Múlt árnyai

68 fejezet: A küszöbön

A hegy úgy magaslott feléjük, mit ha egy fenyegető szörnyeteg lenne és abban a pillanatban Artemys úgy is gondolt rá. Összébb húzta a köpenyét és lopva az öcsére nézet, aki Thorin mellett sétált miközben az árgus szemekkel figyelte. A pár napja tett szöktetési tervét nem tudta megbocsátani és ha Balin nem lépet volna közbe minden bizonnyal egymásnak estek volna. Bár legszívesebben elrohant volna a fivérével ahogyan kérte nem mert elindulni vele és ez eredményezte azt, hogy lebuktak és most mind kettőjüket figyelték. Bár nem szívesen tették, mert már mindenki észre vette, hogy Thorin nem ön maga. Tristan szerint és ezzel sokan értettek együtt, hogy ennek az-az oka, hogy túlságosan is rabja lett Kojelának. Artemys velük ellentétben tudta azt, hogy az arany és az Arkenkő utáni mérhetetlen vágyódása ejtette őt rabságba. Thorin bár erejében felülszárnyalta a vele egy korúakat és konok is volt roppant gyengének bizonyult az arannyal szemben és ebben szöges ellentéte volt öcsével, akit kicsit sem érdekelt a vagyon és a rang. Milyen ostoba volt, mikor engedett Frerinnek és elindult a több éves vezeklésére és őt ott hagyta. Bárcsak vele maradt volna és most talán nem lenne ilyen keserves bajban mint most. De ezt is magának köszönhette hiszen természetével maga mellé édesgette Thorint pedig csupán csak jobban szeretett volna lenni vele. Artemys szomorúan elmosolyodott és felnézet a felhőkre. Még magát is be akarta csapni. Igen is érzet a férfi iránt valamit, ám nem eleget, hogy vele képzelje le az életét ám most ahogyan baktattak fel a kőlépcsőn felfelé a Valákhoz imádkozott, hogy ha Thorin mellé rendelték inkább haljon meg a sárkány tűzétől, mint az ő asszonya legyen. Arcára cseppenő eső cseppek eltakarták a könnyeit és a rá tekintő Bilbó látta csak igazából az eső cseppek mögött az igazi könnyeket.

- Hamarosan felérünk – szólalt meg Thorin – Dís szerint itt jutottak ki a hegyből. Hamarosan atyáim termeibe léphetünk – mosolyodott el a férfi és Artemys elhúzta a száját és le nézet a hívogató mélységbe. Dwalin megragadta Artemys karját és maga mellé rántotta.

- Ne is álmodj arról, hogy ilyen halált válasz magadnak te lány. Kard legyen ami az életedet vegye mint az éles sziklák. Suttogta Artemys fülébe – ne félj majd mi kisegítünk ebből az eszetlen helyzetből szóval ne csinálj semmit. Értetted?

- Igen – bólintott a nő.

- Valami baj van? Fordult meg Thorin és gyanakodva méregette Dwalint és Artemyst.

- Semmi csupán kissé megcsúsztam és Dwalin elkapott – nézet a törpre a nő – óvatosságra intett.

- Nagyon helyes. Vigyázz a királynémra Dwalin – bólintott szigorúan a törpre.

- Úgy lesz. Le sem veszem a pillantásomat róla – felelte a törp.

- Jobb lett volna, ha vízbe fulladok – sóhajtott fel Artemys és tovább rótta a lépcsőket.

Tillgelir megfékezte a lovát és szeme elé tette a kezét, hogy beárnyékolja.

- Pár órányira van tőlük tóváros. Szólalt meg és vissza fordult a csapathoz – induljunk?

- Mindjárt fiam csak kifújom magam. Téged az ifjúság vessz a szárnyai alá nekem már az rég tova szállt.

- Hol tarthatnak? Kérdezte Rolen.

- Vagy a hegynél vagy magában a hegyben – szólalt meg Dolin – remélem jól vannak.

- Én még most is azt mondom nem helyes, hogy Túriel és a testvérei ott vannak. Ingatta a fejét Tillgelir.

- Én sem főleg mert Thorin is ott van és ha rá jön kicsoda is Arty úgy hiszem közbe kell szólnunk pedig ígéretet tettünk régen neki, hogy nem szólunk az életébe.