Múlt árnyai

28. fejezet: Irány nyugat

Tillgelir erősen fogta meg Madweg* kantárját, és visszanézett a messzeségbe, ahol a fák védelmében ott rejtőzött az Utolsó Meghitt Otthon. Még olyan messziről is érezte a varázsát, ami körbelengte az összes épületet, követ, fát, gallyat és a patakok fodrát, de nem vágyott vissza. Az ő otthona nem az volt, de még Lórien sem, ahol született... valahol nagyon messze volt, de még az ő szíve sem tudta pontosan hol van az. Hátra simította fekete haját a szeméből és nővérére nézett, aki egyenes tartással várta, hogy folytassák a vágtát. Szalmaszőke haján a napsugarak megbicsaklottak, és még szebbé tették a bájos arcát.

Dolin meg simogatta Mithril** nyakát és várta, hogy öccse elinduljon. Nem tudta elképzelni hová sietett annyira Túrielék távozása után, és mikor számon kérte, öccse csak annyit mondott, hogy pakoljon, mert nyugat felé kell vágtatnia fontos ügyben. Sejtette, hogy kis barátjuk keze lehet a dolgok hátterében, mert az utolsó éjszaka látta őket együtt sétálni, és a Madweg mögött pihegő Glín, Túriel pónija is erre utalt. Dolin várakozóan nézett öccse acélszürke szemeibe, mikor rápillantott. Tillgelir nem hasonlított a lorieni tündékre, éden fekete haja olyan sötét volt, akár a legsötétebb téli éjszaka. Vágyainak tárgyai, úgy ahogy az övéi is, félelmetesen különbözött népük szokásaitól és pont ezért vannak itt a pusztán, messze minden varázstól.

- Hová tartunk? – kérdezte Dolin öccsétől.

- Nyugatra, Ered Luinba, visszavisszük Glínt a gazdájának, egy levél kíséretében Túriel kérésére.

- Kinek? Egy törpnek talán? Mi a neve? - Dolin látta, hogy Tillgelir halványan elpirul és útitáskájában kutatva elővette a levelet.

- Túriel szerint egy Frerin nevű törpöt kell keresnünk, Thorin csarnokai mellett elterülő városka szélén. Dolin felsikkantott és a kezeit a szája elé kapta.

- Micsoda megtiszteltetés, ha ezt előbb mondod, elpakoltam volna a legszebb ruhámat. - Tillgelir gyanakodva meredt nővérére.

- Ki a fickó?

- Thorin öccse, a Durin ház egyik nevezetes tagja, a trónöröklési sorban a második. Milyen megtisztelő, biztosan olyan nemes, mint a bátyja.

- Ha Túrielt a barátjának tartja, úgy, ahogy elmondta nekem, akkor nem nemes, hanem türelmes. De igazán az érdekel, hogyan szedi össze ezeket a barátokat Túriel.

- Ugye hoztál ajándékot nekik?

- Mi az, hogy nekik?

- Frerin vigyáz Dísre.

- Ő meg ki?

- A húga, Fili és Kili édesanyja.

- Majd odaadod neki az egyik ékszeredet, amit a bácsikánktól kaptál. Én meg odaadom neki Frerinnek a tőrjeim egyikét.

- Nem vagy kissé fukar?

- Minek nézel, mozgó kalmárnak? Nem hoztam el minden vackomat. Örüljenek, hogy kapnak valamit... meg aztán, mit lehet adni egy hercegnek és egy hercegnőnek, akiknek mindene megvan? - Ösztökélte vágtára a lovát Tillgelir. Dolin a fejét rázva utána vágtatott és feladó, de beletörődő nyerítéssel Glín is utánuk ment.

A város, ahová napokkal később értek, hatalmas volt és nyüzsgő, de mikor belovagoltak a főkapun, az emberek és törpök egyaránt megnézték őket. Bár, első pillantásra nem mondta volna meg róluk senki sem, hogy tündék, mert mélyen az arcukba húzták a köpönyegüket, mindenki érezte, hogy ők a szépek népének gyermekei. Tillgelir igazán kényelmetlenül érezte magát, hogy felnéznek rá, így leszállt Medweg hátáról, de így sem változott semmi, mert a törpök így is jóval alacsonyabbak voltak nála. Dolin csillogó szemekkel bámulta a törpárusok portékáit, meseszép ruháikat, ékszereiket, mindennapi dolgaikat.