Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XIX.

Én is elmosolyodtam és újra magamhoz húztam, amikor meghallottam egy ismeretlen női hangot.
- Madara!
Meglepetten fordultam körbe, de nem láttam senkit, Madara pedig rászorítva a derekamra még közelebb vont magához.
- Bassza meg- motyogta, mire értetlenül néztem rá, majd a távolban megpillantottam egy nőt.
- Ki ő?-kérdeztem még midnig furcsálva, hogy ennyire szorosan tart maga mellett.
- Az anyám...- sóhajtott, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Mi?! Az, aki biztos utálni fog engem?- tátottam el a számat és azonnal kétségbe estem.- A francba! És még Izuna is vele van!
- Oké, nyugi. Nem lesz semmi baj- mondogatta Madara, miközben lassan elkezdtünk feléjük sétálni.
- Ezt most nekem mondod vagy magadnak? Még van idő felkötni magam, az lehet, hogy jó menekülési terv lenne- gondolkodtam el.
- Hogy mi? Ne viccelj már, ez most komoly!- szólt rám.
- Ja, komoly, mint a vakbélműtét- motyogtam, majd amikor már ijesztő közelségbe kerültek, felnéztem Madarára.- Légyszi ne engedd, hogy kinyírjanak!
- Nem fognak kinyírni! Remélem...
- Mi van?- fordultam felé idegesen, de már nem volt ideje válaszolni, mert elértük a felénk haladókat.
Izuna abban a pillanatban megismert, ahogy a szemébe néztem. Gúnyos mosolyra húzta a száját, és pontosan úgy nézett ki, mint aki teljes mértékben élvezi a helyzetet és már készen állt az akcióra. Összehúzott szemekkel bámultam rá egy ideig, majd a mellette álló nőre pillantottam. Madara anyja tetőtől talpig végigmért, majd csodálkozva nézett Madarára.
- Most aztán megleptél, fiam. Nem is tudtam, hogy van barátnőd vagy egyetlen jelölted rá.
Te jó ég, ha még a saját fiát is képes lealázni, akkor velem mi lesz?
- Csak várd ki a végét- mondta Izuna szórakozottan.- Akkor fogsz a legjobban meglepődni, amikor megtudsz mindent.
- Izuna!- kiáltott rá Madara az öccsére.
- Tudod, hogy ezzel a döntéseddel én sem értek egyet, bátyám.
- Nem kértem ki a véleményed és nem is fogom. Ehhez semmi közöd- jelentette ki Madara, mire egy kisebb kő esett le a szívemről.
De a java csak ezután jött.
- Nem értem mi vele a bajod, Izuna- rázta meg a fejét Madara anyja.- Még életemben nem láttam ilyen szép Uchiha lányt. Biztos csak féltékeny vagy.
- Féltékeny?- tátotta el a száját Izuna.- Azt sem értem, a bátyám hogy bírja elviselni a társaságát. Meg amúgy sincs sok köze neki az Uchihákhoz...
- Nem is vagyok elviselhetetlen- akadtam ki.
- Izuna, elég lesz!- szólt rá Madara.
- Mi az, hogy nincs köze az Uchihákhoz? Talán nem vagy Uchiha?- nézett rám felvont szemöldökkel.
Már a jelenlététől is felállt a szőr a hátamon, de ez a tekintet csak még tovább tetézte a félelmemet.
- Nem igazán...- válaszoltam halkan.
- Hát akkor?- értetlenkedett a nő, majd egy pillanat múlva minden összeállt a fejében.- Madara, ezt határozottan megtiltottam neked! Hogy mersz ellenszegülni nekem és összeszedni egy Senjut? Tudod te, mekkora szégyenfolt ez a családunkban? Mégis mit fognak gondolni a klán tagjai, ha ezt megtudják?!
- Anya, nyugodj le! Még nem is ismered!- próbálta lecsitítani őt Madara, megjegyzem sikertelenül.
- Isten ments, hogy valaha is sor kerüljön arra! Határozottan ellenzem, hogy bármi is történjen köztetek!- jelentette ki, majd egy pillanat alatt eltűnt onnan.
- És még az én családom kiakasztó?- kérdeztem halkan.
- Maradj itt, beszélek vele- sóhajtott Madara, majd Izunához fordult.- Vigyázz rá és egy percre se hagyd egyedül!
- Még mit nem!- tiltakoztunk mindketten egyszerre, de Madara mintha meg se hallotta volna, amit mondtunk, elviharzott.
- Hát ez szuper!- csaptam a combomra mérgesen.- Nem elég, hogy anyátok kiakadt rám, még a társaságodat is el kell viselnem!
- Te mit siránkozol? Nekem kell egy levegőt szívnom egy Senjuval...
- Menj a francba!
- Csak utánad!
Idegesen karba tett kézzel indultam el, Izuna pedig pár pillanat hezitálás után követett.