Múlt árnyai

47 fejezet: Túlcsordult szavak

Rendhagyó módom itt kezdek írni nektek egy kis üzenetet, hogy a végén folytassam. A fejezet olvasása közben hallgassátok ezt a zenét( King Arthur Soundtrack by Hans Zimmer), amit itt hagyok nektek, mert arra írtam. Szerintem pont hatásos löketett ad a fejezet súlyára ;)

Jó olvasást :3 Ha tetszett jelezzétek.

Kili zavartan állt az egyik lábáról a másikra. Csak lopva mert Leára nézni, aki várakozóan figyelte.

- Mondj valamit – szólalt meg a nő suttogva.

- Mit mondhatnék én erre?

- Zavar-e vagy sem, ki vagyok? A te szádból szeretném hallani. Lépet közelebb a nő a férfihoz.

- Miért zavarna? De ugye tudod, hogy nagy az adósságunk a családod felé...

- A nagybátyám úgy halt meg, hogy a te nagybátyádat védte egy véres küzdelemben, aminek a vele járója volt a halál. Miért lenne ez adósság? Mond meg nekem? Sziszegte a nő és megragadta Kili zekéjét – Mond el? Kiáltotta Lea.

- Lea.

- Miért kell cipelnünk a szüleink, a nagyszüleink és rokonaik terheit, mikor magunk is cipeljük a sajátunkat? Miért hivatkoztok mindig erre az adósságra? Arty, Frerin a nagyapám? Miért? Aminek meg kellett történnie az megtörtént, mert így kellett lennie. Nem kapaszkodhatok a múltba folyton régi adósságokra hivatkozva, hogy aztán elfordítsátok a fejeteket. Én ezt nem akarom Kili, nem – ingatta a fejét Lea – Mert ha csak ezt tudod mondani, akkor jobb, lesz, ha ezen túl nem mondasz nekem semmit sem. Mondjuk azt akkor, hogy utad legyen békés.

- Lea – tette a kezeit remegve a nő vállára a férfi – Tudd meg én voltam a legboldogabb, mikor kiderült, hogy kik vagytok, de egyszerre meg is rémített. A tudat, hogy minden bizonnyal egy nagyszerű férfi veszett oda Móriánál, aki képes volt eldobni az életét, hogy a bácsikámat védje, bele sem gondolva egy percig sem, hogy a tette nagyobb jelentésű lesz, mint eddig bármi. A hűség miatt, amit a királya és családja iránt érzet többre becsülte a saját életénél - Kili az ajkába harapott és a könnyeit nyelve a nőre meredt - Most annak a rokonai éppen az útitársaim, akik ugyan ezt az ösvényt követik. Egy rég meghalt királyt szolgálva, egy rég romba dőld királyságból. Mond, tudod te nekem garantálni, hogy nem teszitek meg ugyan azt, mint Pimarir? Meg tudod nekem ígérni, hogy nem halsz meg miattunk?

- Miattatok nem – ingatta a fejét Lea – Érted megtenném. És úgy hiszem te is én értem. – Érintette meg a férfi arcát. Kili gyengéden megfogta a nő vékony kezét és az ajkához emelte.

- Igen, megtenném.

- Akkor mond, miről beszélgetünk mi most éppen? Itt az a fontos, hogy mit érzünk és nem a családjaink közös múltja. Mosolygott a nő, majd a férfi kezét a mellkasára tette – Ez a szív, amíg meg nem szűnik dobogni csak a tied senki másé. Suttogta a nő. Kili magához rántotta Leat és szorosan megölelte.

- Mahal legyen áldva, hogy vagy nekem.

Thorin neki vetette a hátát a legközelebbi fának és beletúrt a hajába, majd leült a földre. Életében nem volt, még olyan zavart, mint azokban a percekben és legszívesebben felordított volna, de ha megteszi, mindenki megtudja, mi történt. Oldalra fordította a fejét és látta, ahogyan Kili magához húzta Leát, olyan szorosan ölelte mintha az élete múlott volna rajta. Szégyenkezve fordította el a fejét, hogy kileste a két fiatalt így lassan felállt és hangtalanul beljebb ment Beorn kertjében.