Ahogyan a nyároson sült a hús, mindenki fáradt némaságba borult. Bilbó gyengének érezte magát akár a harmat és csak nézte a tűzet és melengette a talpát. Úgy érezte mintha ólom súlyú lenne minden tagja és fáradtan dőlt a mellette ülő Artemys vállának.
- Csak remélni tudom, hogy legalább elég messze visznek minket minden borzalomtól – sóhajtott fel Bilbó.
- Ilyen hely nincs – ingatta a fejét Balin.
- Akkor legalább valamelyest messzebb vigyenek a hegytől. Forgatta meg a nyársakat Glóin.
- A sasok ura megígérte, hogy amilyen messze tud, elvisz minket, de az emberek közelébe nem mehetnek. Félnek tőlük – Fújt egy füstkarikát Gandalf.
- Azok a hatalmas sasok? Sóhajtott fel Ori – szinte hihetetlen.
- A tiszafa íjaiktól félnek és nem ok nélkül. Az emberek tartanak a sasoktól, hiszen azok elragadhatják az állataikat, így ha kell, lelövik őket. Pöfékelt a mágus.
- De nem is törnék magukat miattunk az biztos – piszkálta meg a tűzet Kili.
- Miért is tennék? A törpök nem éppen a kedvességükről híresek. Ásított Tristan és felszisszent, mikor nővére a sebét tisztította – ez fáj!
- Bocsáss meg – mosolygott öcsére Lea, majd Kili felé fordul – szerintem annak is örülhetünk, hogy egy darabon elvisznek minket semmi okuk egyébként az életüket kockáztatni miattunk. Így is nagyon hálásnak kellene lenünk nekik.
- Igaza van Leanak. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy megúsztuk a koboldos kalandunkat, és hogy segítettek rajtunk. Úgy hiszem adósaik is lettünk.
- Így igaz Bombur – sóhajtott fel keserűen Dori.
- És azután mi lesz, mármint ha elvisznek minket egy darabon és otthagynak valahol minket Vadon földön merre haladunk tovább? Kérdezte Nori és Gandalfra nézet, úgy ahogyan a többiek is.
- Holnap majd rá érünk ezzel foglakozni. Most inkább együnk és aludjuk. Hosszú és fárasztó napokon vagyunk túl. Állt fel a mágus és elvett egy nyársat.
Artemys aprókat harapott a nyúl sültből. Nem igazán volt étvágya, de tudta, hogy erőt kell merítenie, mert különben megint gondot okoz. De hiába evett, miden falat nehezen ment le, ha arra kellett gondolnia, hogy azután aludnia kell. Retteget, hogy megint látja meghalni fivérét miközben ő tehetetlen babaként vergődik Ergon kezeiben.
- Idd meg – érintette meg Lea a nő vállát kizökkentve a mélázásából – maradt még egy kis álom fűm.
- Köszönöm – vette el tőle vizes tömlőt Artemys.
- Ma békés álmod lesz, ne aggódj – simította meg testvére arcát Lea – pihenj le. Aludnod kell rendben?
- Persze, ne aggódj értem. Hamarosan úgy is hatni fog az álomfű, menj te is aludni – Lea bólintott és elment a fekhelyéhez. Artemys figyelte a többieket, akik maguk is lefekvéshez készültek. Nem kellet ma őrszemet állítaniuk, hiszen a sasok vigyázták őket és amúgy sem tudtak volna ébren maradni, ha muszáj is lett volna, mert mindenki rettenetesen elfáradt.
Nem sokkal az után, hogy lefeküdtek sokuk már egyenletes horkolásba kezdett. Artemys Bilbó mellet feküdve a nyakláncát forgatta a kezében és várta, hogy az álomfű hason. Ám mikor éberebbek érezte magát, mint a nap nagy részében kelletlenül felállt és óvatosan a törpök között haladva a szikla széle felé sétált, hogy letekintsen. Hajába és köpenyébe bele kapott a hűvös szellő és messziről hozott füstöt hozott magával. Remélte, hogy az esti csípős levegőtől kicsit kitisztul a feje és nem gondol az álmára.
YOU ARE READING
Múlt árnyai
FanfictionGandalf a mágus úgy határoz, hogy segítséget kér Thorin és csapata érdekében egyik régi ismerősétől egy dúnadán lánytól Artemystől, aki nem is sejti, hogy egy hatalmas kaland részesévé fog válni. Artemys kénytelen kelletlen bele megy, de nem igazán...
