Múlt árnyai

36 fejezet: Barlang

Szegény kicsi Bilbó a perem alatt állt egy keskeny málladozó csapáson, és olyan fehér volt, akár a hegy tetején lévő hó. A törpök hiába szólongatták, a hobbit dermedten állt és úgy bámult a viharba, mint aki világát sem tudja. Végül Nori egy kaviccsal megdobta a fejét, amire pánikszerűen kapkodott a sok kéz után.

- Maradj veszteg! - kiabált rá Thorin a rémült hobbitra, mikor megragadta a kezét, míg a törpöt a derekánál fogva tárasai húzták. – Durin szakállára mondom, több gond van veled, mint bárki mással.

- Ne korhold, olyanért, amiért ő nem tehet – vette védelmébe Artemys a remegő hobbitot, mikor végre biztonságosan elvezették a peremtől. Bilbó meg olyan kétségbeesetten kapaszkodott karjába, hogy nem is tudták volna elválasztani Artemystől – elég volt neki, hogy majdnem lepottyant. Nem kell, hogy te is bántsd. Nyugodj le.

- Hogyan tudnék megnyugodni? Lefújhat a szél, vízbe fulladhatunk vagy elrúghat minket az egyik óriás. Nem áll szándékomban meghalni.

- Mert, bárki más meg szeretne? – kulcsolta össze a kezét Lea – Mindenki érdekében csillapodj. Rossz az a vezető, aki nem lát tisztán – bökte mellkason a férfit.

- Te mit szólsz közbe?- Rivallt rá – és beszélj velem, tisztelettel.

- Nem vagy a királyom, nem vagy senkim.

- Mindenki nyugodjon meg! – koppintott Thorin és Lea fejére a mágus – Nem jutunk, előrébb ha marjuk egymást. Most menedéket kellene keresnünk, ahol meghúzhatnánk magunkat.

- Itt? Hiszen mozog a hegy – méltatlankodtak a törpök.

- De, ha valakinek jobb ötlete van, szívesen meghallgatom, vagy meg is mutathatja.

Erre a kijelentésre a törpök elhallgattak. Hosszú civakodás eredményeként kiküldték Filit, Kilit és Tristant, hogy keressenek, valami száraz helyet ahol meghúzhatják magukat a vihar elvonulásáig. Mivel ők jóval fiatalabb voltak a többségnél, élesebb is volt a szemük. Bilbót küldeni igazán reménytelen vállalkozás lett volna, mivel az görcsösen kapaszkodott Artemysbe még mindig, a lányokat meg egyiküknek sem volt szíve küldeni.

- Legyetek óvatosak! Nem lehet tudni mi vár még ránk. És ne feledjétek, aki keres, az talál. - Ezekkel a szavakkal küldte el őket Thorin.

Tristan végig simította a száraz falakat, szívét átjárta valamiféle megmagyarázhatatlan rettegés. Lassan ment előre és minden neszre figyelt, de csak a lépteit verte vissza az üres barlang. Nagy volt, bőven elfértek volna, de ösztönei, amik eddig soha nem hagyták cserben, azt suttogták, álljon odébb.

- Ez megfelel, vagy találtál valamit, Ris?- Lépett be Kili a barlangba.

- Ne hinném, hogy alkalmas lenne. Valami nincs rendjén ezzel a hellyel. - Állt meg a hátsó falnál és alaposan végig húzta rajta a kezét.

- Száraz? Nagy? Elférünk? Nincs benne kobold? Az én véleményem szerint alkalmas, sőt mitöbb, tökéletes – rázta meg magát kutya mód Fili. Kili elhúzta a száját.

- Múltkor is megjártunk mikor nem hallgatunk egy dúnadán vándora.

- Egy éjszaka nem a vég öcsém.

- De az is lehet. Ki tudja, hogy mit rejt még a hegy. Soha sem lehet tudni mikor, ugrik elő a fal mögül pár kobold – paskolta meg a hátsó falat Kili. Tristan gyanakvóan méregette.

- Hagyjuk abba az ostoba veszekedést fiúk. Nem éri meg.

- Akkor szerinted bejöhetünk, ide vagy még kajtassunk?- Mérgelődött Fili. – a vihar erősödik félő, hogy lefúj, minket a lányok sincsenek jó bőrben, nem beszélve Bilbóról. Tristan a barlang száján kinézve figyelte a vihart.