Múlt árnyai

107 fejezet: A gőgös hercegnő

Amri leeresztette a kardját, majd felszegett állal az apja felé lépet. Lea, aki figyelte őket szemöldök ráncolva ingatta a fejét miközben a mellette álló Tillgelir lustán pipázgatott. Leánya pontosan olyan gőgös és büszke volt, mint Artemys és volt olyan csökönyös és kitartó is. Bár nővérével ellentétben Amri nem volt olyan előre látó és legnagyobb sajnálatára a Durinok ostoba vakmerőségéből jóformán örökölt. Ezzel nem kevés gondot okozva neki és sok vitát szított az is, hogy leánya olyan akart lenni, mint a hajdan volt erős női törp harcosok. Nem beszélve arról, hogy felmagasztalta a királyt az egekbe és akármit is mondtak ő hajtatlanul felnézet rá.
- Már megmondtam neked lányom, hogy ne dühből támadj – ingatta a fejét Kili – ezzel csak felfeded a sebezhető pontjaidat, mert nem véded.
- De ha folyamatosan védekezem, hol fogok támadni? Hogyan szerzek hírnevet?
- A hírnév semmi, ahogyan a dicsőség is, ha az első ork lecsap. Fivéreid, miért értették ezt meg és te miért nem akarod?
- A király soha nem védekezik, ő támad. Nem hozhatok rá szégyent! Csattant fel Amri.
- Ne hozzá mérd magad lányom! Ő férfi te meg egy leány vagy méghozzá az enyém! Amri az égre mi lenne, ha azt csinálnád, amire tanítottalak Tillgelirrel? Csattant fel a férfi, mikor a lány elhúzta a száját és a földbe szúrta a kardját.
- Thorin azt tanította a támadás a legjobb megoldás mindenre.
- Oh, persze ő már csak tudja – forgatta a szemét Kili – hová is vezetett a hirtelensége eddig? Többet ártott, mint használt. A jó király senkit sem veszélyeztet. Ha ilyen forrófejű maradsz lányom és csatába kerülsz nem csak magadat sodrod bajba, ha nem a társaidat is.
- Ha nekik bajuk esik, az őket minősíti nem engem...
- De te felelsz értük! Haláluk ugyan úgy téged is érint, mert a csapatod részei ezt ne feledd! Kiabálta Kili és dühösen vágta a földre a kardját, mikor a lánya nemes egyszerűséggel hátat fordított neki és kisietett a gyakorló pályáról – Lányom ne fordíts hátat nekem, mikor hozzád beszélek! Ment a lánya után Kili.
- Megmérgezte a lányomat az a nyomorult – sziszegte Lea – lassan maga mellé édesgette Thorin a sok hazugságával és sok ostobasággal tömte meg a fejét. Átok rá – szorult ökölbe a keze és elindult.
- Sajnos igen. Amíg a fiúkat meg tudtam védeni az ármánykodásától addig őt sajnos nem – ment Lea után a tünde – abban a hitben van, hogy nénikéjét elcsábította Frerin és a halába rángatta. Maramról ódákat zeng így is Amri, de az igazságot nem képes vagy nem akarja elfogadni, mert a nyomorult király legalább szépeket mondott Maramról és Frerinről is, de Amri ennek ellenére gyűlöli a nagybátyját. Hozzám meg nem igen szól már, mert közöltem vele, hogy sok mindenről nem tudd aztán azt vágta a fejemhez, hogy én Frerin pártján állok, mert gyűlölöm a bácsikáját. Bár ebben nem tévedet – vont vállat a tünde – de azzal is megvádolt, hogy többet éreztem Maram iránt, mint barátságot.
- És valóban?
- A legjobb barátom még most is, de hogy szerelmes voltam-e belé? Nem – ingatta a fejét a tünde – én nem, de más biztosan, de ő inkább meghal, mintsem beismerje, vagy tönkre tegyen egy boldog házasságot azzal, hogy szint vall, vagy esetleg közéjük állna. Az a szerelem nem is igazi szerelem inkább rajongás az ő részéről. Mosolyodott el Tillgelir és beleszívott a pipájába – Milror egy örök követő, mint sem reménytelen hős szerelmes.
- Valóban – mosolyodott el Lea – folyton körbe ugrálta leste minden szavát. Rejtély mit látott meg benne egy tünde az én félvér nővéremben.
- Hát egyikőtök sem csúnya ezt be kell ismernem – húzta el a száját Tillgelir – okosak, erősek és szenvedélyes vagytok. Vonzó ez így együtt bármely férfinak. Mi tündék sem különbözünk a törp vagy ember férfiaktól.
- Ez például már tudom – csettintett a nő – mivel gyakori vendég vagy a bordélyban.
- Semmi szégyellni valót nem teszek ott, amit titkolnom kell, mivel mindenki tisztában van, azzal mi folyik ott – nézet le a nőre Tillgelir széles mosollyal – és ami a legfontosabb piszok jó boruk van. Csettintett a nyelvével a tünde.
- Ha a nővérem tudná mennyire elzüllöttél fogad nem maradna.
- De csak akkor, ha képes volna felérni, bár ez soha nem volt akadály neki – nevetett fel a tünde majd elkomorult – ám még hagynám is magam csak itt lenne. Igen, biztosan hagynám magam, hogy elverjem. Milror olyan szerencsés. Fújta ki a füstöt Tillgelir, majd halkan felnevetett.