Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XVIII.

Reggel egyszerűen nem volt lelki erőm felkelni, ezért csak feküdtem az ágyamban egész délelőtt. Kb 11 körül anyám idegbetegen viharzott be a szobámba.
- Amaterasu, beteg vagy?- kérdezte ingerülten, de mondjuk én ezt inkább ordításnak nevezném.
- Nem, csak lusta...- nyöszörögtem még mindig álmosan.
Ha valaki egész délelőtt az ágyában fekszik tétlenül, még akkor is álmos lesz, ha eredetileg nem volt az.
- A lustaság fél betegség- mondta anyám, majd rám parancsolt.- Felkelni!
- Jól van na, adj öt percet.
- Itt van az Uchiha herceged és éppen rád vár- szólt anyám enyhe gúnnyal a hangjában.
- Fél perc és megyek- pattantam ki az ágyból, anyám pedig a szemeit megforgatva magamra hagyott, mire utána kiáltottam.- És ne hívd így!
Erre már nem érkezett semmi reakció, ezért azonnal öltözni kezdtem, és kis szenvedés után a hajammal, el is készültem. Elindultam kifelé és végül a konyha felé vettem az irányt. Megérzéseim ezúttal sem csaltak, ugyanis Madarát Tobirama társaságában ott találtam a helyiségben. Egymással szemben álltak és pislogás nélkül meredtek a másikra, majd egy pillanatra felém fordultak, de utána rögtön folytatták eddigi tevékenységüket.
- Ti ezt mióta csináljátok?- kérdeztem lefagyva.
- Legalább 3 perce- válszolt a bátyám felém se nézve.
- És nem untátok már meg?
- Nem- jelentették ki egyszerre, és kissé összehúzták a szemeiket.
Fújtatva léptem oda Madarához és megragadva a kezét elráncigáltam onnan, de Tobirama utánunk kiáltott.
- Ajánlom, hogy vigyázz rá, Uchiha!
- Remélem nem fertőzted meg a modoroddal, Senju!- vágott vissza Madara, majd pillanatok alatt kivezetett az épületből.
- Már most elegem van a családodból...- mormogta, amikor kiértünk és végre csak magunk voltunk.
- Ne haragudj...- sóhajtottam.- Még nem tették magukat túl azon, hogy egy Uchihával járok. De majd normálisak lesznek.
- Abban annyira nem reménykedem.
- Váratlanul érte ez őket. Gondoltam, hogy egy ilyen reakcióra legalább számítottál tőlük.
- Azért nem hittem volna, hogy ennyire...- kezdte, de fél szemmel rám pillantott, majd inkább elhallgatott.- Hogy ilyenek lesznek. Mármint hogy ennyire felfújják a dolgot.
- Elvégre komoly, nem?- kérdeztem fél szemöldököm felvonva.
- Persze, hogy az. Csak azért meglepett... elvégre veled járok, nem a családoddal, szóval nem értem, miért vannak ennyire kiakadva.
- Mert attól, hogy a pasim lettél, még Uchiha maradsz a szemükben. Egy azok közül, aki végzett az apámmal és két bátyámmal. Ezen nem fogsz tudni változtatni- vallottam be őszintén.
- Szuper, szóval még mindig a múlton rágódnak. Nagyszerű jövő elé nézünk...- motyogta hitetlenül.
- Na és nálad mi van? Az anyád még nem is ismer.
- Addig jó, amíg ez így van.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem értetlenül.
- Ahogy én Uchiha vagyok a családod szemében, úgy te is csak egy Senju vagy a sok közül az anyám szerint. Az egész klánból ő fogadta a legrosszabbul, hogy békét akarok kötni veletek. Kikötötte, hogy legalább az életem szerelmi területén kerüljem a Senjukat, ha már másban nem voltam képes- mondta a szemembe nézve, mire eltátottam a számat.
- Hogy mi van?! És ezt csak most mondod?
- Miért, ez változtat bármin is?
- Még jó hogy!- mondtam, mire lazított a kezem fogásán, de én azonnal megszorítottam az övet.- Hülye, nem olyan értelemben. Csak ezt tudva maximum halált várhatok, ha találkoznom kell vele.
- Azért annyira nem utálhat- kezdte szépíteni a dolgokat Madara.
- Biztos vagy te ebben?
- Nem, de majd megoldjuk. Ha kell tőle is megvédelek- vont vállat.
- Ezek után egy ideig álmatlan éjszakáim lesznek- sóhajtottam, mire a mellettem sétáló megállt és hozzám hajolva megcsókolt.
- Minden rendben lesz- mosolygott rám.
Én is elmosolyodtam és újra magamhoz húztam, amikor meghallottam egy ismeretlen női hangot.
- Madara!