Múlt árnyai

98 fejezet: Visszakacsintó múlt darabja

Artemys összébb húzta a köpenyét a tábortűz mellett és figyelte a csillagos eget és a homokdűnék sötét árnyát. Lányai és szolgálóik a sátorban aludtak mélyen és csak az őrként figyelő Milror és Ruben pásztázták a messzeséget. Frerin elmerengve pipázott és a tűz fényénél egy térképet nézegetett.

- Neked is aludnod kellene, kedvesem – nézet fel Frerin a térképből a nejére, aki a köpenye takarásából simogatta a hasát – hosszú napunk lesz holnap.

- Tudom, de még sem jön álom a szememre.

- Készíttessek Milror-ral álomfű teát?

- Nem kell – ingatta a fejét az asszony és a térképre lesett – mond hány nap mire a faluba érünk?

- A számításaim szerint egy hét, ha nem lesz semmi baj. Bízok benne, hogy nem lesz, de ismerve a mi szerencsénket bizonyosra veszem, hogy nem fogunk csak úgy könnyen oda jutni.

- Ne legyél ilyen borús – rótta meg a férjét Artemys.

- Eddig nem a legjobb kilátásaink voltak.

- Most a bánat beszél belőled. Nem szabad ilyen rosszat bevonzani. Hidd, el nekem miden gond nélkül oda érünk és nem lesz semmi baj. Ott fogunk boldogan élni és most nagy eséllyel több időd lesz a lányaidra, mert nem köt le a hivatalos munkád.

- Úgy érzem eljött az ideje a bűneim rám olvasására – somolygott a férfi és lopva a nejére nézet miközben összehajtotta a térképet – ígérem neked Maram, hogy innentől minden szabad percemet rátok fogom fordítani, de munkát mindenképpen kell keresnem, hogy legyen mit enni nem beszélve arról, hogy a rangjukhoz méltó neveltetésben tudjam őket részesíteni.

- Milror jó tanár, Frerin.

- Tudom, de ők még is csak a lányaink a legjobbat akarom nekik és Milror hiába kiváló oktató, de ő sem bír néha velük. Pihennie neki is kell.

- Frerin, Milror-nak több türelme van, mint nekünk kettőnknek együtt véve. Így jobb tanár nem lesz nekik.

- Tudom, de a lányok hercegnők, még ha a rangom a folyóba is veszet én tudom, hogy azok. Sóhajtott fel a férfi.

- Tisztában vagyok ezzel kedvesem – fogta meg a férfi kezét Artemys – miattam mindenről le kellett mondanod ott hagynod mindened...

- Félre érted Maram – nézet a férfi a nőre – ezerszer lemondanék róla, ha veled maradhatnák, de nem szeretném azt, ha elfelednék, vagy a semmibe veszne őseim neve és vérük. Élhetünk bárhol én akkor is Durin vére vagyok Erebor hercege, Ered Luin egyik ura. Ahogyan neked sem szabad elfelejtened, hogy Samir leánya vagy Ervus unokája, Imradris udvarhölgye és az öt sereg bátor harcos nője, aki a Kardhasító nevet kapta. Ezeket visszük magunkkal és nem szeretném elfelejteni és nekik sem szabad.

- Nem fogjuk, ahogyan ők sem, de nem élhetünk a múltban öröké. Tudom, hogy az elmúlás és a veszteség, amit most élünk át nyomot hagyott rajtad, de nem szabad csüggednünk csak előre menni hátra sem pillantva. Az élet megy, a maga medrében a maga tempójában nem állíthatja meg semmi még az akadálynak tűnő szikla képében is, mert az élet olyan, mint a folyó Frerin. Idővel mindent átformál, alakít és tovább görget. Ez lesz velünk is. Oda érünk és éljük az életünket a gyerekekkel. Érintette meg a férfi arcát Artemys megsimogatva a régi sebhelyét a szeménél – hidd el most más lesz. Ott nem fog utol érni semmi féle baj.

- Imádkozom Mahalhoz, hogy neked legyen igazad kedvesem – fogta meg a nő tenyerét és belecsókolt – mi lenne velem, ha te nem lennél?

- Ezt ugyan úgy kérdezhetném tőled – mosolyodott el a nő – de meg nyugtatlak kedvesem, hogy már nem lesz semmi baj.