Múlt árnyai

83 fejezet: Mi lesz veled Maram?

Artemys ki lesett az ajtón, de nem látott senkit Bilbó háza közelében ólálkodni. Már napok teltek el érkezése óta és már kezdett unatkozni a falak között így összeszedte minden bátorságát és eldöntötte ő bizony sétára indul, mert hát minek kuksoljon, ha az a pletykás banya, majd nem mindenkinek elmondhatta a Megyében, akivel találkozott.

- Szép idő van - szólalt meg nem messze egy vékonyka hang, mire Artemys összerezzent és körbe nézet, de nem látott semmit - Mályvácska vagyok - lépet elő egy hobbit kislány a kerítés tövéhez ültet rózsabokor mellől, ami teljesen eltakarta.

- Én Artemys. Lépet ki a nő és rá mosolygott a süteményt majszoló kislányra.

- Tudom, Levendia néni mondta, hogy Zsákos uraság magát rejtegette. Maga valóban a menyasszonya vagy már a felsége? Kérdezte csivitelő hangon a kislány. Artemys arcán látványosan megrándul egy izom és hangosan felsóhajtott.

- Nem vagyok és nem is leszek egyik sem kislány. Bilbó jó barátom és csak egy ideig vendégeskedem nála, amíg rendeződik az életem.

- Biztos?

- Igen - forgatta a szemét Artemys - és te mit sompolyogsz a kertben?

- Reméltem, hogy észrevehetem magát - vont vállat a kis lány - és hová indult?

- Nem tudom, csak el egy kicsit. Te merre mennél?

- A piac ma elég zajos, mert vásár van. Lehet venni sok finom édességet - nyalta meg a szája szélét Mályvácska - én a maga helyében oda mennék.

- Hát nem is tudom - húzta el a száját Artemys - Bilbó biztosan nem örülne.

- Úgy is el lesz foglalva az urasság, mert mazsolás süteményt akar csinálni. Hallottam, amikor erről beszélgettek a mamával.

- Egek ez szörnyű - fintorgott el a nő - várj, meg itt mindjárt jövök, csak veszek magamhoz kis pénzt - fordult vissza a házba Artemys. Beleborzongott még a gondolatban, hogy egy mazsolás förmedvény süteménynél segédkezzen így jobbnak látta, hogy bizony most már illő megmutatnia magát a falusiaknak mielőtt már a nem létező esküvőjét tervezgetnék Bilbóval. Mindenképpen fel kell világosítani a falut, hogy ő nem szándékozik egybekötni a hobbital az életét. Még is mit nem lehet, majd ezen megérteni?

Tristan leugrott a hátasáról és az elé szaladó Anari felkapva megpörgette, majd hosszan megcsókolta és akkor sem eresztette, mikor a nagyanyja szigorúan rá meredt.

- Nagymama - biccentett mosolyogva Trisan, majd elengedve kedvesét oda lépet az asszonyhoz és arcon csókolta - még elbűvölőbb lettél, mint mikor utoljára láttalak.

- Tartogasd a bókjaidat a jövendőbelidnek nem nekem te gyerek - paskolta meg mosolyogva unokája arcát a nő - már régóta vár haza és nem csak ő.

- Még is ki? Fordult Anari felé a férfi.

- A fiad - mosolygott szemérmesen a nő és Tristan boldogan elkurjantotta marhát és a karjába zárta a nagyanyját és Anari-t - Säläs-nak neveztem el és olyan kedves gyermek.

- Minden bizonnyal az. Hát hadd lássam a fiamat és zárjam a karomba, ha már a születésénél nem lehettem itt.

- Tudsz valamit Ferran a nővéredről? Kérdezte aggódva Brana. Tristan a fejét ingatva szomorúan nézet a nagyanyjára.

- Sajnos nem. Reméltem, hogy tőletek több hírt kapok. Nem írt Frerin-nek Maram?

- Sajnos nem. A nagyúr nagyon neki keseredett és csak néz ki a messzeségbe a tornyából. Nem szól senkihez. Aggódunk érte - ingatta a fejét Anari - utoljára mikor nálunk járt csak pár kedves szava volt a fiúnkhoz semmi több. Nem bírtuk a nagymamáddal kizökkenteni egy percre sem mélázásából. Tillgelir nagyúr is folyton a lelkére beszél, hogy keresse meg az úrnőt, de ő hajtatlan azt mondogatja, hogy még adni kell időt. Kérdem én mire? Jaj, kedvesem bízom benne, hogy te a lelkére tudsz beszélni és megértetted vele, hogy ideje lenne tennie valamit, mert ha így folytatja megbetegszik.