Múlt árnyai

14 fejezet: Tillgelir

Artemys, mikor kinyitotta a szemét, percekig meredten bámulta a plafont. Ismerte ezt a helyet, hiszen éveken át volt itt vendég. Kívülről ismerte azt a szobát, ahol jelenleg volt... főleg a plafont. Hallgatta a madarak csicsergését, élvezte a csendes harmóniát, amíg meg nem ütötte a fülét egy apró, szuszogó hang. Felsóhajtott, majd az oldalára fordult, de majdnem leugrott rémületében, mert mellette az ágyon egy jól ismert alak feküdt. Hosszú, fekete haja kissé kócosan terült el a párnán, mint valami glória. Arca sápadt volt, akár a frissen lehullott hó.

- Tillgelir! - Kiáltott fel. A férfi kinyitotta az egyik szemét, ami olyan volt, akár a hamu, szürke, de meleg.

- Halkabban, ha lehetne, aludnék. - Intette le a nőt a tünde. Artemys szemei szikrákat hánytak, majd megpróbálta lelökni hívatlan ágytársát, de az meg sem mozdult egy centit se, helyette a férfi az oldalára fordult – ha már ennyire benne vagy, nyomkodd meg a hátamat is, légy oly kedves.

- Menj a csudába Till. - Vágta hátba. A tünde megfordult és a nőre nézett a hamu szürke szemeivel.

- Én is örülök, hogy látlak, Túriel. Már kezdtem unni a halhatatlanságomat.

- Ugrottál volna ork elé, mindjárt nem kellene azon morfondíroznod, mit csinálj. - Fortyogott Artemys.

- Mostanság nem volt kedvem efféle szórakozásra. Ma is azért mentem, mert Elrond úr megkért. Nagyon hiányoztál ám nekem, olyan csendesek és unalmasak voltak nélküled a mindennapjaim.

Artemys a szemét forgatta.

- Mindjárt a nyakadba borulok, annyira meghatottál Till – gúnyolódott a nő. Tillgelir felült majd elmosolyodott.

- Fogadjuk, hogy megteszed.

- Fogadjuk, hogy nem.

- Pedig meg fogod, méghozzá ezért – vette elő a nyakából Artemys medálját. A nő megdermedt.

- Hogyan? Hol? Suttogta Artemys és lassan felült.

- A lovamról pillantottam meg, mikor az orkokat vágtam le és gyorsan felkaptam. Mikor jobban megvizsgáltam, rájöttem, te sem lehetsz messze. Na, hol marad az ölelés? Tárta szét a karjait a férfi.

Artemys remegő kezekkel nyúlt a medálért és óvatosan végighúzta rajta az ujját, ekkor akadt meg a szeme egy vékony, apró szemű láncon – Mithril lánc? - Nézett rá csodálkozva a nő.

- A bőrszalag, amin volt, elszakadt, és mikor ide hoztalak, gyorsan ráfűztem erre, még Ervustól kaptam, de neked jobban kell, mint nekem.

- Ci vilui, Till. Nem is tudod, milyen fontos ez számomra. – ölelte meg a hosszan férfit.

- Iston, pe-channas!- Ölelte vissza a férfi - Örülök, hogy újra itt vagy.

- Én nem – bontakozott ki az ölésből a nő – de mondd, hol vannak a testvéreim? - Nézett körbe Artemys.

- Őket leküldtem enni. Ris nagyon éhes volt, és Lea is. Dolin is ott van, nem bírta kihagyni, hogy ne legyen pár törp közelében.

- Még mindig érdekli a törpök?

- Idegesítően. Minden tündét az őrületbe kerget ezzel. Glórfindel mondta is, hogy inkább törpnek kellet volna születnie, nem tündének. Amúgy ő is itt van. Volt is itt pár pillanatra, azt üzeni, hogy szívesen beszélgetne veled.

Artemys elhúzta a száját és felnyögött, majd hátradőlt az ágyban.

- Semmi kedvem a hegyi beszédre.