Múlt árnyai

71 fejezet: Az arany átka

Kellemes sötétség vette körbe és az utolsó emlék képét is majd nem hogy elfelejtette, mikor érezte, hogy valami végig karcolja a bőrét sőt inkább mintha csak perzselte volna és a levegő vétel is nehezen ment neki. Emlékezet, hogy az egyik kiugróbban állt az öccsével mikor a fegyver tár felé haladtak és már elbújtak volt Smaug haragjától, mikor megcsúszott a lábba és egyenesen a kincs halomra esett ami a rengéseknek köszönhetően egyenesen rá hullámzott. Az átok verte arany okozza a vesztét vagy már Smaug tűzének közellétét érezte. Durva kezek rángatták és pofozgatták, majd erős ütést érzet a mellkasán és úgy pattant fel a szeme és kapott levegő után akár a fuldokló. A megviselt törpök ijedten ugrottak meg mikor a nő felült és ki köpött három arany érmét.

- Hát élsz még is - ölelte meg Bilbó Artemyst - már a legrosszabbtól féltem. Alig találtunk meg Arty és ha a kezedben nem vágódik el Oin biztosan itt veszel.

- Jól vagytok - suttogta kábultan a nő és végig mérte a társaságot - Smaug?

- Jól vagyunk, nem kell aggódnod - mosolygott Bofur.

- Smaug?

- Elment Tó város felé - mondta alig halhatóan Tristan és szigorúan vissza nyomta a nővérét a földre és gyengéden megsimogatta az arcát, majd megölelte - maradj veszteg még és higgy abban, hogy nem lesz bajuk - suttogta a férfi választ adva a fel nem tett kérdésére.

- Hát életben maradtál - szólalt meg Thorin és a társaság nagy része egy emberként húzta el a száját - nem vártam mást a menyasszonyomtól - lépet oda a férfi és Tristant eltolva Artemyshez hajolt. Csókja minden érzelmet nélkülözött rideg volt és üres.

- A halálom napja nem ma van - suttogta a nő - előtte meg kell ölnöm Ergont.

- Te nem ölsz meg senkit kedvesen - állt fel Thorin - a feleségem nem fog kardot.

- Még nem az - szólalt meg Bilbó, mire a törp szeme megvillant.

- Igaz, de az lesz. Most, hogy felkelt ideje vissza térni az Arkenkő keresésének. Most - mondta ellentmondás nem tűrően Thorin - te is dúnadán.

- Menj, csak öcsém én el leszek itt - suttogta Artemys. Tristan vonakodva, de bólintott és mikor felegyenesedett rémisztő sötétséggel meredt a törpre, majd Bilbóval elindultak lefelé a lépcsőn. Thorin a nőt figyelte a dacosan, büszkén felvetett állát és ridegé vált tekintetét.

- Feltudsz állni? Kérdezte halkan.

- Azt hiszem igen - felelt a nő és óvatosan felállt - nem fogom keresni az átok verte kavicsodat ebben a gigászi halomban csak szólok.

- Nem is kell - húzta el a száját a férfi és próbálta nem kijavítani a nőt - gyere velem. Szeretnék neked adni valamit.

- Nem kell.

- Pedig elfogadod - ragadta meg a nő kezét Thorin és húzni kezdte az egyik oldalsó ajtóhoz, ami egy terembe vezetett. Kopottas szőnyeg volt a földön és asztalok egymás mellé tolták, amire érékesebbnél-értékesebb kincsek kerültek a falakon hamu éktelenkedett, majd Thorin szép lassan az egyik asztalhoz vezette. Egy nagyobb ládát emelt fel és lassan kinyitotta. Szemet kápráztató ragyogás tört ki belőle legalábbis Artemys úgy látta.

- Ezek itt Lasgalen fehér drágakövei. A nagyapámé volt, de mától a tied. Még gyönyörű leszel mint most.

- Ez Thranduil tulajdona és ezt te is tudod. Tolta el a nő - nem birtokolhatsz olyat és adhatsz tovább, ami nem a tied. Nem fogadhatom el.

- pedig már a tied - mondta élesen a férfi - te fogod viselni a menyegzőnk napján. És ha már itt tartunk. Illene átöltöznöd felhasadt a ruhád. Tette le a dobozt, majd felemelt egy ruhát a férfi és a nő kezébe adta- tünde holmi, amit anyám kapott régen. Jó lesz rád.