Múlt árnyai

92 fejezet: A világ legszebb kincsei

Artemys az almáját rágcsálva ment a piacon Milror-ral a nyomában és szemrevételezte az árukat, amiket kínálgattak. Gyönyörűnek találta új otthonát és hamar megszerette az itteni életét, ahogyan az itt élőket is. Gyorsan barátkozott és mivel Frerin a város vezetőjének a segítségére érkezett nagy tisztelettel bántak velük. Férje egyenesen ragyogott, hogy segíthet felvirágoztatni a tengerparti várost és igazi élvezettel vetette bele magát a munkába. Artemys nem bánta egyáltalán még, ha ez azzal is járt, hogy kevesebbet tudtak együtt lenni. Férje boldogsága az ő öröme volt. Így vidáman járkált a házuk körül vagy a városban Milror-ral és nagy buzgalommal rendezgette be új otthonukat a maguk ízlésének megfelelően. Ebben a hozzájuk kirendelt szolgák segítettek, akikkel hamar barátságot kötöttek. Szakácsnőjük a nagyszájú Merin és a fia Ruben férje segédjeként követte minden hová. Szobalányaik Lojä és Moyra bőbeszédűek voltak és kíváncsiak mindenre, ami a távolabb volt, mint a városhatár. Üdítő volt a kis kotnyelességük és igazán élvezte a társaságukat.

- Úrnőm - szólalt meg Milror mellette kizökkentve a gondolataiból - vissza kellene mennünk mielőtt az úr haza ér ebédre.

- Igaz - biggyedt le Artemys ajkai, miközben mélyen beszívta a fűszerek finom illatát - mindent megvettünk, amit Merin kért?

- Igen és vettem az Úrnak kávét is az előbb. Ha haza értem pörkölök is neki.

- Ha legalább olyan íze lenne, mint az illata - sóhajtott fel a nő és elindult vissza felé bele karolva a tündébe.

Frerin hátra dőlt a székében és úgy olvasta a papírokat, amin a város éves jövedelme volt feltüntetve tételesen. Mikor ide ért megfogadta, hogy újra felvirágoztatja a város, úgy ahogyan régebben tette a bátyja Csarnokainál. Most, hogy családos törp és hamarosan bővül is a kis családja mindent meg kell tennie, hogy a lehető legszebb és legbékésebb helyen éljenek. Már a gondolat is boldoggá tette, hogy hamarosan apa lesz. Ezernyi hegynyi aranynál is drágább volt neki ez az élet és bízott a legjobbakban. Új otthona feleségének köszönhetően - Bilbó gondos nevelésének hála - egyre szebb és szebb lett. Artemys bebizonyította, hogy remekül főz és süt - a pitéit különösen szerette - nem beszélve arról, hogy remekül irányította a személyzetet. Milror szerint úrnője imád parancsokat osztogatni, amit nem tudod volna és nem is akart volna cáfolni, mert tisztában volt, hogy a neje valóban szeret dirigálni.

- Uram - szólalt meg Ruben. Frerin felpillantott a fiatal fiúra. Házi szolgálnak rendelték mellé, de mivel a fiú írástudó volt jobbnak látta ha a segédjeként foglalkoztatja. Okos és szorgalmasnak bizonyult. A sötét hajú szürke szemű ifjú emlékezete a dúnadánokra és meg, mert esküdni rá, hogy van valami köze hozzájuk, de neje leintette. Így hagyta a dolgot.

- Mondjad, Ruben.

- Azt kérte szóljak, ha indulnia kell haza.

- A nejem biztosan nem ért haza a séta körútjáról - sóhajtott fel a férfi - vajon megélem én azt a napot, mikor azt csinálja, amit mondok neki?

- Őszintén? Nem rég ismerem az Úrnőt és azt gondolom túlságosan makacs és erős a jelleme. Én félek tőle.

- Valahogy mindig ezt hozza ki mindenkiből pedig még az itteniek még látták harcolni.

- Hát igaz, hogy harcos volt - suttogta a fiú és sietve leült Frerin előtti székre lelkesen. A férfi elmosolygott, ahogyan meglátta Ruben szemébe a gyermeki kíváncsiságot. Az unokaöccsei jutottak eszébe, akik ugyan ilyen tekintettel meredtek rá, egy újabb élvezetesebb meséért.

- Igen, az volt - mondta Frerin - kiváló kardforgató és íjász. De mond, miféle hír jár még a nejemről?

- Hát az, hogy magát levadászta.