Múlt árnyai

12 fejezet: A határon

- Barna Radagast – kiáltott fel Gandalf boldogan – öreg barátom – indult feléje kitárt karokkal.
- Gandalf? - Nézett rá zavart tekintettel a férfi – Gandalf – élénkült fel, mikor felismerte a mágust.
- Ez meg ki a fene? - Fordult Artemys Bilbó felé.
- Gandalf mesélt róla. Ő barna Radagast... egy mágus a Zölderdőből. - Mondta büszkén Bilbó, hogy kivételesen ő oktatja Artemyst. A nő hitetlenkedve bámult a mágusokra.
- Nehezen hiszem – mondta, mikor Gandalf levett egy botsáskát Radagast nyelvéről. Még a törpök is elfintorodtak.
- Pfúj – dugta ki a nyelvét Fili – rosszul vagyok. - A törp megrázkódott és kidugott nyelvvel Artemys felé fordult – úgy érzem, mintha az én nyelvemen is szaladgálna egy.
- Megnyugtatlak, nem – kuncogott fel a nő. Eközben Radagast karon ragadta Gandalfot és elvonultak hallótávolságon kívülre.
- Vajon mit beszélhetnek? - Kérdezte Bilbó.
- Nem tudom, de valami nagyon fontosról, hogy ha a Zölderdő őre idáig eljön – lépett melléjük Tristan – Radagast nem az a fajta, aki magára hagyná az erdőit.
- A mágusok kiismeretlenek. De nagyon feszült. Ris menj olyan közel, ahogy csak tudsz és rájuk látsz. Olvasd le a szájukról, miről beszélgetnek. Kíváncsi vagyok rá. Nem szeretem ezt... túl nyomott a levegő, valami közeleg. Menj. - Intett a fejével Artemys. Tristan bólintott és elment.

- Arty, pihenj egy kicsit – fogta meg gyengéden Lea a nővérét, és az egyik fatörzsre nyomta – még nem vagy jól.
- Csak a fáról estem le, nem csatában sérültem meg. - Rázta le a nő kezét magáról Arty.
- Ne légy makacs. Rosszul nézel ki. Sápadt vagy és a szemeid alatt sötét karikák vannak. - Húzta végig az ujjával a karikákat Fili – ha így folytatod, vihetünk a hátunkon.
- Glín hátán csak elférek...
- Hogy aztán lepottyanj – kulcsolta össze a kezét Lea – Fili, ha elindulunk ülnél egy pónin Artyval?
- Mi...
- Persze, majd nekem dőlhet és alhat. - Bólogatott a törp. Artemys csak hápogott.
- De kedves tőled – csapta össze a kezét Lea – de ha megmakacsolná magát, vágd kupán és mindjárt alszik.
- Én is itt vagyok ám – fortyant fel Artemys.
- Most neked csend a neved. Szörnyen festesz, pihenned kell és ha ehhez az kell, hogy Filivel vagy akármelyik törppel utazzál egy pónin, akkor az lesz.
- És Tristan?
- Tristant nem szereti Glín, én meg félek tőle. Bilbó meg – Lea a mosolygós hobbitra nézett – túl kicsi.
- De...
- Vagy megkérjem Thorint, hogy vele utazhass? - Villant gonoszan Lea szeme és Artemys látni vélte, hogy a húga rejtve mosolyog.
- Nem... Megfelel Fili. Motyogta duzzogva Artemys.
- Mindjárt gondoltam. Pár perc és visszajövők, megnézem, hogy megvan-e még a gyógynövényes batyum. Bilbó, Fili figyeljetek rá. - Ment el Lea halk dudorászás kíséretében. Fili leült Artemys baljára és mosolyogva fordult felé.
- Ha akarsz, most is nekem dőlhetsz és aludhatsz.
Artemys sötéten feléje fordult, majd lelökte a fatörzsről.
- Kösz, most kihagyom. - Füstölgött a nő. Fili felnevetett.
- Most olyan mulatságosan festesz. Felfújod az arcodat akár egy mókus – kacagta. Bilbó is felkuncogott.
- Tényleg. Paskolta meg Arty arcát Bilbó.
- Most az életetekkel játszotok, ugye tisztában vagytok vele?
- Nem kell mindjárt mindent mellre szívni. Komolyan pihened kell... Forgatta a szemét Fili.
- Szörnyen festesz – lépett melléjük Thorin is, mire Fili és Bilbó hangos nevetésbe kezdett.
- Köszönöm az észrevételt, magam is tisztábban vagyok vele... nem kell mindenkinek az orrom alá dörgölni.
- Pihenj le. Aludjál.
- Majd fogok...
- Most.
- Nem.
- De.
- Nem.
- Ha azt mondom, most, akkor most. Ha nem pihened ki magad, semmi hasznodat nem vesszük, ha mégis bajba kerülnék. Nem vagyok hajlandó egy beteg dúnadánt a hátamon cipelni.
- Ott van Glín. Miért akar engem minden törp a hátán cipelni? Nem vagyok én liszteszsák.
- Lassan olyan fehér leszel, mint a liszt, egyszóval nem állsz messze az igazságtól. És most szépen lefekszel – ragadta meg Thorin a nőt és a földre nyomta. - alszol szépen.
Artemys vergődni kezdett.
- Hagyjál.
- Nem.
- Engedj el, te aljas törp, vagy esküszöm, elválasztom a vastag nyakadtól azt a nagy fejedet! - Kiabálta. Artemys látta, ahogyan a férfi arcán megrándul egy izom és utána egy erős ütés érzett a feje körül, és minden elsötétült.
Fili és Bilbó meg a többi törp némán figyelték az eseményt.
- Muszáj volt leütnöd, bácsikám?
- Másképpen itt vinnyogott volna nekem. Pihennie kell... Majd még hálás lesz ezért.
- Mi történt itt? - Lépett oda hozzájuk Lea.
- Az úgy történt – állt fel Artemys mellől Thorin és óvatosan hátrébb lépet – hogy a nővéred nem akart lefeküdni piheni, így én álomba ringattam.
- Leütötted?
- Igen – mondta zavartan a törp.
- Köszönöm. Legalább nem engem akar majd meglincselni. - Mondta Lea mosolyogva.
- Bácsikám, ha Arty ne adja ég, eltenne láb alól, megkaphatom a kardodat? - Fordult feléje Kili.
- Roppant vicces vagy Kili.
Ekkor felvonyított egy farkas a távolban.

Artemys arra ébredt, hogy rázkódik. Rettenetesen fájt a kupája, ahol valószínűleg Thorin megütötte, de nem értette, miért fáj a homloka.
- Ha nem lett volna Radagast, azt hiszem, nagy bajban lennék – Mondta Dwalin, aki Artemyst cipelte a vállán.
- Mi történt? - Ütötte meg a törp hátát Arty.
- Végre, hogy felébredtél, kislány. Azt hittem, soha nem ébredsz fel. Komolyan aggódni kezdtem, hogy Thorin nagyobbat sózott rád, mint akart.
- Az aljas – sziszegte – fáj is rendesen a kupám... de hogy a homlokom miért?
- A homlokod azért fájhat - amúgy rendes pukli is nőt már rajta - mert Ori véletlenül fejre ejtett.
- Mi lenne, ha letennél? Én majd megyek a saját lábamon.
- Nem kislány – szorította jobban a vállához Dwalin – most futnunk kell.
- De....
- Semmi de.
- De.
- Mondtam.
- Nagyszerű.
Így hát Artemys, mit volt mit tenni, visszahanyatlott az ájult pózába és várta, hogy mikor teszik végre le vagy kerül át egy másik vállakózó kedvű törp vagy Tristan vállára vagy hátára.
- Állj – hallotta meg Artemys Thorin hangját, majd hirtelen megálltak az egyik szikla mögött és Dwalin Artemys nagy örömére letette.
- Ne mozdulj – suttogták neki két oldalról. Artemys felnézett és egy wargot látott.
- Mekkora dög – motyogta maga elé, és ekkor Kili nyila telibe találta, farkas és a lovasa a földre vetődött, hogy ott Dwalin, Thorin és Bifur legyilkolják. A nagy hangzavartól az egész puszta visszhangzott és félelmetes farkasüvöltéseket vert vissza.
- Futás! - Kiáltotta el magát Gandaf és Artemsnek nem kellett kétszer mondani. Úgy szedte a lábait, mint még soha.
- Hol a kardom? Hol az íjam? - Kiáltotta a nő. Tristan, aki meghallotta, a törpök feje fölött átdobta nővére íját és nyíllal teli tegezét. Artemys ügyesen elkapta és egy pillanattal később már egy szárnyas nyílvessző repült ki az íjról, egyenesen az egyik warg fejébe.
- Körbevettek minket – kiáltotta valahonnan Kili.
- Nem hagyjuk magunkat – bődült Thorin.
- Hol van Gandalf? - Kérdezte Ori.
- Cserbenhagyott minket – fújtatott Dwalin. Artemys felajzotta a nyilát és lőtt, felváltva Kilivel.
- Túl sok. Nincs elég nyílvesszőm. - Kiáltotta a nő kétségbe esve.
- Erre, bolondok – szólalt meg nem messze Gandalf egy szikla mögül, ahol Lea és Tristan is ott voltak.
- Az a hely – suttogta Artemys, erre valaki megfogta a köpenyénél fogva és húzni kezdte.
- Ne nézelődj – harsogta Glóin. Artemys még megfordult és ellőtte az utolsó nyilát, ami az egyik ork fejében találta meg a helyét, és beleugrott a lyukba. Őt követte nem sokkal később Fili, Kili és Thorin... majd felharsant Artemys számára egy jól ismert kürt és elfogta a rettegés.
- Tündék – suttogta maga elé nagyon halkan.