Múlt árnyai

113 fejezet: A kerítő

Tillgelir körbe nézet a szobába ahová Artemys vezette. Nem volt nagy, de igazán kényelmesnek tűnt. Szegényes holmija az ágy végéhez helyezték. Az asztalon frissen szedet sivatagi virágok voltak nagy gonddal elrendezve.

- Kerla járhatott itt – szólalt meg Artemys és felnézet a barátjára, aki kérdőn nézet rá – az összes gyermekem közül ő szereti a legjobban a növényeket és örökölte meg népem gyógyító képességét. Igazából minden gyermekemben látom atyám vérét, ami meg melengeti a szívemet.

- Ám ahogyan hallom anyád véréből is akad, sőt a férjed vérvonalából is – mosolyodott el Tillgelir.

- Ne is mond nyakas Durin mind – sóhajtott fel szeretettel telve a nő és beljebb lépet a szobába – Milror holnapra szerez neked valami kényelmesebb és – jelentőségteljesen végig mérte a nő Tilgelirt – szalonképesebb ruhát. Az övéi nem lennének rád jók tekintve hogy magasabb és vállasabb vagy.

- Hát talán csupán egy kicsit.

- Megváltoztál Till. Ha nem tudnám, hogy tünde vagy dúnadának hinnélek. Mondta csendesen a nő.

- Ahogyan te is sokat változtál. Feleség és anya lettél. Koja büszke lenne rád. És ha nem tudnám ki vagy Maram azt hinném királynő vagy itt a sivatagba.

- A házamé esetleg, de egy néppé soha. Mondta lágyan és körbe nézet – nem hittem volna, hogy valaha is újra látjuk egymást. De a szívem repdes az örömtől – nézet rá mosolyogva – itt béke van... még. Ám nem hitegetlek a király gyenge és gonosz. Még Thorin is mellette ártalmatlan báránynak tűnhet. Ám védve vagyunk, mert tudja, hasznára válhatunk.

- Ki adna benneteket Thorinnak?

- Minden bizonnyal. Mivel Frerin nem akart másik asszonyt maga mellé, aki történetesen a király lányai közül lett volna és én is kategorikusan elleneztem, hogy a fiai közül vallogassak. Nem loptuk be magunkat a szívébe. Mikor ide jöttem már viselős voltam a fiúkkal és a három kislányom belefáradt a menekülésbe, ahogyan én magam is. Így bele mentünk egy elkerülhetetlen szituációba. Jegyesek lettek. Terän, aki maga is dúnadán és a király veje... szóval van neki három fia. Ők a lányok vőlegényei szerencsémre igen jó lelkek és nem lehet rájuk panaszom. Tördelte a kezeit Artemys és Tillgelir szíve összeszorult. – De én... nem akartam ezt, mert tudom, milyen súlya van, ám ők erősek akárcsak az apjuk. Nem szólnak egy rossz szót sem. Elfogadták a sorsukat. De már nem egyeztem bele, hogy a testvéreiknek is jegyese legyen.

- Túrin?

- Oh – lágyult el Artemys arca – ő történetesen gyerekként eldöntötte, hogy Zeyme lesz a neje és így is lett. Jobb mennyem nem lehetne, mert a fiam kicsit kezelhetetlen álmodozó... mint Frerin volt fiatalon. Ellenben van olyan heves, mint én – nevetett fel a nő – Mindig ki áll az igazáért és hevesen bizonygatta, hogy éret a nősülésre. A bátyja ellenben közölte velem, hogy az öccse soha nem lesz az, de hagytuk hadd legyen boldog. Ő történetesen nem kíván nősülni még.

- Telmerion?

- Ő sem – nevetett fel Artemys.

- Ő más inkább dúnadán, mint törp. Nem? Kérdezte Tillgelir.

- Igen, a legkisebb és még is a legmagasabb. Nem olyan délceg, mint a fivéreim, de még is dúnadán. Sőt a legtöbb gyermekem magasabb az átlagnál. Biggyedt le játékosan az ajka – mind a fejemre nőt.

- Büszke vagy rájuk.

- Hogy ne lennék – húzta ki magát Artemys és az asztalhoz ment, hogy közelebbről megnézze a vázában lévő virágot – a legdrágább kincseim. Boldog vagyok, hogy az édesanyjuk lehetek – érintette meg a virágok egyikét – mindent megtennék értük és úgy gondolom, hamarosan talán pár éven belül erre sor kerül.