Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

CVIII.

Útunk egy faluhoz vezetett, ahová mi jinchuurikik besétáltunk, remélve, hogy megtudhatunk valamit a helyiektől. De az utcák vészjóslóan üresek voltak, 10 perc sétálás után egyetlenegy teremtett lélekkel sem találkoztunk. Még egy fogadót vagy szállóhelyet sem találtunk, hogy az ott dolgozókat megkérdezhessük, mi történik itt. Egy idő után megelégeltem a céltalan bolyongást és bekopogtam egy házba, amiben éreztem az emberek jelenlétét. Percekig semmi válasz nem érkezett, csak ijesztő csend telepedett a környékre. Zavartan összenéztem Ryotával, aki kicsit erőteljesebben kezdett dörömbölni az ajtón. Ekkor a kilincs lassan lenyomódott és egy 7 éves körüli kisfiú remegő lábbakkal állt előttünk. Tágra nyílt szemekkel figyeltem a gyereket, miközben kinyitotta az ajtót és ijedten hátrált pár lépést. Remegő lábai miatt túl ingatagnak bizonyult és hátraesett, mire azonnal utánanyultam. Ahogy megragadtam kezeit és felhúztam a földről, meghallottam egy könyörgő hangot.
- Kérem ne bántsa!
Értetlenül pillantottunk mindannyian a hang irányába. Egy nő állt kővé dermedten a másik szobában és kisírt szemeiből újabb könnyek folytak le arcán.
- Nem akarunk senkit sem bántani- nyugtattam meg, miközben legugoltam a fiú elé és megsimítottam a fejét.
- Akkor maguk nem azokhoz tartoznak...?- kérdezte még mindig remegő hangon.
- Kikhez?- pillantott rá Akane.
- Elmesélem, kérem zárják kulcsra az ajtót és jöjjenek be.
Szótlanul tettük, amit mondott és helyet foglaltunk a nappalijukban.
- A falu vezetője létrehozott egy bűnszervezetet. Kitalált egy beteges szertartást, amivel le akarja igázni a világ minden nemzetét, hogy ő uralkodhasson minden ember felett.
- Miféle szertartás?- kérdezte Mito.
- Részleteket nem tudok. A férjem egy ideig kémkedett a bűnbanda után, de lefülelték és megölték. Viszont, amióta ez kiderült, a faluban sorra tűnnek el a gyerekek. De nem csak eltűnnek, van akit erőszakkal rángatnak el fekete köpenybe öltözött alakok.
- Szerinted köze van ahhoz?- fordult felém Ryota, mire hosszas gondolkodás után bólintottam egyet.
- Valószínűleg igen. Nem tudja, hol vannak ezek az emberek?- pillantottam a nőre.
Mint aki szellemet látott, ijedten elfehéredett és hitetlenül nézett a szemembe.
- Szembe akarnak kerülni azokkal az alakokkal?! Inkább meneküljenek el, amíg nem kapják el magukat! Azok erős ninják.
- Meg merem kockáztatni, hogy mi náluk erősebbek vagyunk- mondta magabiztos mosollyal Daiki.
- Ez az első értelmes dolog, amit életedben mondtál- pillantott rá Akane szórakozottan.
- Na kösz...- sértődött be azonnal Daiki.
- Mi azért vagyunk itt, hogy megállítsuk őket. Kérem mondja el, hol találjuk meg azt a bandát- fordultam a nő felé.
- Ha ennyire ragaszkodnak hozzá... Fent a hegyen van egy romos épület. Annak a pincéjében tanyászik ez a bűnbanda. De kérem, legyenek óvatosak!
- Ne aggódjon, győzni fogunk- mosolyodott el Ikuma.
Az útmutatást megköszönve visszateleportáltam magam a 3 szabad bijuuhoz, akik a közelben vártak ránk, majd elindultunk a megadott hely felé. Amikor beléptünk a romos épületbe, azonnal megéreztem alattunk több ember chakráját.
- Talán ötvenen vannak alattunk- suttogtam.
- Valahogy ki kell csalogatnunk őket, hogy be tudjuk vetni a bijuuk erejét- mondta Akane, mire bólintottam.
- Daiki lesz a csali- löktem egy aprót az említetten, aki falfehér arccal pillantott rám.
- Ez komoly?!
- Igen, menj és csald ki őket!- utasítottam, majd elindultunk kifelé, míg Daiki lesétált a pincébe vezető lépcsőkön.
Pár pillanat múlva meghallottuk a jinchuuiriki reményvesztett kiáltását.
- Amaterasu segíts!
Ebben a pillanatban kirontott a helyiségből Daiki nyomában 30 fekete köpenyes alakkal. Azonnal rájuk támadtunk, akiket kisebb meglepetésként ért az ottlétünk. Meglepően jól hárították a támadásomat, ezért azonnal felvettem a bijuu-formát és Kuramával elkezdtünk küzdeni ellenük. A jés stílusú technikáim hidegzuhanyként érték őket, ugyanis nem volt köztük tűz elemű, aki kivédte volna a támadásaimat. Nem telt bele sok idő, mire végeztünk az összes taggal.
- Vannak még lent?- kérdeztem Daikit.
- Nem tudom, túl sötét volt, nem mertem lemenni- vallotta be szégyenlősen, mire Gyuuki idegesen csapta fejbe a farkával.
- Szánalmas beszari alak vagy, kisköcsögök királya!
- Ez igaz- sóhajtottam fel, majd elindultam a pince felé.
- Te-te-te le akarsz menni oda?- dadogta Daiki ijedten.
- Nem. Mind lemegyünk, nem csak én- közöltem ellentmondást nem tűrő hangon, mire remegő lábakkal követett minket.
Ha a hülyeség fájna ez a két lábon járó szerencsétlenség ordítana...
Ryota gyújtott egy fáklyát, azzal világítva indultunk el. Végigsétáltunk egy idegesítően hosszú folyosón, majd egy hatalmas ajtóval találtuk szembe magunkat. Nem fáradoztam a zár feltörésének kísérletével, csak simán berugtam az ajtót, ami a szembenlevő falnak csapódott. - Meglep, hogy idáig eljutottatok- mondta egy alak, szorosan a szemébe húzott csuklyával, így hiába volt kivilágítva a terem, semmit nem láttam az arcából.
- Engem egyáltalán nem- vágtam rá.
- Nagy a szád, tudsz róla?- kérdezte és felemelte a fejét, majd ledobta a csuklyát a fejéről.
Az arca fekete volt, szemei helyén zöld körök voltak és idegesítően vigyorgott.
- Az kurva élet, hogy ez nem ember...- mondtam halkan, hogy csak a körülöttem állók hallják.
- De itt most vége a szép kis akciótoknak!- kiáltotta, majd nemes egyszerűséggel ráugrott Daikire.
Azonnal hátráltunk a fiútól, akit teljesen bevonta az a fekete izé. Daiki eszeveszett módon kezdett visítani, kb mint egy kislány, aztán hirtelen megszűnt az ordítás.
- Játszunk egy kicsit, Senju Amaterasu...- mondta a fekete alak, aki teljesen Daiki testére olvadt.
- Honnan tudod a nevem?!
- Sokkal többet tudok, mint hinnéd. Nem csak Rikudou Sennin ismeri az embereket, nekem is megvannak a forrásaim.
- Túl sokat tud, ez nem tetszik- motyogtam, majd a többiek felé fordultam.- Valahogy le kell választanunk arról az idiótáról.
- De hogy?- értetlenkedett Mito.
- Azt nem tudom...
De nem volt sok időnk gondolkozni, mert a fekete alak Daiki testét használva ránktámadt.