Artemys arra riadt fel, hogy valaki megérinti a vállát. Összerezzent, akár egy falevél és megperdült. Tillgelir döbbenten meredt a nőre.
- Jól vagy? Kérdezte a tünde. Artemys erőtlenül bólintott, majd lágyan a barátjára mosolygott. Tillgelir gyanakvóan ráncolta a szemöldökét. - biztos?
- Igen, csak elméláztam.
- Thorin? - Kérdezte a férfi. Artemys a szemét forgatva visszadőlt az oszlopnak.
- Nem. A büntetésemen gondolkoztam. - Füllentette.
- Elrond milyen büntetést hozott? - Kérdezte a férfi, remegő hangon.
- Kitiltott Imradrisból egy jó időre.
- Tessék? Ezt nem hagyom. Beszélek én majd vele. - Indult el. Artremys rémülten kapott utána, de a férfi lerázta magáról, így Artemys megfogta barátja bokáját, így próbálva visszatartani.
- Jó ez így nekem, Till. - mondta a nő, akit a férfi húzott a padlón, miközben próbált menni.
- Nem akarom, hogy ne gyere vissza.
- Ti meg mit műveltek? - Kérdezte a lépcsőn felbaktató Tristan. Artemys annyira megdöbbent, hogy elengedte a férfi bokáját, aki így elveszítve az egyensúlyát és átbukfencelt a korláton egy rózsabokorba. Artemys elfintorgott, és az öccsén felkapaszkodva felállt.
- ARTEMYS!!! - Sivította Tillgelir. Tristan felnevetett.
- Huhu, nagyon dühös rád, ha ezen a néven szólít.
- Én mentem – suttogta a nő, és elsomfordált. Tristan fütyörészve a korlátra dőlt és fülig érő szájjal meredt le a tündére.
- Ez az árnyalat nagyon jól áll neked, drága barátom. A vérvörös rózsa a te virágod – füttyentett a férfi.
- Hogy fordulnál fel – morrant Tillgelir, miközben figyelte, ahogyan Tristan a korlátnak dőlt és az egész teste beleremegett a nevetésbe.
Thorin éppen a társaihoz tartott, mikor meglátta Artemyst, aki nagy léptekkel haladt. Fáradtnak és gondterheltnek tűnt, és bár, a tegnapi események miatt nem lett volna célszerű egyáltalán a közelébe kerülnie, úgy gondolta, jobb volna elrendezni az esti kalandjukat.
- Arty! - Kiáltott utána. A nő megtorpant és visszafordult – gyere ide – intett neki a férfi. Artemys körülnézett, és odaszaladt hozzá, de a férfi előtt jó kétméternyire megállt.
- Valami baj van talán? - Kérdezte a nő.
- Ahogy nézzük. Miért hazudtál a tündéknek?
- Jobban jöttem ki, ha füllentettem, mintsem elmondjam az igazat. Nélküled is rossz hírem van, nem kell még jobban megutáltatnom magamat ezekkel – intett egy danolászó tünde csapat felé. Mikor rájuk pillantottak, azok elkapták a fejüket és gőgösen továbbmentek – A Lorieni tündék még az Imradrisiaknál is jobban szeretnek, mint láthatod, és ez az érzés teljesen kölcsönös is – vicsorgott a nő a társaság felé – de ma biztosan ünnepelni fognak, persze csak Till és Dolin siratja majd Elrond úr döntését, amit az irányomban hozott.
- Mi lett az ítélet?
- Képzeld, kitiltottak – villantott egy vidám mosolyt a nő.
- Úgy látom, nem igazán rázott meg a dolog – kulcsolta össze a kezét Thorin. A nő nagyot legyintett.
- Soha nem szerettem itt lenni. Mindig piszkáltak a termetem és a családom miatt. Mikor Arathorn lett a tanítványom, akkor valamelyest elfogadtak, de mikor meghalt, visszatértek a régi, jól megszokott szurkálódásokhoz... de megvallva neked, sokat is tettem, hogy az ellenérzésüket tápláljam, de ez lényegtelen már az én helyzetemben.
YOU ARE READING
Múlt árnyai
FanfictionGandalf a mágus úgy határoz, hogy segítséget kér Thorin és csapata érdekében egyik régi ismerősétől egy dúnadán lánytól Artemystől, aki nem is sejti, hogy egy hatalmas kaland részesévé fog válni. Artemys kénytelen kelletlen bele megy, de nem igazán...
