Múlt árnyai

13 fejezet: Völgyzugoly

Artemys idegesen túrt a hajába, mikor meghallotta a kürtöket, majd nem sokkal később egy ork zuhant melléjük holtan.

- Tündék – mondta Thorin, akár egy szitokszót, mikor kihúzta a nyilat az orkból ami a halálát okozta.

- Nagyszerű, csak ők hiányoztak – mondta maga elé Artemys, és a nyakához nyúlt, ahogyan mindig szokott, ha ideges volt, majd megdermedt. Nem volt ott a medálja. Bilbó feléje fordult.

- Jól vagy? Elsápadtál.

- A medálom. - Tapogatta a ruháját idegesen Artemys, majd mindenki döbbenetére ki akart mászni. Tristan kapta el a lábát és húzta vissza.

- Hová mászol, te ostoba? Rivallt rá Tristan a nővérére.

- A medálom. Kiesett. Engedj el, megkeresem. Próbálta lerázni magáról öccse kezét a bokájáról.

- A csudát. - Rántotta vissza a földre a férfi – nem mászol ki egy rühes ékszerét.

- Fontos az nekem. - Hisztizett a nő.

- Az életednél is? - Ragadta meg durván az öccse.

- Igen. Annál is. Engedj már el te. - Húzta ki a karját a nő és újból mászni kezdett, de ekkora több kar ragadta meg és rántotta vissza.

- Engedjetek el – Kiabálta a nő és villámló szemekkel meredt fogva tartóira, ekkor Lea lépett a körbe. Artemyst hirtelen érte a pofon, amit kapott. Tántorogva, dermedten és megszeppenve nézet húgára, akinek szeme jegesen fúródott az övébe.

- Hogy mertél – fogta meg az arcát döbbeneten Artemys.

- Ne legyél önző. Ha most kimész, talán meghalsz. Nem ér az egész annyit, hogy meghalj.

- Te is tudod, milyen fontos számomra az a medál.

- Tudom, de a nehéz idők nehéz döntéseket hoznak. Meg aztán, azt sem tudod, hol hagytad el.

- Nem érdekel. Ha kell, előkerítem a föld mélyéről is – fordult vissza Artemys, de ekkor újból éles fájdalom érte a kupáját és megint sötétté vált a világ előtte. Thorin még időben kapta el a nőt, aki a földre zuhant volna.

- Idegesítő kis nőszemély a nővéretek. Egy nyomorult ékszerért ennyit hisztizni. - Dobta a vállára a nőt Thorin.

- Ha így folytatod, komolyan aggódhatok érte. Ennyi ütéstől még bolondabb lesz, mint volt – kulcsolta össze a kezét Tristan dühösen.

- Ennél aztán nem lehet bolondabb – morrant fel a törp.

- Erre van egy ösvény. - Mondta Dwalin. - Menjünk erre?

- Igen – mondta Bofur, majd mindenki követni kezdte. Lea még utolsóként visszanézett a nyílásra és remélte, hogy jó döntést hoztak, hogy nem engedték vissza Artemyst.

Lea nagyon is jól tudta Tristannal, hová is vezet az ösvény, és azt is, hogy Gandalf is tisztában van vele. De ők nem szóltak semmit, érezték, hogy a mágus a küldetés miatt, a térkép rejtélye okán tart oda, ahová az ösvény vezet. Fájdalom járta át mind a kettőjük szívét, mikor arra gondoltak, hogy nem csak Thorin és társai fogják úgy érezni, hogy Gandalf elárulta őket, hanem nővérük is, aki mindenáron el akarta kerülni mostani úticéljukat.

Bilbó, aki Thorin mögött ment, szomorúan nézte az ájult nőt, akit aznap már kétszer vágtak kupán. Sajnálta, hiszen ő nagyon is jól tudta, mennyire fontos neki az a kicsiny, meseszép ékszer. Emlékezett rá, hogy egyik éjjel, mikor a nő volt őrségben, megmutatta neki a tűz fényénél. Kör alakú, a közepén legömbölyített lyuk volt, de körülötte apró smaragd kövecskék voltak háromszög alakzatban, akár egy virág, és négy nagyobb darab rubin kő díszítette még. Akkor Artemys azt mondta neki, hogy mikor ezt az ékszert megkapta, egy esküt tett annak, akitől kapta. „ Ha harcba szólít, én futok, ha azt kívánja, meghalok érte, és ha azt kéri tőlem, még a világgal is szembeszállnék"