Múlt árnyai

59 fejezet: Ébredés

Milror ott ült Artemys beteg ágyánál, miközben halkan dúdolgatott egy régi dalocskát és közben egy ékszert készített. Két teljes napja aludt a nő és bár szólt a társainak, hogy meglett és biztonságba helyezték az nem nyugtatta meg őket és őt sem, hogy Ergon elmenekült hátra hagyva két csatlósát. Felettük Thranduil nem ítélkezhetett, de rabszíjra kötete őket és egy sötét cellába börtönözte a két tündét ezzel is elcsitította a zúgolódást, amit a törpök okoztak. Aggodalmasan nézet a halkan szuszogó, de nyugtalan álomban lévő nőre és elszomorodott, hogy egy olyan kedves lelket, mint őt, hogyan lehet csak azért elítélni, mert félvér.

- Miért nem pihensz? Kérdezte Milrort a belépő Legolin, mire a tünde fiú csak vállat vont.

- Jobb itt nekem úrnőm. Megnyugtat, ha vigyázhatok Túriel-re. De aggódom, mert nyugtalanak az álmaik. Tette a nő homlokára a kezét Milror – egyik főzetem sem csillapítja a kínjait. Úgy gondolom, jobb helyen lenne a cellájában a vezére mellett.

- Meglehet – fonta össze a karjait a mellkasa előtt a tünde nő – de, nem helyes, hogy ennyire ragaszkodsz a fogolyhoz.

- Mit tehetek ez ellen, ha megkedveltem. Hallottam, ahogy régi történeteket mesél Thorinak és gyönyörű dalokat énekkel. Mindig kedves volt velem.

- Galamblelkű vagy Milror – sóhajtott fel Legolin – de legyen, vidd a lányt vissza, mikor úgy gondolod, de a sebeit neked kell ellátni és te felelsz érte.

- Igen, is úrnőm – bólintott a tünde fiú mosolyogva – köszönöm. Legolin a fejét ingatva kiment a szobából és nem értette a tünde ifjoncot. Milror halkan boldogan felkuncogott, majd a nő csuklójához mérte az ékszert – még pár szem gyöngy kell.

***

- Ostoba voltál lányom és meggondolatlan – ingatta a fejét Samir és az asztalra könyökölt – de hát a törp vér az törp vér.

- Beszélsz te itt ostobaságokat kedvesem – vágta tarkón a férjét Koja és letette a lánya elé a gőzölgő levest és leült mellé. Artemys csendben figyelte őket és nem értette miféle álomba cseppent – a meggondolatlanságát tőled örökölte.

- Tessék? Ráncolta a szemöldökét a férfi.

- Jól hallottad. De most nem ez a lényeg – emelte fel a kezét a nő belefojtva a férfiba a szót – kis lányom nagyon nagy felelőtlenség volt magadra haragítani Ergont ezt te is tudod. Nem lehetsz ilyen felelőtlen.

- Miért álmodok veletek? Ti már nem éltek.

- De benned élünk tovább a szívedben, az emlékeidben, a tudatalattidban – mosolyodott el Samir a lányára – nem hagytunk el titeket soha sem és nem is fogunk.

- Gyenge voltam és nem tudtam magam megvédeni. Szégyent hoztam rátok – hajtotta le a fejét Artemys, mire Koja őt is tarkón vágta – ezt most miért?

- Mert butaságokat beszélsz, mint az apád – sóhajtott fel a nő és szemét forgatva hátra dőlt a székében – hibáztál? Igen. Megkaptad a leckét? Igen, de most nem adhatod meg magad az önsajnálatnak lányom, mint mikor a fivéreddel álmodtál. Fontos lettél a társaidnak, akik aggódnak érted és most, hogy megsebesültél Ergon miatt nagyon aggódnak. A szavadat adtad, hogy segíted őket az útjukon, de azt úgy nem tudod megtenni, ha fekszel az ágyban. Ideje lenne felkelned és megmutatnod ki is vagy valójában.

- Még is hogyan?

- Először is jó volna, ha elmondanád Thorinak kinek is születtél – mondta Samir és megfogta a lánya kezét – ne szégyelld a származásod.

- Soha nem szégyelltem, de Thorin és Frerin is olyat kértek tőlem, amit nem adhattam meg nekik. Ők másabb rangban vannak, mint én.

- Oh, te gyermek – nevetett fel halkan Koja – én is azt gondoltam, de apád hevesen és kitartóan udvarolt nekem. Tudod, mit mondod a nagyanyád nekem akkor?