Múlt árnyai

74 fejezet: Megszegett ígéret

A karzaton találta Thorint, aki hátra kulcsolt kézzel egyenes tartással figyelte a tájat. Királyi öltözéke fenséges volt, de Artemys még is, ha rá nézett inkább tűnt rettenetes sárkánynak, aki az áldozatait lesi a magaslatról.

- Nem, hittem volna, hogy eljön annak a napja, hogy visszaszerzem atyáim otthonát. Szólalt meg a férfi oda sem pillantva a nőre - ám most az enyém és birtokba vehetem minden egyes termét. Mára minden az enyém. Fordult Artemys felé a törp és feléje nyújtotta a kezét - Jöjj asszony és nézd te is szét. Lásd te is azt, amit én.

- Nem vagyok asszony ezt számtalanszor mondtam.

- Ám hamarosan ténylegesen az leszel. Ha a romok tetején is, de elveszlek - fordult a nő felé - erős fiúkat szülsz, majd nekem, ahogyan az álmod sugallta is.

- Nem azt mondtad nem kell hinni benne?

- Ez egy olyan álmom, amiben kell Kojela. Mosolyodott el Thorin és birtoklóan maga elé húzta Artemyst.

- Én nem akarok - húzódott volna el, de a férfi erősen fogta - engedj el!

- Miért tenném? Kérdezte Thorin - sőt mi lenne, ha most azonnal egybe kelnénk? Királynőként állhatnál mellettem...

- Még nem vagy király nem vagy semmi, amíg nincs nálad az átok verte kavicsod és remélem, soha nem kerül elől - sziszegte Artemys és kitépte magát a férfi karjai közül - nem szeretnék az asszonyod lenni nem szeretnék semmi módon hozzád tartozni, de tudom nem menekülhetek előled.

- Valóban nem tudsz, olyan helyre menni ahol nem találnák rád. Jobb lenne elfogadnod a sorosodat, amit te ígértél nekem. A szó kötelez.

- Valóban addig a pillanatig, amíg te egyet meg nem szegsz. És ha így teszel én is azt fogom tenni.

- Hát ez nem fog megtörténni - mosolygott el férfi.

- Majd meglátjuk - pillantott az út felé Artemys és a könnyek marták a szemét.

- Nem fogom hagyni, hogy az öcsémé legyél.

- Messze van, innen mit tudna tenni minden gyötrelmem ellen? Így nem kell élezned a kardot, hogy belé vágd.

- Nagy veszteség volna, ha meghalna Frerin.

- Ez igaz, de érted nem ejtenének könnyet főleg én nem. Húzta ki magát Artemys és végig mérte Thorin - valamikor jó lélek voltál és nagyszerű király jelölt, de megmérgezte a lelkedet a kincs utáni sóvárgásod a látványa, ami fogadott. Ha nem váltál volna, ilyené - mutatott végig Thorin-on a nő - talán örömmel mentem volna hozzád, de mára csak megvetés és undort keltesz bennem semmi többet. Mikor Ered Luin-ban udvaroltál nem tagadom megijedtem, mert féltem, hogy én egyszerű félvér csak rosszat hoznák rád. Megláttam a birtoklást a szemedben és nem tudtál tovább látni azon akinek mindannak, de a testvéred igen. Nem érdekelte kinek születtem csak azt látta, hogy ki vagyok. Nem érdekelte semmi. Ott elnyerte a szívem azzal, hogy képes lett volna lemondani rólam csak, hogy biztonságba legyek, de te soha de soha nem tudnád megtenni ezt. Ugye? Ingatta a fejét a nő - reménykedtem, hogy megváltozol csak is ez miatt tartottam veled és talán kicsit megszerettelek, de mára teljesen kiölted az a parányit is amit feléd éreztem- villant meg a nő szeme - tied leszek, de amit kimondtam az igen többet élve nem látsz.

- Nem volnál képes megölni magad - mosolyodott el a férfi.

- Nem? Kérdezte Artemys és enyhén elmosolyodott - egy dúnadán vándor vagyok, akit nem fognak rabként tartani láncon és inkább halok meg a saját kezem állttal, mint az évek lassú fájdalmas múlásában, amit veled kellene megosztanom. Hidd, el meg tudnám tenni.