Múlt árnyai

93 fejezet: Nemzedék

Hk. 2948 kora tavasza

Thorin a kertjében ült és hallgatta a sziklán csiripelő madár párt. Élvezte az éneküket miközben figyelte Amri-t, aki érdeklődve nézegette a virágokat. A kislány nagyon hasonlított édesanyjára, de a kíváncsisága és locsogása nagyon emlékeztette Artemysre, Éppen ezért ő volt szívének a legkedvesebb unokaöccsei gyerekei közül.

- Bácsikám nézd egy méhecske - mutatott az egyik fehér szirmú virágra a kislány - és ott is van.

- Nem szabad bántanod - szólt rá kedvesen és felállt, hogy oda menjen a kislányhoz - ők most szorgos munkában vannak.

- Mézet csinálnak ugye? Nézet fel Amri a férfira.

- Igen.

- Szeretem a mézet.

- Tudom - mosolyodott el a férfi - gyere, menjünk be a melegre.

- De én nem fázom.

- Én azonban igen. Nyújtotta a kezét a kislánynak Thorin - megnézzük, hogyan haladnak a tanulással a bátyáid.

- Én tanulhatok kardal?

- Édesapádtól kell ezt megkérdezned. Ha ő azt mondja igen szívesen tanítalak.

- Megkérded te?

- Te akarsz tanulni nem? Somolygott a lányra a férfi - Biztosan bele megy, hogy tanulj, hiszen édesanyád is kiváló harcos.

- Ahogyan a nénikém is az volt. Csillant fel a kislány szeme - én szeretnék olyan lenni, mint ő. Bátor, merész, okos és erős amilyen ő volt.

- Valóban az volt. Nála bátrabb, erősebb és bölcsebb asszonyt nem ismertem. Imádkozom, majd Mahalhoz, hogy elérd azt, amit ő is elért. Simogatta meg a kislány fejét - de most, hess és lesd meg a bátyáidat - mutatott a korláthoz. Amiri lelkesen meghajolt és elfutott. Thorin mosolyogva figyelte a kislányt, aki lelkesen figyelte a korlát takarásából fivérei gyakorlását. Be kellett látnia, hogy legfiatalabb unokaöccsének fiai rendkívülien tehetségesnek bizonyultak és ő látta bennük a dúnadánok ősi büszkeségét is. Külsőre töprök voltak, de tekintetük messzebbre látott és fiatal évek ellenére bölcsebbek voltak bárkinél.

- Mir magasabbra a kardodat! Kiáltotta Tillgelir - és Aris a Valákra húzd ki magad.

- Igen is! Mondták a fiúk egyszerre, de még mielőtt tehetek volna pár lépést egymás felé a tünde felemelte a kezét.

- Felség - hajolt meg Tillgelir a két fiú felnézet a karzatra ahol Thorin figyelte őket, majd kimérten biccentettek.

- Ne zavartassátok magatokat. Folytasd az oktatást - intett Thorin, mire Till biccentett és a két fiú egymásnak estek a kardal. Évek teltek el, de a tünde örök haragban élt, mint felé és mind a népe irányában. Megtagadta Galadriel hívó szavát és nem is esküdött fel csak is Kilinek. Tillgelir egyike volt azoknak a kevés tündéknek, akik Ered Luin urának tették le hűségüket és támogatásukat és a legnagyobb szószólójuk nem volt mást Tillgelir. A tünde rég elvesztette azt a vidám ragyogását, ami megismerkedésükkor látott. Aki most a gyerekeket oktatta megkeseredett férfi volt rövid vállig érő hajjal és dísztelen szakállal és rideg szürke szemeivel. Már nyoma sem volt a csintalan tünde ifjoncnak. Ő is Artemysel és Frerinnel halt meg a folyóban. Keserűen sóhajtott fel és elhagyta a termet.

- Hol van? Nézet körbe Kili és benyitott a mellette álló szekrénybe. Lea felvonta a szemöldökét, majd hátra dőlt a székében és úgy figyelte a férjét, aki megjátszott keresést mímelt.