Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XVII.

Idegbeteg hangomat hallva a bátyám azonnal kiviharzott a helyiségből, Madarával pedig követtük őt.
Amikor úgy itéltem meg, hogy már anyámék hallótávolságán kívül vagyunk, megragadtam Hashirama vállát és szembefordítottam magammal.
- Te teljesen hülye vagy?- kérdeztem halkan.
- Most miért?- értetlenkedett a bátyám.
- Miért hívtad meg Madarát hozzánk? Van fogalmad róla, hogy milyen jeleneteket fognak levágni anyáék?!
- Miért? Ő csak egy barátunk...- tárta szét a karjait Hashirama, mire Madara kínosan köhintett egyet.
- Aha... a pasim!- mondtam a bátyám képébe, mire egy pillanatra ledermedt.
Aztán tágra nyílt szemekkel bámult először rám, majd Madarára, aki minden mindegy alapon egyik kezével átkarolta a derekam.
- Mégis mikor...?- kereste a szavakat Hashirama.
- Pár órával ezelőtt- mondta helyettem Madara.
- A lényeg, hogy készülj fel mindenre- fordultam felé.- Tobirama egy agyrém, anyám pedig inkább a Senjukra szavazna. Nem lesz valami könnyű dolgod, ha le akarod őket nyűgözni.
- A "nem lesz valami könnyű dolgod" enyhe kifejezés...- motyogta Hashirama.
- Majd megoldom valahogy- legyintett Madara.
- Jaj ne! Ne vedd ennyire félvállról őket, mert a végén nagyot koppansz- figyelmeztettem, de Madara nem úgy festett, mint aki annyira beijedt volna ettől.
- Ne aggódj- mosolyodott el magabiztosan, majd elindult vissza.
Hashiramával a szánkat elhúzva követtük őt, készen állva egy kisebb háborúra a családom és Madara között. Pedig elég gáz lesz, ha nem jönnek jól ki vele. Nagyon remélem, hogy Madarának van valami ötlete...
Kissé (vagy inkább nagyon) feszülten foglaltam helyet Madara mellett, velünk szemben pedig anyám és Tobirama ült. Ha egy tűt dobtam volna az asztalra, az is fülsüketítőnek hatott volna abban a dermesztő csendben. Hashirama végül leült Madara másik oldalára, és egy pillantással megbeszéltük, hogy amint Tobiramáék nekiugranak, megállítjuk őket. Nem mintha Madarát félteni kellene, de azért biztos, ami biztos.
- Amaterasu, egyél- szólt rám anyám végig Madarát nézve, mire értetlenül felvontam a szemöldököm.
- Valamiért most nincs étvágyam...- ironizáltam, de a jelek szerint a poénomat csak Madara vette, aztán Hashirama is elnevette magát, hogy kicsit oldja a feszültséget.
- Térjünk a lényegre- csapta össze a tenyerét anyám.- Mit akarsz a lányomtól, Uchiha?
- Anya, ne már...- sóhajtottam fel kétségbeesetten.
- Ez eléggé összetett kérdés- felelte Madara zavartan.
- Attól még választ várunk- közölte Tobirama, mire pislogás nélkül meredtem rá.- Most mi van?
- Ez kissé elvetemült családi beszélgetés, nem gondoljátok?- kérdeztem.
- Ki említett itt beszélgetést? Komoly vallatás folyna le éppen, ha az Uchiha nem lenne olyan lusta válaszolni- motyogta Tobirama.
- Tobirama!- kiáltottunk rá Hashiramával egyszerre, Madara pedig ingerülten felhúzta a szemöldökét.
- Még mindig nem szoktál le az Uchihák szidásáról, Tobirama?- kérdezte Madara, de erre persze nem várt választ, mert azonnal folytatta.- Szerintem az, hogy mit akarok a húgodtól csak rá és rám tartozik. Nem kislány már.
- Ezzel egyet értek- álltam azonnal mellé.
- Igen, ez teljesen jogos- kelt Madara védelmére Hashirama is.
De anyám és Tobirama arckifejezését látva úgy érzem, ők ezt nem így gondolják.
- Egy valamit véss az eszedbe, Uchiha...- kezdte anyám.- ...ha a lányom valaha is elégedetlen lenne veled bármiben, halott vagy.
Abban a pillanatban félrenyeltem a vizet, amit eredetileg azért ittam, hogy javítsak valamit a kiszáradt torkom állapotán. Madara egy erényes mozdulattal hátba veregetett, mire a köhögőrohamom abbamaradt.
- Köszi, azt hittem megfulladok- suttogtam rápillantva, mire ő csak elmosolyodott.
- Vettem a lapot- nézett anyámra, aki erre csak szigorúan bólintott egyet.
Kb fél óra leginkább kínos hallgatással eltelt idő után Madara végül útnak indult. Elsőként vállalkoztam, hogy kikísérem, több okból is: bocsánatot kellett kérnem a hülye családom miatt és el szerettem volna búcsúzni tőle.
- Nézd el nekik- szóltam, amikor kiértünk a ház elé.- Kicsit idióták...
- Tipikus Senjuk...- forgatta meg a szemeit Madara, mire kérdőn emeltem rá a tekintetem.- Csak vicceltem.
- Na azért.
A következő pillanatban a derekamat megragadva magához húzott és megcsókolt. Legalább 15 perc kellett arra, hogy végül elváljak tőle és visszamenjek a lakásba. Végül széles mosollyal az arcomon csuktam be az ajtót Madara távozása után és elkerülve az újabb családi vitát, inkább egyenesen a szobámba mentem lefeküdni.