Múlt árnyai

79 fejezet: Maram álma

Nem értette, hogyan kerülhetett oda és egyáltalán hogyan élhetett. Pedig tisztán emlékezet a fájdalomra a rá boruló sötétség hidegére és most ott állt egy tábor szélén a verő fényes napsütésben. Körülötte felfegyverkezett törpök voltak és néhányan sátor előtti kis tábori székeken még ültek is és boldogan falatoztak. Szemöldök ráncolva meredt előre és nem érett semmit.

- Hol a pokolban vagyok? Suttogta maga elé.

- Mert ha nem figyelsz, lecsapják a csinos kis fejedet a nyakadról - nevetett fel hangosan valaki és Artemys azonnal felismerte a hangnak a tulajdonosát. Rasel volt apja egyik hűséges szolgálójának a fia, aki megtanította gyerekként kés dobálni. A férfi rettenetesen fiatal volt, sőt talán még gyerek. Furcsán hatott a rövid szakállával és sötét hajával. De kék szemei még ugyan olyan huncut fény uralta, mikor utoljára látta... Ered Luinba a nagyapjánál.

- Ugyan úgy lecsaphatják a te bűn ronda fejedet is - mondta a mellette sétáló férfi. Artemys még levegőt is elfelejtett venni. Felismerte pedig életében nem látta csak anyja és nagyszülei meséiből tudta csak kicsoda, de pontosan így képzelte. Sötétbarna haj csibészes mosoly a borosta mögött és a rikító zöld szempár. Ő volt Pimarir az anyja testvére az ő nagybátyja.

- Ám ez a csata igazi esély arra, hogy végre hírnevet szerez barátom és vele talán asszonyt is - kacsintott Pimarir, mire Rasel csak a fejét ingatta.

- Ha miden ilyen könnyen menne Rir, akkor nem lenne gond a világban. Mond még mindig meg van az a nőszemély Bríben?

- Hänia-ra gondolsz? Kérdezte mosolyogva a férfi mintha csak erre a kérdésre várt volna. Siettek el Artemys mellet, aki gondolkodás nélkül utánuk ment - persze, hogy meg van és vár is rám. Megígérte, hogy ha kell éveket is vár, hogy elvegyem.

- Apád mit fog szólni, ha haza viszel egy halandó asszonyt?

- Ezt úgy mondod mintha csak tünde lennél - fortyant fel Pimarir.

- Az emberek még mi hozzánk is rövidebb életet élnek. Ha ennyire tetszenek válasz egy dúnadán asszonyt. Egy olyan bögyöset. Nevetett fel harsányan a férfi, mire Pimarir és Artemys egyszerre temette a kezükbe az arcukat nevetve. Ez a mozdulat volt bennük a közös, ahogy a nő figyelte a nagybátyját. Az anyja szerint sokban hasonlított rá, és ahogyan figyelte rá kellett jönnie mennyire igaza volt az anyjának.

- Merre kószáltatok? Rivallt rájuk Ervus és Artemys harsányan felnevetett, mikor meglátta a nagyapját fiatalosan - már komolyan azt hittem nem jöttök. Lekéstétek az eligazítást. Fiam téged Frerin herceg mellé osztottak.

- Ez megtisztelő - mosolyodott el széles a férfi és az arca sugárzott a boldogságtól. Artemys öröme elillant, mert tudta, hogy mi vár a nagybátyjára. - és te apám?

- Én a király mellett. Te Rasel meg Balin csapatával. És örülnék, ha nem halnátok meg a hülyeségetek miatt.

- Igyekszünk ennek meg felelni. Na Rir, akkor a csata után iszunk egyet ugye?

- És az fizet, akinek kevesebb a sérülése.

- Úgy legyen - nevetett fel a férfi és megölelte a barátját - Mahal vigyázzon rád öreg.

- Rád is vénség - veregette meg barátja hátát Pimarir.

- Kellő komolyságot fiam - rótta meg a fiát Ervus.

- Igen, is apám. Frerin-t kedvelem.

- Ennek örülök.

- Szerintem jó vezető. Bár a sokadik és semmit mondó harcosa vagyok és a nevemre sem emlékezhet, de úgy gondolom nagyszerű lélek. Nála jobb kardforgatót nem láttam atyám az egyik nap láttam, ahogyan földre küldi Versel-t.