni mindennel, de a nap végére ez odáig fajult, hogy a lábon állás is fárasztó feladatnak bizonyult.
Épphogy beestem Madara szobájába, már ki is terültem az ágyra.
- Nem vagy te egy kicsit rabszolgahajcsár?- kérdeztem lehunyt szemekkel, amiket a következő pillanatban ki is nyitottam, ahogy megéreztem, hogy Madara fölém mászott.
- Egyáltalán nem. Nekünk sokkal több dolgunk volt.
- Te vagy a Hokage, ez természetes- mondtam tök normális hangsúllyal, ami Madarának látszólag nem tetszett.
- Ezt vissza fogom hallani párszor, ugye?- kérdezte miközben csikizni kezdett.
- Aha, akárhányszor panaszkodni fogsz, hogy sok a feladatod. De hagyd már abba, hallod?!- visítottam fájdalmasan, mire még egy utolsót belebökött az oldalamba.- Kegyetlen vagy!
- Nem is- tettetett sértődöttséget, mire elnevettem magam.
A végén ő sem bírta tovább tartani magát és velem együtt kezdett nevetni.
- Talán egy kicsit- vallotta be.- De semmi esetre sem veled.
Lelöktem magamról és meglepődött arckifejezésével nem törődve a csípőjére ültem.
- Nem? Pedig ma nem is foglalkoztál velem, szerintem ez elég kegyetlenség...- suttogtam, miközben ráhajoltam és megcsókoltam.
- Akkor hadd tegyem jóvá- súgta a fülembe, majd belepuszilt a nyakamba.
Széles mosollyal az arcomon csókoltam meg újra, majd engedtem, hogy azt tegyen velem, amit akar.
Reggel szokatlanul korán kellett kelnünk. De ez látszólag csak nekem volt furcsa, mert Madara percek alatt elkészült. Én csak szorosan magam köré tekertem a takarót és újra lehunytam a szemem, amíg ő felöltözött. De utána se nagyon akartam felkelni.
- Amaterasu, ne aludj már vissza!- szólt rám nevetve.
- Csak még öt percet...- nyöszörögtem.
- Azért a még öt percért a bátyád ki fog engem csinálni. Na, gyere már- lépett oda az ágyhoz, majd leült mellém.
- Attól függ... melyik bátyámmal kell találkoznod?- nyitottam ki a szemeimet és felnéztem rá.
- Tobiramával. Neki amúgy is elege van belőlem, nem szeretném ezt tetézni.
- Oké oké, két perc és kész vagyok- adtam meg magam, és igyekeztem mihamarabb elkészülni.
Végül megálltam előtte, megszakítva a szórakozott bámulását.
- Meg vagy elégedve? Kész vagyok- mutattam végig magamon.
- Ideje...- mondta, mire nevetve rácsaptam a karjára.- Ne verekedj!
- Nehogy megsérülj- ráztam meg a fejem még mindig nevetve, majd elindultunk.
Tobirama meglepődött, amikor engem is meglátott ott, és ezt természetesen nem hagyta szó nélkül.
- Hát te?
- Fájlalta, hogy tegnap nem törődtem vele, ezért ma velünk tart- magyarázta Madara, miköben én végig bólogattam.
- Értem...- sóhajtott a bátyám, majd megindult előttünk.
- Tulajdonképpen hová is megyünk?- kérdeztem Madarától.
- Ma érkezik meg két szövetséges klán, őket fogadjuk.
- Hurrá.
- Nem tűnsz túl lelkesnek- fordult hátra Tobirama.
- Álmos vagyok, nincs életenergiám lelkesedni- magyaráztam.
- Tudod, ha éjjel alvással foglalkoznátok valami más helyett, akkor nem lennél álmos- oktatott ki a bátyám, mire Madarával egyszerre szóltunk rá.
- Cseszd meg!
- De nagy az összhang...- csóválta meg a fejét Tobirama.
- Mindig is nagy volt- motyogtam.
- Lehet, hogy a bátyád csak féltékeny.
- Tényleg! Kell neki egy csaj.
- De ki lenne képes elviselni őt?
- Én is nap mint nap elviselem, annyira nem rossz társaság.
- Kivéve, ha az ember egy Uchiha...
- Na igen, akkor beszoptad, mert nem lesz kedves- vontam meg a vállam.
- Ti meg mit sutyorogtok ott hátul?- kérdezte gyanakodva Tobirama.
- Semmit!- mondtuk egyszerre, mire a bátyám csak legyintett egyet.
Jobb, amíg nem tud semmit a kis beszélgetésünkről...